Fekete J. József: A lenyakazó

A rendelkezésemre álló források szerint a Douglas Preston – Lincoln Child szerzőpáros eddig húsz regényt írt, amelyeknek Aloysius Pendergast, a Szövetségi Nyomozó Iroda különc, különleges ügynöke a főszereplője, és ezek mindegyikét magyarul is olvashatjuk. A sorozat tizenhetedik kötete akadt most a kezembe, de nem az FBI különleges ügynökének személye miatt olvastam, hanem mert a Preston–Child szerzőpáros együtt és külön-külön is remek történeteket fundál ki.

De kezdjük az elején. Pendergast elképesztő gazdagságban él, a szövetségi ügynökökkel szemben egy hatalmas Rolls-Royce a járműve, sofőrt tart, házvezetőnőt, a pénz soha nem jelent gondot számára. Constance Greene a fogadott lánya, olykor fegyvertársa, ő sem szűkölködik a vagyonban. Ebben a regényben a nő különös módon nem jut aktív szerephez. Nem mellékesen Pendergast a sorozatgyilkosságok szakértője, ez magyarázza, hogy részt vesz egy nem szövetségi ügyben, egy Vincent D’Agosta hadnagy, mellesleg a barátja által vezetett városi nyomozásban.

A regény címe, A végtelen éjszaka városa nem fedi teljességében a tartalmat. Egy túlbuzgó, szakmájában lassan lecsúszó, bizonyítani óhajtó újságíró adta címül az első bűntényről beszámoló cikkének, és a sorozatosan ismétlődő gyilkosságok kapcsán mintegy szállóigévé vált. Történt ugyanis, hogy New York egyik leggazdagabb emberét, egy informatikai cégnek a vezetőjét pótolhatatlan veszteség érte, nagy lábon élő, pénzherdálásra berendezkedett lányát meggyilkolták, és a fejét eltávolították. Rövidre rá egy ugyancsak dúsgazdag, a legkorszerűbb védelmi rendszer közepette élő sztárügyvédet is, aki nem mellékesen a maffia ügyvédje, meggyilkoltak, és ugyancsak lenyakaztak, majd egy, a pénzben dúskáló fegyverkereskedő került sorra. Az éjszakai emberölések folytatódtak, az újságíró a hírnevének biztosítása érdekében kreált egy teóriát, miszerint a mutatkozó eltérések ellenére ugyanaz a személy követhette el a bűncselekményeket, amelyekkel a városban élő felső tízezer megbüntetését kívánta elérni. Cikkének hatására a gazdagok menekülni kezdtek a városból, jobb híján a nyomozóhatóság is magáévá tette az újságíró feltételezéseit, sőt egy pap szabályos flashmob révén bűnbocsánatot hirdetett azok számára, akik hajlandók máglyára vetni világi hívságuk jelképeit, megszabadulnak gazdagságuk szimbólumaitól. Elképzelését Girolamo Savonarola középkori domonkos szerzetes és prédikátor nyomán valósította meg, aki Firenzében megszervezte a hiúságok máglyáját. Ugyanezt tette a regényben szereplő pap a Central Parkban, amiért őrizetbe vették, és igazi büntetése az lett, hogy még látta, amint lelkes hívei vérszemet kapva kapkodják ki a hívságok máglyájának hamvaiból az értékesebb darabokat. A kapzsiság fölötti győzelembe vetett hite miatt viszont legalább nem halt máglyahalált, mint eszményképe, Savonarola. Pendergast már ekkor tudta, hogy a gyilkosságok nem a szegénység és a gazdagság ellentétének függvényei, hiszen elvetemült emberek egyaránt akadnak a szegények és a gazdagok körében, de erről csak a későbbiek során tájékoztatta társát és barátját, D’Agosta hadnagyot.

Hallgató Imre | Csatorna született

A könyv megjelenésének több előzménye van. A csatorna, amelyről az iskolában DTD-csatorna néven tanultunk, mindenki számára természetes folyamnak tűnik. Pedig nem az. Ember alkotta műtárgy. Kiss József (1748–1813) nem idevalósi, nem vajdasági, hanem a bécsi udvar részéről Bácskába, pontosabban Apatinba konkrét feladattal ide helyezett hadmérnök. Honnan az összefüggés?

Pendergast ebben a regényben a korábbiaknál is szófukarabb. Olybá tűnik, hogy a mellékvágányon maradt mindaddig, amíg el nem érkezett a sorozatgyilkos kilétének felfedése és a gyilkos hajsza közöttük. A részleteiben megkomponált, mégis az egymást hajszolók intelligenciájára és intuíciójára hagyatkozó fizikai, fegyveres leszámolás során az FBI ügynöke elveszíti kedves kollégáját, de sikerül megmentenie a nyomozást vezető hadnagy életét. A reményvesztettnek, kiégettnek tűnő FBI-ügynök – aki ráadásul a nevelt lánya, Constance elhatározása miatt, hogy fiával Indiába költözik egy eldugott kolostorba, végtelenül szomorú – feltételezett korához képest fitt, strapabíró, logikája briliáns, de most magánál is ravaszabb ellenfélre bukkan, akiből ráadásul hiányzik az érzelmi intelligencia, így téves következtetései folytán többször is kelepcébe kerül. A nyomozónak az ellenfelét végül megszerzett dokumentumok, személyes titkok kreatív felhasználásával sikerül a hatóság kezére juttatnia. Az elkövetőt egyáltalán nem a gazdagok megbüntetése motiválta, áldozatai között egy szent életű nő is akadt, aki nem volt túl vagyonos, a múltjában semmi botrányosat nem lehetett felfedezni, tehát nem a vagyona és nem a múltbéli botlásai miatt vált áldozattá, akit a sajtó által Lenyakazónak keresztelt tömeggyilkos fényes nappal, nagy tömeg előtt ölt meg és fejezett le.

Apropó sajtó: a már említett, öntelt újságíró úgy vélte, hogy a bűncselekmények indítéka az áldozatok múltjában rejtőzik, ki is teregetett minden tudhatót az első áldozat korábbi cselekedeteiről, abban a meggyőződésében, hogy a nyilvánosság megvédi őt a szerencsétlen lány apjának bosszújától, de önhittségével túllőtt a célon, az agyafúrt informatikai mágnás aljas csalással egy időre börtönbe juttatta, így kivonta a forgalomból, megtépázta megbecsültségét. Vagyis a sajtó sem mindenható, miként a keresztény prédikáció sem az.

Aloysius Pendergast szövetségi különleges ügynök ismét kiváló emberismeretének, remek logikájának, találékonyságának, ügyességének köszönhetően a végére járt a végtelen éjszaka városa történetének. Ezek a készségei a regény végén, a szerzők által „macska-egér harcnak” nevezett kölcsönös vadászat során teljesülnek ki, amikor többször is szerepet cserél a préda és a vadász. Nagyon izgalmas ez a befejezés, ám szerintem hatásvadász a leírás. Ennek hiányában viszont Pendergastnak szinte nem is jutott volna szerep a történetben. A hívságok máglyája kihagyható epizód lett volna a krimiből, egyedüli funkciója, hogy ellensúlyozza a gazdagok menekülését New Yorkból, noha az aránytalanul kevesebb helyet kapott, mint a prédikátor által mozgósított tömeg cselekvése. Ezzel szemben telitalálatnak bizonyult az újságírói szál bevonása a krimibe.

A pergő befejező részt leszámítva érezhető a regényen a szerzőpáros elfáradása, sok a töltelékszöveg, például egy francia étteremben elköltött vacsora részletekbe menő leírása teljesen felesleges.

Az elkövetőről még nem szóltam semmit. Nem is teszem, mert a regény tétje az illető kilétének felfedése. Mindössze ennyit segítek: ha valaki látta a 2006 és 2013 között vetített Dexter című amerikai televíziós sorozatot, a címszereplő, Dexter Morgan hasonló sorozatgyilkos, mint a most bemutatott regényé, azzal a különbséggel, hogy az érzelemmentes Dexter a hatóság által elérhetetlen gonosztevőket iktatja ki a társadalomból, míg a Preston–Child regény elkövetőjét más, alantasabb motiváció vezérli.

Douglas Preston – Lincoln Child: A végtelen éjszaka városa. Fordította Rácz Péter. General Press Kiadó, Budapest

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. augusztusi számában)