Heinermann Péter: Könyvtári találkozások

A világnak égető szüksége van egy kis jóságra – és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.” Szerb Antal

Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére az 1972/73-as tanévben felvételiztem, és a stúdiumaim folyamán rendszeresen jártam a Tanár Úr előadásaira. Miután a Tanszék segédkönyvtárosi posztját is betöltöttem egy rövid ideig, majd a későbbi években diplomázott könyvtárosként dolgoztam, sokszor volt alkalmam találkozni a Tanár Úrral. A vele való együttműködésemről csak egy-két életbeli epizód dereng fel. Ezek is könyvtári jellegűek, a nagy tudású író, irodalomtörténész, akadémikus kutatási kérései és a tájékoztató könyvtáros együttműködéséhez fűződnek. Egyetemi tanulmányaim végeztével a Szerb Matica Könyvtárában kiírt magyar szakos könyvtárosi állást sikeresen pályáztam meg. Attól kezdve nyugdíjaztatásomig az ország második nemzeti könyvtárában dolgozhattam, és élhettem a hivatásomnak. Munkaéveim alatt több alkalommal találkoztam dr. Bori Imre Tanár Úrral a Szerb Matica Könyvtárában, a Szerb Matica Antikváriumában, sőt a Tanár Urat saját otthonában is meglátogattam.

Időrendi visszatekintésemet ezekre a találkozásokra egy 1989. évi kulturális eseménnyel kezdeném, amikor József Attila születésnapjára az újvidéki József Attila Általános Iskolában, a nagy magyar költő tiszteletére, az iskolanapi ünnepség keretében megnyitották a neves költő nevét viselő emlékszobát. Erre az ünnepségre nem április 11-én, hanem 18-án került sor. Az emlékszobában rendezett, József Attila életéről és munkásságáról szóló kiállítást az akkori iskolai könyvtárossal, Bartha Györggyel együtt készítettem. Az állandó jellegűnek tervezett tárlaton József Attila fényképei, verseinek különböző kiadásai, a költő életét és munkásságát feldolgozó tanulmánykötetek, valamint a József Attila-kéziratok fakszimiléi szerepeltek. A kiállítás megnyitására az iskola dr. Bori Imre egyetemi tanárt kérte fel. Az ünnepélyes megnyitó után a Tanár Úr a következő bejegyzést írta a kiállítás alkalmából nyitott emlékkönyvbe:

Jó és dicséretes, hogy József Attila költészetének elkészült itt, Újvidéken a diákok világában is otthona. Szeressük és olvassuk József Attila költeményeit!
Újvidék, 1989. április 18-án
Bori Imre egyetemi tanár

A kiállításnak sikere lett, s azóta számos diák tekintette meg az emlékszoba üvegszekrényeibe helyezett fényképeket és könyveket, amelyeknek köszönhetően bővíthette József Attila életéről és költészetéről szerzett iskolai tudását. Ezzel a Tanár Úr emlékkönyvi felszólítása számos kisdiák életében valósággá vált!

Bori Imrét egy életen át foglalkoztatta József Attila költészete, bizonyíték erre, hogy 2004-ben bekövetkezett halála után özvegye, Bori Imréné a Forum Könyvkiadó rendelkezésére bocsátotta a József Attilával foglalkozó tanulmányait. Ezekből Bányai János egy 350 oldalas könyvet állított össze, s írt hozzá értő utószót, amely kötet 2005-ben meg is jelent.

Könyvtárosi pályafutásom elején a Gyarapítási Osztály és a Nemzetközi Csereszolgálat munkatársaként végeztem a feladataimat. Egyik munkaköröm az antikváriumi könyvek beszerzése volt. Annak idején, a nyolcvanas években, még nagyon odafigyeltek, hogy a nemzetiségi könyvek gyarapítása az előírt keretek között mozogjon, így a magyar nyelvű művek évi szerzeményezése 300–400 kötetet jelentett. Milyen kedves munkakör volt ez! Bizony százával hordtam át (fonott kosárban) a Szerb Matica Antikváriumából a könyvtári katalógusok elé a szebbnél szebb köteteket behasonlítás céljából, mivel csak az unikális példányokat ajánlhattam megvásárlásra, a duplumokat kerülni kellett. Ilyenkor többször volt alkalmam találkozni dr. Bori Imre Tanár Úrral is, aki szintén a munkájához szükséges könyvritkaságok után kutatott. Ezen találkozások óta nagyon sok idő múlt el, de az ő jóakaratát, segítőkészségét még ma sem felejtettem el. Ugyanis, amíg ott álltunk a polcok előtt, felhívta a figyelmemet olyan könyvekre, amelyekről nem is sejtettem, milyen ritkaságok, és mennyire fontosak a magyar irodalom és művelődéstörténet szempontjából. A hasznos tanácsokat megfogadva, a jelzett műveket megvásároltam a Szerb Matica Könyvtárának, hogy gyűjteményét gazdagítva, hozzáférhetővé tegyem őket a széles olvasóközönség számára. Bori Tanár Úr csodálatra méltó érzékkel viszonyult a könyvekhez, neki csak a polcon levő kötetek közé kellett nyúlnia, és máris kihúzott egy kincset a sorból. Nagy tudásának köszönhetően mesébe illő gyorsasággal látta meg a releváns műveket. Hiába néztem ugyanazokat a könyvsorokat, nem találva köztük figyelemre méltó művet, ő már vette is elő a kincset érő kiadványt! Könyvszeretete, a könyv iránti rajongása felülmúlhatatlan volt! Egy ilyen közös könyvválogatás alkalmával a 2000. év tavaszán egy gyönyörű dedikált példány került a kezembe: Bródy Sándor A dada című drámájának Budapesten 1917-ben megjelent kiadása. A könyv értékét növelte a szerző ajánlása: Dungyerszky Dórának az öreg izraelita Sándor.

Bori Imre akadémikusra és jeles irodalomtörténészre való visszaemlékezésem záradékaként a Tanár Úr szavait idézem, amelyek a könyv szeretetére és az olvasás fontosságára hívják fel a figyelmet. Az interjú a Jó Pajtás című gyermeklapban jelent meg. [1]  Intő szavai elsősorban a gyerekekhez szólnak, de nekünk, felnőtteknek is szívünkbe kellene zárnunk a Tanár Úr nemes gondolatait: „Csakis azt tudom ajánlani a gyerekeknek, hogy olvassanak, a számítógép, az internet mellett olvasásra is szakítsanak időt, mert sokkal nagyobb a fölhalmozott tudás, mint amit ma az internet eléjük tud tárni. Nem tudja semmiféle szerkezet pótolni azt a varázst, amit a könyv olvasásának élménye tud nyújtani mindazoknak, akik hajlandók átadni magukat ennek az örömnek. Itt nemcsak regényekre gondolok, hanem a tudomány mindenféle fajtájára. Nemcsak a pillanatnyi olvasmányáról van szó, hanem olyanról, amelyet az ember ott tud a polcán tartani, és bármikor fellapozhatja, használhatja, amely segítségével sokkal egyszerűbben utánanézhet dolgoknak, mint a másfajta ismeretterjesztés révén. Nem hiszem, hogy a könyv sorsa az lenne, hogy kihullik az ember kezéből, és mindent elfoglal az internet.”

[1] Mihályi Katalin: A könyv sorsa nem pecsételődik meg. Beszélgetés a 70 éves Bori Imre akadémikussal. Jó Pajtás, LIV. évf. 2000. 3. sz. 18–19

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. áprilisi számában)