Rejtély, hogy miért olyan későn, de már kamasz voltam, amikor bárányhimlős lettem. Otthon nyomtam az ágyat lázasan, és lázamat még tovább fokozta egy könyv. Akkoriban jelentette meg a Stádium Könyvkiadó, amelynek egyik költőtanonca voltam. Címe: Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja. Lebilincseltek a zsongó, tiszta versek, és költőjük drámai sorsfordulatokkal teli kurta élete. Bizonyára ma már jóval többen ismerik, mint akkor, hiszen állami kitüntetés, uszoda is viseli a nevét, emléktáblák „beszélnek” róla, két film is készült kalandos életéről, az elsőt még 1996-ban a tragikus hirtelenséggel elhunyt Czigány Zoltán forgatta Szökés a nagy árvíz idején címmel, a másikat 2006-ban Pozsgai Zsolt készítette Csendkút címmel. 2001-ben a Kráter Kiadó is megjelentett egy Gérecz-válogatást Így bocskorosan címmel. Aztán a költő a pop piacra is betört, hiszen a közkedvelt blues-zenész, Ferenczi György és Rackajam nevű zenekara cd-t adott ki a Hangzó Helikon sorozatban, amelyen tizenkét versét és egy Shelley-fordítását zenésítették meg. Készült monodráma is, amelyet Csuja László rendezett a költő Töredék című poémája és levelei alapján, legutóbb pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia III. gyulai szabadegyetemén lehetett felolvasószínházi előadást és kerekasztal beszélgetést hallgatni életéről és munkásságáról.
De ki is volt ez az elszánt, vagány fiú, aki mindössze 27 évet élt? „Így bocskorosan ugye megnevettek, / hogy márványt törni hegynek indulok? / A számon pimasz mosolygás a jelszó, / füttyöm csibészes: én is feljutok!” (Így bocskorosan) – ezekkel a sorokkal mutatkozott be a váci börtön füveskerti költőinek, akik rögtön maguk közé fogadták. Politikai elítélt volt mind, mondvacsinált koncepciós perek áldozatai. A börtön udvarán, egy elapadt szökőkút tövében alakult meg, kovácsolódott össze ez a társaság az ötvenes évek közepén, amelyet Füveskertiek néven ismer az irodalomtörténet: Béri Géza, Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Gérecz Attila. Akkor, ott a váci börtönudvarnak ebben a kis szegletében ők Magyarország szellemi életének egy igen fontos szigetét alkották. Felismerték, hogy túlélésük és emberi mivoltuk megtartásának záloga nem más, mint belső szabadságuk megteremtése és megőrzése minden körülmények között. Gérecz Attila költészetének alapértéke mindvégig ez maradt. Ő a börtönben kezdett el verseket írni, eredetileg kiemelkedő öttusázó volt, s kadétként részt vett a háborúban. 1954 júliusában megszökött Vácról, átúszva a megáradt Dunát, de Budapesten újra letartóztatták, miután valaki besúgta őt. Szökésének történetét később elbeszélő költeményben kezdte el megörökíteni. 1956. október 30-án szabadította ki a forradalom, először mérsékletre intő rádióbeszédet szövegezett, majd amikor látta, hogy nincs más választás, fegyvert fogott, és részt vett az utcai harcokban. Két szovjet tankot ki is lőtt, de egy harmadik orvlövésze leterítette őt a budapesti Klauzál tér közelében, amikor a szürkület leple alatt egy telefonfülkéhez osont volna, hogy felhívja az édesanyját, aki napok óta semmit sem tudott róla.
Kamaszként, onnan a bárányhimlős ágyból úgy néztem fel rá, mint egy görög titánra, mint egy hős bátyra. És hiába telt el azóta huszonnyolc év, úgy tekintek rá ma is. Idén lenne 90 éves.
