Kas Kriszta: Hét éven felülieknek ajánljuk

Béres-Irinyei Newton a kortárs sci-fi irodalom egyik kiemelkedő alakja cseppet sem feszengve ült a kis falusi könyvtár olvasótermében, amelyet belengett a fahéjas tea illata meg az amatőr írókör mézeskalács illattal kevert izzadságának bukéja. Newton kinyitotta táskáját és amíg a résztvevők teát töltöttek maguknak, kivette bőrszíjjal átkötött bőr noteszét, és leírta a napok óta a fejében keringő mondatot. Azzal a lendülettel lapozott néhányat, és valamiféle matematikai képleteket tartalmazó ábrára nézett. Elégedetten mosolyodott el, tett egy pipát és becsukta a noteszt.

Kiss Jolán a Raksai SZTK recepciósa mindezt oldalról, körülbelül Karinthy Ferenc művei magasságából nézte végig. Szeretett írni. Munka közben erre nem sok lehetősége volt, viszont annál több témát adott neki a munkaköre. Ezeket aztán kiírta magából. Sokszor ki is színezte humorral, fantáziával, törődéssel. Egy-egy pályázatra néha beadott valamit, meg itt az írókörben olvasta fel őket. Elégedett volt ezzel, nem vágyott többre, másra. Most valahogy mégis ott volt a zabszem azon a bizonyos helyen, mert nem tudta, akarja-e, hogy ez a híres író bármit is mondjon.

Amikor már mindenki megérkezett, Newton belekezdett. Először általánosságban értékelte a műveket, aztán elmondta, hogy 1-10 skálán pontot is adott rájuk. A szemek golyóztak, az amatőr tekintetek egymást kergették. Jolán nyerte a „ki tud előbb mindenki szemébe nézni?” versenyt. Hirtelen az iskolapadban találták magukat. A tenyerek izzadni kezdtek, mint felelés előtt. Newton az irományokat egy kötegben fogta és elkezdte. Vajon ki lesz az első? Jolán szaloncukorpapírzörgéssel törte meg a csendet, amikor is a mellette ülőt szólította Newton. Megkönnyebbült sóhajok vesztek bele a maszkokba, mivel a nagy C-járvány miatt mindenki maszkban ült. Természetesen az előadót kivéve. Katafi Mózes szinte szuggerálta, hogy ő legyen az első. Felolvasta az írást, majd várt. Kapott egy hetest. Ekkor már határozottan jobban szorított a zabszem ott lent.

Kiss Jolán nem érezte kényelmesnek a szituációt. Teát ivott, és elfogyasztotta az összes zselés szaloncukrot az asztalra helyezett kis tálkából. Írására hét pluszt (7+) kapott. Meg azt is mondta Newton, hogy aranyos történet. Olyan igazi karácsonyi. Jolán legszívesebben felállt volna, hogy a szaloncukros tálkát a teával egyetemben a híres író fejébe húzza, miközben édesanyja hogyléte felől érdeklődik. Erre azonban nem volt szükség. A tálka tartalma egyszerre lebegni kezdett és a szaloncukrok maguktól Newton feje felé vették az irányt. Miközben őszülő haja örökzöldülni kezdett, fenyőágak nőttek ki a fejéből és a piros-ezüst papírú cukrok az ágakon kötöttek ki. Jolán bal füle mellől, mintha Vonnegut küldte volna a polcról, habcsókokat látott közeledni lassú tempóban. Rószaszínek és fehérek voltak, mint gyerekkorában. Eszébe jutott egy eset, amikor egész délután lesben ült a kanapén, hogy elcsípje a Jézuskát, de nem sikerült. Ott ülve sem tudta, hogy akkor sok-sok évvel ezelőtt hogy került be a karácsonyfa a sarokba. Aztán már éjszaka a tesókkal azon kommandóztak, ki tudja úgy elcsenni a szaloncukrokat, hogy aztán visszacsomagolva fel se tűnjön a hiány. Az ünnep múltával egyre többször futottak lukra, vagyis üres papírra, mire a végén már csak a fa tetején maradt cukor, de azt meg nem érték el. Vízkeresztre elfogyott a cukor is, a varázs is, meg a kommandózás is. Jolán folyamatosan mosolygott a maszk alatt, amikor ezekre a gyerekkori szaloncukor-akciókra gondolt. Hiányoztak a tesós élmények.

Nosztalgiájából egy girland közeledése zökkentette ki. Az ember tragédiája mellől bukkant fel a szemközti könyvespolcon, majd az asztal lábai közt kígyózva Newton felé vette az irányt. Vádliján, majd combján körbetekeredve végül a nyakán állapodott meg. Őt még kettő girland követte, egy kék és egy ezüst. Newton két karján telepedtek le. Jolán folyamatosan vihogott a maszk alatt, miközben rázkódó vállát igyekezett moderálni.

Newton ekkor az írás algoritmusáról beszélt éppen meg arról, hogy a jó írást grammra pontosan le lehet mérni. Jolán ismét elkalandozott erre a szóra. Mr. Keating óráján ült, aki a zöld táblánál állt, és egy ismert professzor elmélete alapján két tengelyen ábrázolta Byron egyik versét a formai és tartalmi szempontok mentén. A koordinátarendszerben a „behatárolt rész nagysága világossá teszi a mű értékét és jelentőségét”. Egy pillanattal később Mr. Keating a szaloncukrospapírok közt állva az asztal tetején termett a könyvtárban. Odafordult Newtonhoz, aki ekkor már színes gömbökkel a fülén ült és kezdett egy karácsonyfára hasonlítani, és azt mondta: „Ürülék. Ezt nem lehet grammra mérni. Ez költészet!” Jolán elbűvölten nézett fel Keatingre, aki ekkor a kezét nyújtotta felé és felhúzta maga mellé. „Ó, Jolán, Jolánom! Bátran adja oda minden olvasni tudónak az írását, mert szeretet van benne. Legalább 1 gramm. És az igaz írások receptje így kezdődik: végy egy csipet szeretetet. De az is lehet, hogy másképp. Szakácsa meg ízlése válogatja.”  Azzal kacsintott egyet és eltűnt, mintha soha nem is járt volna ott.

Kiss Jolán állt az írókörben az asztal tetején az értetlen tekintetek kereszttüzében a könyvtár olvasótermében. Körbenézett és a maszkos félarcokon a meglepődést követően huncut mosolyt látott átsuhanni. Newton kissé értetlenül meredt rá, gondolta, talán valami helyi szokás és ott folytatta, ahol abbahagyta. Már nem volt rajta girland, sem dísz. Ugyanúgy nézett ki, mint az elején. Kockás mellénye középső gombja – amit eddig egy hatalmas mézeskalács takart – most megfeszülni látszott.

Jolán lemászott az asztalról, letörölte a sarat róla, majd fogta az írását, felvette a kabátját és távozott. Úgy érezte, középszerűsége dacára igaza van Keatingnek, szeretettel ír, és szerethetők a figurái, meg olyan kis esetlen, középszerű hősei vannak, mint ő maga. Ez a 7+ tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindenki elolvashatja, aki elmúlt 7 éves. Kétségkívül ezt jelenti.

Másnap a Raksai SZTK recepciósa jókedvűen ült a helyén és mindenkinek adott egy szaloncukrot, akin azt látta, szüksége van egy kis mesterséges boldogságra. Jegyzetelős notesze ott volt mellette. Idős néni közeledett felé hatalmas kalapban és földig érő műszőrme kabátban. Mintha Anita Ekberg a Trevi kútból kimászva gyalog jött volna idáig és közben az idő százszor lekörözte. Kiss Jolánnak beindult a fantáziája és már tudta, miről fog este otthon írogatni egy pohár kommersz vörösbor társaságában.