A folyosón egy idő óta megszűnt a mozgás, csak valami távoli beszélgetés zaja hallatszik ki az egyik bezárt ajtó mögül.
Egy férfi odaszól a mellette ülőnek.
– Gyakran látom itt. Mi a baja?
– Semmi.
– De látom, hogy mindig jön.
Az ifjú hölgy erre nem válaszol. Kezével a hajába túr, majd előhalássza a telefonját, s elkezdi nyomkodni. Föl-le húzogatja ujját, s szeme a mozgást követi.
– Én a sérvemmel járok ide kezelésre, és a vesém sincs rendben. De én már benne vagyok a korban. Maga ellenben még nagyon fiatal. És látom, hogy mégis sűrűn jár ide.
A kérdezett most megnyit egy oldalt, s mutatóujjával vízszintes irányú mozgást végez. Szeme cikáz, ide-oda, majd fél perc múlva abbahagyja.
– Nincs sikerélményem…
Hangosan sóhajt. A telefon az ölébe hull.
– Pontosabban, csak itt van sikerélményem – emeli fel a fejét. Tekintete elgyötört, fátyolos, a távolba néz.
A mellette ülő – pirospozsgás, ötvenes ember, a nyakkendője kék – most így szól.
– De mintha letört lenne a kisasszony…
A hangjából szinte sugárzik a jóindulat.
– Hát, igen – sóhajt ismét a kérdezett, s lobogtatja a papírokat. – Megjött a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatom eredménye.
– És?
– Inkább ezt hallgassa meg – mondja, s a szeme csillog. – Ez itt a múlt havi értékelés.
„Általános vizsgálat:
Közepesen fejlett, táplált. Cyanosis, oedema nincs.
Nyálkahártyák: közepesen vérteltek. Bőrön kóros eltérés nem látható.
Garatképletek: vizsg. nem történt.
Pajzsmirigy: nem nagyobb, mirigyes, benne göb nem tapintható.
Mellkas: részarányos. Tüdő: puha sejtes alaplégzés, légzési zörej nem hallható.
Szív: Ritmusos szívműködés, kellőn ékelt, tiszta szívhangok, zörej nem hallható.”
– Ez a kedvenc részem – néz fel büszkén a fiatal hölgy. Alkarját kissé felemeli, mellmagasságba, s úgy szavalja.
– Ritmusos szívműködés, kellőn ékelt, tiszta szívhangok, zörej nem hallható. Érzi? Érzi benne az erőt? A dinamizmust? A sikert? Ritmusos, kellően ékelt, zörej nem hallható!
A férfi kissé furán feszeng, de azért csak bólint.
– Érzem, persze. Folytassa, kérem…
„EKG: közép tengelyállás, sinus ritmus, frekvencia: 63/min., PQ: 140ms., QRS: 90ms., normális pitvar-kamrai.
Átvezetési idő: szabályos depolarizáció és repolarizáció.
Artériák: perifériás verőerek jól tapintható. Vénák: varicositas nem észlelhető.
Transzfúziót nem kapott. Balesete, eszméletvesztése nem volt. Epilepsziáról nem tud.
Gyógyszerérzékenység: nem tud róla.
Jelen panaszok: panaszmentes.”
Leejti a papírt. Csak rövidke szünet után szólal meg ismét.
– Régen a gimnáziumban még fizikaversenyeken indultam. Kémiaversenyen is. Első voltam az egész évfolyamban biológiából. Több ízben kaptam dicséretet. A tiszta, helyes beszéd országos versenyen az én csoportomat küldte ki az iskola, és meg is nyertük, legfőképp nekem köszönhetően, és a tudásomat külön oklevélben ismerte el az iskola igazgatója. Színjeles volt az érettségim! De most…
Sóhajtás. Egy karcsú, törékeny kéz lemondón legyint.
– De most, amióta az egyetemre járok, valahogy semmi nem megy már nekem. Nincs sikerélményem. Sorra halasztom a vizsgáimat. Nem járok be az órákra. Félek bemenni is. Nincsenek barátaim. Ezért akarok mellette dolgozni is. Csak ez, csak ez maradt nekem: kiváló szívhangok.
– Viszont most rosszkedvű…
– Hát, igen. Most van egy-két olyan értékem, ami határértéken kívüli. A koleszterinszintem egy kicsit alacsony. A bilirubinértékem ellenben magas. Nem, ez még nem rossz, csak zavar, hogy nem tökéletes. Nem csillagos ötös, csak ötös.
A hangja egy kicsit megcsuklik.
– A laboreredményemre rá van írva, hogy „Mérsékelt eltérést tartalmaz”, és a végső kiértékelésre azt írták, hogy „Laboratóriumi eredményében klinikai beavatkozást igénylő eltérés nincs”. De ez nem annyira tetszik. Kicsit szomorú is vagyok emiatt. Mert ez olyan, hogy „a vizsgája sikerült”. Tisztára, mint az egyetemen…
A férfi – akinek a nyakkendője kék – lassan feláll a helyéről. Elrendezgeti az iratait, majd a kalapjáért nyúl.
– Nem vagy te egy kicsit hipochonder? – vált át tegezésre, s a hangjában érezhetően csökken az atyai jóindulat.
– Hát ezt nem hiszem el! – pattan fel erre az ifjú hölgy. – A gimnáziumban folyton azzal szekáltak, hogy hé, nem vagy te egy kicsit stréber? Most meg erre ez!
A szeme villog, arca piros, lábával alig észrevehetően toppant egy kicsit, s idegesen összehajtogatja a papírjait.
– Holott nem erről van szó! Pusztán csak arról van szó, hogy mindenben törekszem a tökéletességre!
