

Felszisszent, majd oldalára fordult, miközben kihúzott napozószivacsa alól egy fél, vagy lehet negyed, ki minek nézi, műanyagtányért. Katica férje kicsit távolabb, egy szemétdombon napozott meztelenül. Jobban érte ott a nap, nem is kente be magát. Hason feküdt, feje és lába lelógott a napozószivacsról, de arcát belehelyezte egy kocsigumiba. Bőre így nem ráncolódott.
Katica ismét nyöszörgött.
– Laci.
Férje nem válaszolt.
– Laci, hallod?
Katica átfordult a másik oldalára, hogy rálásson a férfira. László mozdulatlanul feküdt. A férfihoz közel leszállt egy sirály, beletúrta csőrét a rakás szemétbe. A csörömpölésre László felriadt, megrázta a fejét. Az izzadtságtól beleragadt a gumiba. Katicát kereste tekintetével, majd észrevette maga mellett a sirályt. Ijedtében megpróbált felülni, de ahogy beletenyerelt egy konzervdobozba, elvesztette az egyensúlyát, és legurult a dombról.
– Laci?
László egy pillanatra elvesztette az eszméletét. Katica megbökte a férfi oldalát. Felesége hegyes körmének szúrására felébredt, majd feltápászkodott.
– Hány óra?
Katica türelmetlenül nézett a férfira.
– Éppen elég. Sári egy órája végzett az úszótanfolyamon, és én is éhes vagyok.
László kifejezéstelen arccal saját lábujjait nézegette. Katica a férje felé nyújtotta kezét, de László csak a második szólításra figyelt fel a nőre.
– Segíts már!
László engedte, hogy Katica belekapaszkodjon és megálljon mellette. Így közelebbről észrevette László a nő bal mellére ragadt alumíniumdarabot, mire a csupasz mellkas felé biccentett. Katica megörült a férje hosszas tekintetének, hátratűrte egy tincsét.
– Valami rád ragadt.
Katica saját mezítelen testét kezdte vizsgálni. Mikor észrevette a szemétdarabot, dühösen nézett Lászlóra.
– Hát ha mocskot látsz rajtam, nem vennéd le te, mielőtt szégyent hozok magamra és a természetre?
László nem szeppent meg. Összehajtotta napozószivacsát, és elindult a büfék felé. Katica loholt utána. Nem sokan figyeltek fel a középkorú házaspárra. Szép pár, gondolhatták, kapcsolódtak a természethez, ahogy a többi strandoló. Ahogy csinálják az igazi spirituális emberek.
A pucér kis Sára egy lépcsőn húzódott meg a büfé árnyékában. A körmét rágta, és annyira lefoglalta ez a tevékenység, hogy csak akkor vette észre szüleit, mikor megálltak előtte.
– Sárikám.
A kislány felállt, megölelte anyját, de egyik kezét még mindig a szájánál tartotta.
– Elaludtunk apáddal a napon, Sárikám. Ugye milyen szépek lettünk?
Katica megemelte karjait, teste fölöslegei megrázkódtak, majd megfordult, hogy lánya szemügyre vehesse. László a büfé felé sandított. Akcióban volt a virsli és a pálcára húzott szeletelt sült krumpli. Gyomra megkordult, de sem Katica, sem Sára nem figyelt fel rá. Lassan eloldalgott, és pár perc múlva a büfé utolsó pár virslijével és adag sült krumplijával szemezett, természetesen mindez polipropilén tálban. Gyomra hangosan korgott, körülnézett, hogy hallotta-e valaki, de ekkor észrevette, hogy Katica és Sára nincsenek mellette. Sem a büfében, sem kint nem látta őket.
– A ménkű.
– Tessék?
Egy felszolgáló Lászlóhoz fordult, meghallotta a motyogását. A férfi tovább nézegette az ételt. Nagyon kívánta. Eszébe jutott nagyapja, meg a mondásai. Család nélkül nincs ebéd, ezt mondta neki mindig, meg sok mást, amit ha nem tart be, balszerencse éri. László hagyománytisztelő ember volt. Megfogadott minden tanácsot, betartott minden szabályt, a környezetet is tisztelte. Részt vett minden meztelen futóversenyen és szemétledobó akción. Hitt a természettel való kapcsolódásban, viszont ugyanígy hitt a nagyapjának. Egyszer azt mondta Lászlónak, hogy ne menjen el a vásárra, mert meg fogják lopni, és mit ad Isten, László pénztárca nélkül ment haza. Vagyis meg kellett várnia Katicát.
– Szemtelen, disznó banda.
Katica nagy felfordulást csapva rontott be a büfébe, maga előtt Sárikát tolva. László életében másodszor megörült, hogy látja őt. Első alkalommal akkor örült neki, mikor a menyasszonyi ruhában látta. Úgy érezte, gyomra lassan meg fog nyugodni. Kitolta maga mellett a két széket, Sára le is ült, de Katica magyarázni kezdett.
– Laci, ezek meghibbantak. Valami huligán fehérnépek kabátot akartak adni Sárára. Rajtuk is ruha volt.
– És?
– A test szent, miért akarják eltakarni?
László meghúzta a vállát, és maga elé pillantott. Sára éppen ekkor emelt el egy virslit előle.
– Ez olyan, mint amikor felveszi valaki a földről a szemetet.
Katica várta a férje reakcióját, de László szótlanul nézte hol a tányérját, hol a lányát.
– Amit kaptunk, vissza is kell adni, ugye Laci? A testünket is kaptunk, hadd adjuk vissza az univerzumnak. Ez az új generáció nem érti a spiritualitást.
A nő egyre jobban beleélte magát a beszédbe. Egy felszolgálót is maga mellé hívott, neki is elmondta a megbotránkoztató történetet, mert László nem figyelt rá.
László a körmeivel az asztalt vájta. Nem mondhatta saját lányának, hogy ne egyen. A műanyag tányérra meredt. Fehér volt, kicsit zsíros és morzsás, de kellemes látványt nyújtott. Emlékeztette Lászlót egy halra. Erre a gondolatra a gyomra megkordult, Sára felnevetett. Ez a hang, meg a másik, ami Katica felől jött, és a gyomra felől, végtelenül elkeserítette. Lehajtotta a fejét az asztalra. Ekkor megérezte a zsíros tányér illatát.
A következő pillanatban Katica a büfé ajtajánál állt. Karjait kitárta, hívogatta az embereket, hogy lássanak csodát. Hirdette a messiást, az igazi környezettudatos és spirituális embert, akit nem mellesleg a férjének tudhat. Mert László úgy kapcsolódott a szemetes környezettel, hogy megette azt.
Az öregasszony a zakatoló centrifuga mellett áll, és a forgótárcsás mosógépből engedi le a vizet egy vödörbe. Nehezen megy a hajolás, fáj a dereka, egyik tenyerét a sajgó területen tartja. Aztán leállítja a centrifugát, ráteszi a fonott kosarat a mosógép tetejére, és elkezdi kiszedegetni a ruhákat. Lepedők, paplanhuzatok, törölközők, itt-ott már megvarrogatva, még a hozománya részei voltak valamikor.
Jozsót valamikor tíz éve ismertem meg, akkor még próbálkoztam a fizikai munkával, nem mintha vonzott volna a dolog, de sokkal szimpatikusabb volt az éhenhalásnál. Rendes srác volt, ő sem illett abba a brigádba, ahogy én sem, de már csak termete miatt is közelebb volt a melósvilághoz, mint én. Nagydarab, erős fickó volt, intelligens és végtelenül jószívű. Amikor közös műszakunk volt, semmit nem csináltam, mert kivette a kezemből a munkát. Azt mondta így gyorsabban haladunk. Volt benne valami.
A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán elkenődött a szemfesték. A frizurája zilált. Pedig akkoriban Charlie angyalai frizurát hordott, amelyet mindig fodrásznál csináltatott meg, tökéletesre. Anya egy levelet szorongatott a kezében. Apa rögtön odaugrott hozzá, tudta, hogy vészhelyzet van:
‒ Hozzál csak egy tál lisztet – szólalt meg egy-egy szombat délután anyám, amire én már szaladtam is örömmel, mert tudtam, mi következik. A porzó-hulló liszthóban tapicskolok. ‒ Ne verd ki, tiszta egy leszel – szólt rám ilyenkor, de nem haraggal. Itt voltunk mi végre a saját területünkön anyámmal, a pattogó tüzek, vaslábasok, serpenyők világában.
Az ember végigmegy a város sétálóutcáján, és csodálkozik. Persze nem azért, mert még sosem járt ott, és annyira lenyűgözné a látvány. Az épületek egyébként szépek, az utcakép elég kellemes, no de az emberek! Valami nagyon megváltozott az utóbbi években. Az emberek ugyanis már nemcsak úgy járnak-kelnek, nemcsak úgy egyszerűen jönnek-mennek, sétálnak vagy sietnek, hanem mindenfélét csinálnak is közben a kezükkel.
Csütörtök. A klór párája már az előtérben marja az orromat. Az uszoda fehér padlója csúszós, én is majdnem elesek, nemhogy ő, mezítláb. Megtartom, ez a dolgom.
Leül a medence partjára, farkasszemet néz a pólómon lévő fekete zsiráffal. A vizes, fehér textil rátapad a fürdőruhámra, nem ereszt, pedig mennék.
Ha kimegyek a garázsba, mindig megakad a szemem nagyanyám konyhaszekrényén. Mama 1904-ben született, 1922 körül ment férjhez, vagyis a világoszöld, bordó fogantyúkkal ellátott szekrény több mint százéves. Ideköltözésünk óta ugyanazon a helyen áll. Elhoztuk magunkkal. Dereskről először Lévártra került, majd ide, Tornaljára.