A régi szép időkben a cenzorok, ha valami olyat írtál, ami nem tetszett nekik, érted jöttek egy nagy fekete autóval, magukkal vittek és megvertek. Sőt annyira emberségesek voltak, hogy még azt is elmondták, miért ütik le éppen a fél vesédet, dugnak üveget a húgycsövedbe vagy lőnek tarkón a hátsó udvarban.
A mai cenzorok nem ilyen előzékenyek. Ők nem mondják el, hogy mi a baj veled, csak tiltanak. Egyből három napra. S mivel fejlődő világunkban a kommunikáció fő csatornái náluk vannak (mégis ki telefonál manapság, amikor ott az összes üzenetküldő alkalmazás), meglehetősen nehéz a dolgunk, ha tájékoztatni akarjuk környezetünket a helyzetünkről, tudniillik arról, hogy miért nem tudjuk őket tájékoztatni a helyzetünkről. Van azért némi kedvesség is a cenzorainkban, mi ugyanis megkapunk minden üzenetet és elérhetők maradunk, sőt még azt is jelzik partnereinknek, hogy láttuk, amit írtak. Így tehát mi tűnünk majd bunkónak, ha három napig nem reagálunk. Csodás.
Különösképpen csodás ez egy bimbózó kapcsolat elején, mikor kedvesünk egy generációval fiatalabb, mint mi, így hát nem is tudja a saját telefonszámát, és igazából mi sem szorulunk rá, hiszen ott a Messenger, elérjük egymást. Amíg le nem tiltanak. Aztán eljön a nap, mikor a Szilícium-völgy urai úgy gondolják túlléptünk egy határt, és lekapcsolnak a hálózatról. Azonban, mint kifejtettem, a világ erről nem tud, ők egyszerűen bunkónak tartanak, aki nem válaszol.
Majd eljön a tiltás sokadik órája, amikor kedvesünktől már aggódó üzeneteket kapunk, mint például:
Dolgozol?
aztán
Jól vagy? Miért nem írsz?
Mivel úgy érezzük aggódnak értünk, létrehozzunk egy új fiókot, és megpróbáljuk elmagyarázni a helyzetet. A gond csak az, hogy kedvesünk neve az átlagosnál is átlagosabb, saját ismerőseink között pedig nem kereshetünk. Miután végigböngésztük mind a kétezer T. F.-et, és végül rábukkanunk, úgy érezzük végül lezárhatjuk ezt a félreértést. Küldünk is egy megnyugtató üzenetet:
Szia, én vagyok minden rendben
Amire válaszol:
Ki vagy?
Ifjonti bohóság vagy a netkultúra ártalma, de nevünk immár nem elég bizonyíték, főleg, ha profilkép nem társul hozzá:
Dávid vagyok, letiltottak
– írjuk egy szmájli kíséretében. Ellenünk vall azonban az a makacs zöld pont, ami továbbra is ott villog zárolt fiókunk profilképe mellett, jelezvén (bár hamisan), elérhetők vagyunk, csak bunkók. Kedvesünk, aki nem akar bedőlni a netes csalóknak, természetesen ott figyelmeztet:
Valaki a nevedben írogat, minden rendben? Válaszolj már!
Új profilunkról megpróbálunk megnyugtatóak lenni, sőt hívást indítunk. Amit kinyom. Ezért újra írunk:
Én vagyok, csak letiltották a fiókom, ez lesz az átmeneti.
Dávidot nem tiltották le, online van. Ki vagy?
– írja ő, aki most egyszerre aggódik értünk, akit a fejében talán már ukrán embercsempészek darabolnak egy sufniban, és azért, hogy vajon ki írhat neki. Talán egy embercsempész, aki váltságdíjat követel értünk? Megpróbál letesztelni:
Ha te vagy, milyen színű a szemem?
Na igen, itt a bökkenő. Egy profilkép alapján nehéz megállapítani a szemek színét. A férfiember pedig egy nála tíz évvel fiatalabb lány esetében nagyon ritkán a szemet nézi meg először, odáig pedig még nem jutott a kapcsolat, hogy a test többi része unalmassá váljon. Hangosan elátkozzuk a közösségi médiát, magunkban pedig azt, hogy nem kértük el a lány telefonszámát már az első randin. Gondolkodunk. Esélyes ugyan, hogy a profilképe nem hazudik, a szeme tényleg zöld, hiszen szőke, a szőke haj és a zöld szem viszonylag gyakori. De előfordulhat, hogy a szeme kék, hiszen az is gyakran párosul a szőkeséggel, és képeken látszhat zöldnek. Triviális kérdésnek tűnik, mégis pontosabb információkkal rendelkezünk az anyajegyei számáról és elhelyezkedéséről (hiszen tíz évvel fiatalabb!), mint a szeméről. Azonban talán még nála is pontosabbak a friss emlékeink ezek ügyében, ezért ezt nem használhatjuk potenciálisan elfogadható válaszként. Két lehetőségünk marad tehát, vagy tippelünk, amivel nem csak arra van ötven százalék esélyünk, hogy elszúrjuk, de arra is, hogy ha ez az egész lezárul, vérig lesz sértve. Vagy elszánjuk magunkat arra, amit az ember ennyire korán soha nem tesz egy párkapcsolatban. Megírjuk tehát, hogy nem tudjuk.
Ezzel eldőlt. Az üzenetre nem fog válaszolni és csak az a reményünk marad, hogy nem szakít velünk a tiltásunk feloldása előtt. És akkor, abban a mágikus pillanatban érkezik egy üzenet az eredeti, korlátozott, de zölden villogó profilunkra:
Zöld, te hülye.
Van Isten, kiálltjuk, majd az új oldalunkról ott folytatjuk a fiatal lány hátsó (és első) szándékoktól fűtött online megtévesztését, ahol abbahagytuk. Fekete humorral töltött mémeket dobálunk egymásnak, és innuendókban bővelkedő fárasztó szóvicceket. Aztán elküldöm azt a román pásztoros-birkás videót...
Valami, amit küldtél, nem felelt meg a közösségi alapelveknek.
