Halló, komám, te vagy-e? Hogy hogy vagyok? Nem dicsekedek, hitvány hideg van, pedig még csak nóvember, akkora a cúg, hogy fejedet viszi le, s a füleid kettéállnak tőle, az orrodtól nem látsz, olyan köd van, hejj, s a hegyek mán havasok. A csempekályha, mire kelsz fel, jól ki van hülve, a fát mán korán reggel fel kell vágni, s a tüzet rakni meg. Tudom, tudom, Keresztúron se sokkal jobb. S ha még ez nem volna elég, kell menjek dógozni. Nem voltam én soha dög, s nem es vóna azzal semmi baj, hogy az igát húzom minden álló nap azét a hitvány fizetését, dógozom úgy, te, hogy szakadok meg, met ami kicsi idő van a nyugdíjig, az már valahogy eltelik. Hanem ezzel a kuvikvírussal, no ezzel aztán, hallod-e, komám, mindenki megbolondult.
Egész nap egyebet se hallok, így kuvik, úgy a kuvik, s hogy krepálnak meg az emberek.
Én nem tudom, de itt a faluba a hirit még nem hallottam, ejsze csak Szemiklóson van, városi vírus kell legyen. De hogy meg van zavarodva a világ, az biztos.
Hogy mitö, ótasd-e bé magadot? Há ide figyelj!
A mocsok, rabló parlamenterek ülnek benn Bukurestbe, s nem csinálnak semmit, csak a szemüket meregetik, s a szájukat járassák, s ülnek a jó meleg blokkokba, nem kell vágják a fát a harmatos hidegbe, mint mü, hogy a rossznyavaja álljon bele egytől egyig az egészbe.
S nem sül le a pofájukról a bőr csóré karral, izomingbe fényékepeződni, s veteszkedni, hogy melyik a vagányabb legény, amikor a sziringát a nővér szúrja beléjük. De azt nem a karjikba szúrja, légy nyúgodt affelől, meg van csinálva, színház az egész, komám, ne törödj, met ezek féltik a tyúkszaros életüköt.
Hogy mondod, me nem hallak rendesen, hogy ótasd-e bé magadot?
Hallod-e, hogy jártam én es. Met én ezt az ótást nem akartam, az asszonynak es megmondtam, ha bé találja adatni, kikőtözöm a csűrbe, met én vele többet együtt nem hálok, s a gyermek es ott Kolozsváron meg ne próbálja, met a lábát a kapun bejül nem teszi.
Ki tudja, mi van benne, komám, még azt es hallottam, telefondefektor.
De nem vót, mit csináljak, a főnök addig-addig, hogy reakényszerített. Aszongya egy szép nap, ótasd bé magad, ha nem, hónap ide nekem hiába es jössz, ki vagy rúgva.
Na mondom, jól vagyunk járva, mint a juhok, hallod-e, az esztenán, a fülönköt épp ki nem szúrják, s nem pecsételik belé, hogy ótva.
A gyermek a számítógépen béprogramírozott, s aztán eresszed fel Szemiklósra, s bé az ótóközpontba.
Ott az előtérbe két faintos pecánka alig várta, hogy megjöjjek, még a nevemet es tudták fejből, hejj. Mondom magamnak, nálunk mégescsak jobb, mint a parlamentereknél fenn Bukurestbe, mert azok hiába vetkeztek le majóra, debelák, csemer surgyelán cácák szúrták beléjük a sziringát.
Elkérték a buletint, valagászódtak cseppet, hogy van-e valami bajom, s kitöltötték a papírt, s azzal mehettem es bé egy másik szobába, s mire észbe kaptam, már a sziringa bennem vót. Jöttem vóna el, mert az asszonynak a piacról savanyúságnak valót meg kellett venni, s ha már itt vagyok Szemiklóson, a Kauflandba es bésirülök, hogy cseppet tátsam a szám, s valami jó finom miccset egyek meg.
De erre elém ugrik a doktor, s aszondja, hohó, üljek le, s várjak negyedórát. Mondom, métt, te, há’ nem elég, hogy a sziringát belém szúrtátok, s a telefondefektáló már bizsereg a hónajamba, s mindjárt megcsengetni se tudok senkit, még várjak es? Há’ mire, te, azt a napszentületit neki?!
De nem volt kivel beszélni, az ajtót bécsukta, a kulcson egyet fordított, s azzal bésirült az irodába.
Aztán ahogy ott figyelőztem, megjelent még három vénasszony, azok es haza akartak menni, de nem lehetett. S végire egy cinka es jött. Na, az ejsze nem idevalósi vót, met a maszka a homlokáig fel vót húzva, s dörzsölgette a kezeit a szesszel, hogy valami rossznyavalyát el ne kapjon. Az idő letelt, a doktor kibút az irodából, megkérdezte, valami probléma van-e. Nem szólt senki semmit.
De a cinka nem bírta megállni, s elkezdte a litániát mondani, hogy ő így s úgy, milyen rosszul vót a múltkor, s micsináljon, ha megin ez lesz. Ne törődj, aszondja a doktor, vegyél bé egy aszpirint, s a dunnába bé, s reggelre el van felejtve.
Hát így csináltam én es. S látod-e, komám, még a bagaracok nem vittek el, csak az a telefondefektor ne vóna, megcsengetni azétt nem tudtalak, s kellett te a sok pénzt kőccsed, de ne búsulj semmit se, legalább fel vagy világosulva.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
