

(Részlet a 49/49 című kötetből)
A korabeli plakátok szövegei: KAPÁLNI, KAPÁLNI, KAPÁLNI – A NAGY TERMÉSÉRT! NÉPI EGYSÉGGEL 5 ÉVES TERVÜNKÉRT, A BÉKÉÉRT!
A tervutasításos rendszerben teljesítendő bebörtönzések, kivégzésszámok voltak, országokra, városokra, falvakra lebontva. Te vagy a probléma, elvtárs. A tervet hozni kellett. Népeket raktak vonatra. Sztálin ezerszer több embert ölt meg etnikai alapon, mint osztályalapon. A létező szocizmossal az volt a helyzet, hogy nem létezett, csak papíron. A valóság egy rész tényből, három rész dumából állt. Sajtszagú népelnyomás volt ez. Belélegeztük, de ki is fújtuk a parancs- uralmat.
GYŰJTSD A VASAT ÉS A FÉMET, EZZEL IS A BÉKÉT VÉDED.
A komcsi azért nem működött, mert az ember szeret birtokolni valamit, akármilyen kis szar is az. Az enyémet nem lehet kiölni az emberből. Tulajdonképpen a nők kívánságai vitték vészbe a prolidikit. Nejlonharisnya kell, márkás melltartó kell, dzsörzéruha kell, panellakás kell, telek kell, kocsi kell. Ha ma azt mondanád valakire, hogy proletár, megverne, ha értené a szót. Rabszolgatartó államkap volt a szoc.
ALKOHOL HELYETT INKÁBB TEJET IGYÁL!
LEGALÁBB EGY ÜVEG KŐBÁNYAIT!
Minden komcsinak van egy fasisztán fenyegető tekintete, minden fasisztának van egy komcsi mosolya. A nácik és internácik egy érme két oldala. A komcsináci valódi célja az elembertelenítés volt. A komcsiban a profit bűnös dolog volt, veszteséget termeltünk. Ha a szoc csak akkor érhető el, amennyiben minden ember szellemi fejlődése megengedi, ötszáz évig nem lesz szoc. Mondta Lenin apánk. És milyen igaza volt. Azt is mondta: A mi hatalmunk nem ismeri a szabadságot és az igazságot. Arra született, hogy megtörje az egyéni akaratot. Kár, hogy ritkán beszélt ilyen tisztán a szifilisz végső támadása előtt.
PONTOSAN TELJESÍTSD A MUST-, SZŐLŐ- ÉS BORBEADÁSI KÖTELEZETTSÉGED!
ADD BE A MÁKGUBÓT!
1 MÁZSÁÉRT 60 FORINTOT FIZET A FÖLDMŰVES SZÖVETKEZET!
„A szocializmus célja magasabb fokra emelni az emberi szenvedést.” Norman Mailer amcsi írcsi, akit akkor kevesen ismertek kicsire nőtt hazánkban, látta a lényeget. Bár sosem tette lábát szép szoc-hazánk földjére. Átlátott a vasfüggönyön. A kapcsiban az erős kizsákmányolta a gyöngét. A komcsiban gyöngék uralkodtak az erősek fölött. Az eredmény garantált. A komcsi agyhalála már bukása előtt bekövetkezett a múlt század nyolcvanas éveiben. A komcsi nem bukott meg. Eldőlt.
AZ ÜZEMI TELEFONT CSAK HIVATALOS CÉLRA ÉS RÖVID IDEIG HASZNÁLJUK!
A komcsi legnagyobb bűne az volt, hogy felszámolta a bűntudatot. Ha a komcsiért tetted, minden megengedett volt. Szolzsenyicin, a megsemmisítőtáborokat megjárt író írta: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.”
LEPLEZZÜK LE AZ ÜZEMI SZARKÁKAT!
A SZÉN AZ IPAR KENYERE, GYERTEK VÁJÁRTANULÓNAK!
A komcsik az osztályharcban a polgárság után a parasztságot számolták fel. A komcsik bukása után az újkapcsiban felőrölték, ledarálták a munkásosztályt, mint olyat. Egyedekre bontották fel a társadalmat. Egy emberrel nem nagy kunszt elbánni a digitális forradalomban. Mert ez jött be egyedül a forradalmak közül. A Marcuse (egy másik hasznos idióta) által leírt egydimenziós ember mit keresne a háromdimenziós nyomtatók világában?
NE VERJE KI, NE RÁZZA KI, MÓNIKÁVAL SZÍVASSA KI! SZÍVJON IDŐNKÉNT SYMPHONIÁT IS!
(Kádár apánk is azt szívta, amit én?)
A komcsiban volt Csepel bicikli, Csepel robogó (Panni), Csepel (Pannonia) oldalkocsis motor, Csepel varrógép, Csepel teherautó. Hajdú kerek mosógép, Lehel hűtőszerény, Mónika porszívó. Fakarusz – még nem farmotoros Ikarus busz, Ganz-MÁVAG gőzmozdony. A tapsok is hosszabbak voltak, az ötvenes években megszokták az emberek a percekig tartó vastapsot. Éljen Rákosi! Éljen nagy Sztálin! Éljen az éljen!
EGYÉL HALAT
– LEGJOBB FALAT!
HOLNAP – HALNAP!
A komcsit építeni kellett, nehogy összedőljön, a kapcsi működött a ciklikus válságok helyes marxista leírása ellenére. A komcsi nem ért annyit, hogy belehaljál. Túl kellett élni. A vörös csillagok háborúját is (Sztálin, Mao, Csao, Kim, Tito stb. stb.) Aki nincs velünk, az ellenünk vanból először aki nincs ellenünk, az velünk van lett. Ezek olvasták a Bibliát? Azóta?!... Aki nincs, az velünk van. Aki van, az velünk nincs. Aki nincs, az van, aki van, az nincs.
A kommunizmus utolsó lehelete a dolgozószobámban, a polcomon van, egy khmer Buddha mellett. Kívülről úgy néz ki, mint egy kerek, kicsi májkrémkonzerv. Amit annak idején egy kb. másfél centis konzervnyitóval kellett kinyitni. Ezt nem kell. Legyen csak oda bezárva. Hét nyelven van ráírva, mi van benne.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. október 20-i számában)
Az öregasszony a zakatoló centrifuga mellett áll, és a forgótárcsás mosógépből engedi le a vizet egy vödörbe. Nehezen megy a hajolás, fáj a dereka, egyik tenyerét a sajgó területen tartja. Aztán leállítja a centrifugát, ráteszi a fonott kosarat a mosógép tetejére, és elkezdi kiszedegetni a ruhákat. Lepedők, paplanhuzatok, törölközők, itt-ott már megvarrogatva, még a hozománya részei voltak valamikor.
Jozsót valamikor tíz éve ismertem meg, akkor még próbálkoztam a fizikai munkával, nem mintha vonzott volna a dolog, de sokkal szimpatikusabb volt az éhenhalásnál. Rendes srác volt, ő sem illett abba a brigádba, ahogy én sem, de már csak termete miatt is közelebb volt a melósvilághoz, mint én. Nagydarab, erős fickó volt, intelligens és végtelenül jószívű. Amikor közös műszakunk volt, semmit nem csináltam, mert kivette a kezemből a munkát. Azt mondta így gyorsabban haladunk. Volt benne valami.
A kulcs zörgését lehetett hallani a zárban, és anya szipogását a másik oldalról. Majd belépett anya, a szép fehér nadrágkosztümjében. Az arcán elkenődött a szemfesték. A frizurája zilált. Pedig akkoriban Charlie angyalai frizurát hordott, amelyet mindig fodrásznál csináltatott meg, tökéletesre. Anya egy levelet szorongatott a kezében. Apa rögtön odaugrott hozzá, tudta, hogy vészhelyzet van:
‒ Hozzál csak egy tál lisztet – szólalt meg egy-egy szombat délután anyám, amire én már szaladtam is örömmel, mert tudtam, mi következik. A porzó-hulló liszthóban tapicskolok. ‒ Ne verd ki, tiszta egy leszel – szólt rám ilyenkor, de nem haraggal. Itt voltunk mi végre a saját területünkön anyámmal, a pattogó tüzek, vaslábasok, serpenyők világában.
Az ember végigmegy a város sétálóutcáján, és csodálkozik. Persze nem azért, mert még sosem járt ott, és annyira lenyűgözné a látvány. Az épületek egyébként szépek, az utcakép elég kellemes, no de az emberek! Valami nagyon megváltozott az utóbbi években. Az emberek ugyanis már nemcsak úgy járnak-kelnek, nemcsak úgy egyszerűen jönnek-mennek, sétálnak vagy sietnek, hanem mindenfélét csinálnak is közben a kezükkel.
Csütörtök. A klór párája már az előtérben marja az orromat. Az uszoda fehér padlója csúszós, én is majdnem elesek, nemhogy ő, mezítláb. Megtartom, ez a dolgom.
Leül a medence partjára, farkasszemet néz a pólómon lévő fekete zsiráffal. A vizes, fehér textil rátapad a fürdőruhámra, nem ereszt, pedig mennék.
Ha kimegyek a garázsba, mindig megakad a szemem nagyanyám konyhaszekrényén. Mama 1904-ben született, 1922 körül ment férjhez, vagyis a világoszöld, bordó fogantyúkkal ellátott szekrény több mint százéves. Ideköltözésünk óta ugyanazon a helyen áll. Elhoztuk magunkkal. Dereskről először Lévártra került, majd ide, Tornaljára.