Antal Béláné minden reggel megöntözte a gyönyörű virágait. Irigykedtek is a szomszédasszonyok. Hát hogyne irigykedtek volna, amikor Antalné mind egy szálig ajándékba kapta ezeket. Ráadásul az urától! Ki látott még ilyen drága embert, aki különösebb alkalom nélkül virágot visz a feleségének? Csak úgy. Van, hogy havonta, sőt, hetente! Ők nőnapra egy szál szegfűt ha kapnak, esetleg egy csokor hóvirágot. Szegfű, eh, halotti koszorúk virága. Hóvirág, eh, utcai árusok olcsó kínálata. Jólesik, persze, hogy legalább ilyenkor felköszöntik őket. De bezzeg Antalné! Bezzeg Antalné mindig szépeket, a legszebbeket, a különlegeseket, a legkülönlegesebb virágokat kapja.
Az utcára néző egyik ablakában kimondottan csak lepkeorchideákat tart, fehéreket, lilákat, halvány rózsaszíneket, ciklámeneket, sárgákat, tigrismintásakat. A másik ablakában az évszaknak megfelelő virágkülönlegességeket. A szobában, konyhában az újonnan kapott növények díszelegnek, cserepesek és vágottak, az üvegablakos veranda pedig kész botanikus kert. Jácintok, nárciszok, krókuszok, tulipánok, jázminok, primulák, vízifuksziák, szakállbroméliák, koszorúfutókák, buzogányvirágok, dracénák, többféle fikusz és pálma, flamingóvirág, sárga nyalókavirág, fokföldi kankalin, rózsamályva, amarillisz, szobapáfrány, csodacserje, kála, cserepes harangvirág, hortenzia, nebáncsvirág, fokföldi ibolya, gloxínia, szobarózsa, gerbera, korallvirág, ciklámen sorakozik itt az egyéb ismeretlen és kimondhatatlan nevű növénnyel együtt.
Olyan, mint a Paradicsom! – sóhajtottak fel a szomszédasszonyok, amikor kávézás közben szóba kerültek Antalné, és a virágai. És általában szóba került. „Kértem a múltkor, hogy adjon egy hajtást a buzogányvirágból, de azt mondta: nem való az neked! Még ilyent! Igen nagyra van magával!” – méltatlankodott a társaságnak egyikük. „Az Dieffenbachia, ha nem tudnád. Az a rendes neve” – oktatta ki emezt egy másik szomszédasszony. „Bánom is én, hogy hívják, de bár egy fiókát adhatott volna! De nem, ő soha senkinek! Úgy őrzi őket, mint a szeme fényét!” – lovalta bele a témába magát az előző. „Na, de szinte meg is járta, mert mesélte, hogy a múltkor egy cserép a szekrény tetején megbillent, de nem tudta kifogni, épp a szeme között kapta el. Be is volt kékülve jól a szeme alatt, épp borogatta, amikor vittem a tejet neki” – mondta kárörvendve egy harmadik. „Ez lesz a veszte, meglátjátok. A múltkor is megcsúszott a vizes padlón, miközben locsolgatta a drágalátos burjánjait. Csupa kék-zöld volt a karja az eséstől” – kapcsolódott be a beszélgetésbe egy negyedik. Néhány napja pedig a derekát fájlalta a sok virágöntözéstől, aztán hogy valamelyik növényre allergiás, mert néha nagy piros foltok lesznek az arcán tőle – vágtak egymás szavába az asszonyok. „Csak azt nem értem, miért olyan szomorú mindig” – hangzott el halkan a fiatal szomszédasszonytól egy félve kimondott gondolat. „Ej, hát a kutya is jódógába vesz meg! Ha nekem ilyen szép virágokat hozna az uram, én egész nap dalolnék, kacagnék” – harsogta egy tenyeres-talpas menyecske.
Antalné ma reggel is megöntözte a gyönyörű virágait, a tegnap kapott azáleával együtt. Irigykedtek is a szomszédasszonyok.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
