Ki ne ragadná meg a tökéletes alkalmat, hogy három napra kölcsönkapja legjobb barátnője otthonát a kutyájával együtt? Micsoda idill beköltözni egy teljes hétvégére a belvárosba, ahol felnőttektől és – legfőképpen – saját szülőtől mentesen feszegetheti az ember önállóságának eddig visszafogott határait.
Zoé természetesen örömmel elvállalta, hogy őrzi a házat, amíg barátnője a szülőkkel együtt elutazik. Igazából az általa különösen kedvelt kutyájukra kellett vigyázzon, így hát úgy érkezett meg a bérház hetedik emeleti lakásába, hogy három napra bőven elegendő holmi volt nála. Elköszönt a barátnőtől és a szüleitől, jó utat kívánt nekik, és izgatottan vágott neki a kivételes alkalomnak, hogy a kutyával kettesben maradva teljesen önállóan vigyázzon a házra. Minden rendkívül ígéretesnek mutatkozott, egészen, amíg szombaton a nap fel nem virradt.
Zoé kipihenten hívta a kutyát reggelizni. Tudta, hogy a legkisebb konzerv- vagy zacskóhangra szinte berontva érkezik, most viszont akárhogy hívta, csalogatta, néma csend volt a házban. A lánynak rendkívül gyanús volt, ezért elkezdte járni a lakást. Az egyik szobában meg is találta a szőnyegen fekvő állatot. Zoé döbbenten jött rá, hogy a nagytestű házőrző épp ezt az alkalmat találta megfelelőnek arra, hogy kimúljon. Elöntötték a gondolatok. Most mit tegyen? Hogy mondja el a családnak? Miért pont most, és miben kellett megdöglenie? Egyáltalán volt-e baja? Mert ha igen, ő bizony nem vett észre semmit. Talán csak öreg volt.
Akárhogy is tűnődött, a délelőtti leckeírást el kellett halasztania. Nyár eleje lévén a bérházban adódott némi fülledtség és terjengeni kezdett a szag. Be kellett csuknia a szoba ajtaját, amíg kitalálta, mit tegyen.
Először is felhívta a családot. Őszintén elmondta mi van, mert három nap alatt teljesen bomló szaga lesz a lakásnak, ha a kutya nem kerül el innen. A lány nem győzött mentegetőzni, hogy nem, nem engedte ki az utcára, nem mérgezte meg és nem is ütötte le. Mint kiderült, a szülőknek egyik eset sem fordult volna meg a fejében, ha ő nem hozza fel. Borzasztóan sajnálták a helyzetet, de mivel külföldről nem olyan egyszerű hazateleportálódni, mondani akarták, hogy nyugodtan menjen haza és odahívnak valami ismerőst, aki el tudja intézni a helyzetet. Igen ám, csakhogy Zoé biztos volt benne, hogy egyébként is féltő szülei ezt a szerencsétlen helyzetet hallva végelegesen megbizonyosodnának arról, hogy lányuk nem képes kezelni az élet kihívásait. A kőfallal körülvett internátusok olyannyira eltörpülnek az otthoni burokhoz képest, hogy azt lehetne hinni, fel sem épültek, szóval legalább barátnője szülei előtt sikerült biztosan állítania, hogy megbirkózik az üggyel.
Itt kezdődtek a megoldásért kiáltó problémák tolakodni. Budapesti bérház, minden le van betonozva, a kutyát még csak el sem áshatja valamelyik kertvégben. Tetemszállítót kellene hívnia, de fogalma sincs róla, hogy kell azokat a papírokat meg egyebeket intézni. Annyi lehetőség és feladat zúdult rá hirtelen, hogy nem tudta eldönteni, a melegtől vagy a saját agyától fog szélütést kapni. Addig gondolkodott, míg valami isteni sugallatra eszébe nem jutott a bőrönd. A bőrönd, amiben a cuccait hozta. Ellenőrizte a kutya és a bőrönd méretét, szemmértékre egyezni látszott. Őrültség volt, de nem maradt más választása. A döglött kutyának távoznia kellett a lakásból.
Így történt, hogy Zoé nekigyürkőzött a feladatnak és a bőröndbe gyömöszölte a szerencsétlen jószágot, ami éppen csak belefért. Lecipelte a bérház lépcsőin egész a hetedikről – mivelhogy a liftet javították –, majd döcögő kerekekkel végig gurult az utcán a villamosmegállóig. Gőze sem volt róla, hol szálljon le, melyik parkban vagy híd alatt szabaduljon meg a tetemtől. Képzelhetitek, micsoda krízishelyzetet kellett elrendeznie szegény lánynak, ennyire még a geometria témazárónál sem izgult – pedig annak megoldása sem került sokkal kevesebb energiába. Amikor megjött a villamos és leszálltak az emberek, ő két kézzel nekiveselkedett, hogy felvonszolja a súlyos bőröndöt. A kerekek beakadtak az egyik fokba, mögötte türelmetlenül toporogtak az utazni vágyók, ő pedig fokról fokra pakolta magasabbra. Kínlódását észrevette egy fiatalember. Udvariasan felajánlotta a segítségét, a nehézség azonban őt is meglepte, olyannyira, hogy meg kellett kérdezze:
– Mégis mit cipelsz ennyire?
Zoé leblokkolt a váratlan kérdésen. Ki sem fújta magát, a válaszon kezdett pánikolni. Gyorsan ki kellett találnia valamit.
– Öhm, öhm… Elektronikai cikkeket.
Ez az! Megmenekült. Sikeresen kimentette magát. A fiú bólintott, és leült a lány közelében. Zoé fáradtan maga mellé vette a bőröndöt és nekitámasztotta a fejét az ablaknak. Egyik helyzet melegebb, mint a másik, és erről nem csak a nyári idő tehetett. Hányszor panaszkodott, hogy nem engedik otthon önállósodni, hát, most aztán megkapta, egy nagy, döglött kutyával teli bőrönd képében. Böngészheti a Google Mapsen a lehetséges kitevős helyeket, utána meg áztathatja vegyszerben a bőröndöt egész nap. Nem hitte volna, hogy ilyen hamar honvágya lesz.
A nagy kutatásból felocsúdva hirtelen rájött, hogy az ő megállója jön. Nyúlt volna a bőröndjéért, ám a kezével pusztán a levegőt markolászta. Odanézett, de a bőrönd nem volt sehol. Körbepillantott a villamoskocsiban. A segítőkész fiút sem látta, pedig emlékezett rá, hol ült. Se bőrönd, se fiú.
