Aztán eltűnt az a háromszáz forint, amit az osztálykirándulásra gyűjtöttem össze. Forintonként raktam össze a napi uzsonnapénzből, amivel anyám a lelkiismeretét és a reggelinket váltotta meg. Minden nap hagyott öt vagy tíz forintot kiflire, kakaóra az asztal sarkán.
– Ami nap végén megmaradt, azt gondosan a zöldre festett faládikámba tettem, amely az íróasztalom sarkán állt. Egy kockás füzetbe pedig pontosan lejegyeztem minden betett fillért és forintot. Ezt minden nap megtettem, s így pontosan követtem a napi egyenleg változását.
– Egy reggel anyám nem segített a lelkiismeretén. Elmosódott szemfestékkel ült az ágya sarkán. Az ágya mellett különféle címkékkel felragasztott üres üvegek álltak. Törött poharak szilánkjai martak a talpamba. A hamutartó az éjszaka elszívott cigarettacsikkekkel volt tele, s ami nem fért oda, az görnyedve feküdt a földön. A lakás pedig az elmúlt órák boros és cigarettafüstös szagát árasztotta. Kézitáskájának tartalma az ágyra öntve hevert. Lottószelvények, használt papírzsebkendők, cigarettavégek és egy feslett nejlonnharisnya feküdt a rég nem mosott lepedőn.
– Ma nincs pénz – mondta közömbös hangon. Anyám nem nézett rám. Szája sarkából cigaretta lógott, a lehulló parázs kiégette anyám hálóingét. – Vigyél a sajátodból, ha enni akarsz.
– Szó nélkül mentem vissza a szobába. Egy forint és nyolcvan fillér volt a kifli a kisboltban. Kettő kifli általában elég volt egy napra. De előző nap vacsora nélkül feküdtem le, gondoltam, talán aznap három kifli is kell majd. Hat forintot vettem ki a ládából. A kivétet bejegyeztem a kockás füzetbe, s maradt 291 forint. Most kilenc forint hiányzott a kiránduláshoz.
– Aznap délután egy forintot tudtam volna visszatenni a dobozba, ám amikor kinyitottam, csak egy kockás füzetlapot találtam. Kézírással. „A pénzedet elvitte a szürke barát.” Fojtogató torokkal mentem át anyám szobájába. Úgy láttam, az üres üvegek száma gyarapodott, s bontatlan cigarettásdobozok sorakoztak az asztal sarkán. Anyám az ágy szélén ülve egy parizercsücsköt majszolt, másik kezében a fogmosáshoz használt poharamból vermutot ivott. Megmutattam neki a papírt, anyám pedig megvonta a vállát.
– Ki az a szürke barát? – vontam kérdőre anyámat. Anyám valahonnan a paplan alól egy üres borosüveget vett elő. Nevetni próbált, miközben az üveget mutatta, de a félig rágott szalámi kiesett a szájából. Ijedten kapta a szája elé a kezét, amitől a vermut a hálóingére ömlött.
– Takarodj! – kiáltott rám. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, hallottam, hogy a borosüveg az ajtó lapjához csapódott.
– Így vitte el a szürke barát a pénzemet és az osztálykirándulást. Elvitte a gyerekkoromat, mert egészen korán néztem pénzkereseti lehetőség után. Elvitte a vágyott bőrlabdát, mert míg az osztálytársaim a parkban fociztak, én a szomszéd lakását takarítottam ki tíz forintért. Abból a tíz forintból kakaót is tudtam venni.
– Anyám egyre többet találkozott a szürke baráttal, aki elvitte a sosem volt emlékeket, s elvitte az ígéreteket is. A meg nem vásárolt új cipőt, s de a lyukas talpú tornadorkót itt hagyta. Elvitte a téli kabátomat is, csak egy kikönyökölt ujjú, elnyúlt pulóvert hagyott.
– Aztán elvitte azt is, ami még volt. Elvitte a vonalas telefont. Elvitte a tévét, elvitte a kétkazettás magnót és a lemezjátszót. A szürke barát elvitte anyám munkáját is.
– A szürke barát vitte el a gyerekkori barátaimat is, de előbb a mosógépet vitte magával. Az a néhány ing és az egyetlen pulcsim gyorsan magába szívta a lakás szagát, s többet már nem hívtak magukhoz a többiek társasozni.
– Aztán egy nap eltűnt a szekrényem, s vele mindkét matchboxom, s a kártyanaptár-gyűjteményem, 1981-tól 1986-ig. Már nem mentem át anyámhoz. Csak összepakoltam kevéske cuccomat, mind elfért a tornazsákomban, s elköltöztem otthonról.
– A lakáskulcsot az asztal sarkán hagytam. Nem volt rá szükségem, hiszen a szürke barát az otthonunkat is készült már magával vinni.
– Végül a szürke barát anyámat is elvitte.
