Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg. Mihályi Ödön zsidó szülők gyermekeként született Lemesen, vagy Somoson, a XIX. század utolsó biztos évében, vagyis 1899-ben. Iskoláit Kassán, Budapesten és Bécsben végezte (hogy hol érettségizett, valószínűleg ez is örök titok marad már). Avantgardistaként indult, Kassák Lajos baráti köréhez tartozott, az általa szerkesztett Ma, majd a Sinkó Ervin által Bécsben jegyzett Testvér és Gömöri Jenő Tamás Tűz című lapjában jelentek meg szórványosan a versei. 18 éves, amikor első verseskötete Ma itt borongok néhány kétkedéssel címmel magánkiadásban megjelent Kassán. Ezt életében már csak az 1922-es Márciusi tribün és az 1928-as Galambot várok követi. A Tanácsköztársaság bukásának napjaiban a demarkációs határon át Máraival egy időben (akivel még kassai éveikből voltak meghitt barátok) jutott vissza Felvidékre, s apja sárosbogdányi birtokán kezdett el gazdálkodni. Megnősült, fia született, Gábor, aki vele ellentétben matuzsálemi kort ért meg, s jónevű irodalom- és színháztörténész lett, ő pedig mintha teljesen eltemette volna magát. Fábry Zoltán „kényszeredett faluszerelmes”-nek nevezi, s megállapítja: „A forradalmi költő a menekülés tudatalatti őszinteségében kispolgári hangot üt meg és pontot tesz”. Ezt a bizonyos halálváró pontot emlegeti a halála után budapesti barátok által kiadott posztumusz kötete (Felszökő hold) emléksoraiban Márai is, aki szintén arról elmélkedik, Mihályi végleg eltemette(-e) magát sárosbogdányi birtokán, s ostoba halála már csak megváltás volt a számára. Ma már természetesnek számít a közlekedési baleset következtében elszenvedett halál, de 1929-ben, amikor még az 50 km/órás sebesség is ritkaságszámba ment, különösen megdöbbentőnek számított. Valószínűleg ő volt a magyar irodalom első autóbalesetben elhunyt áldozata. Kilenc évre rá követte Aszlányi Károly. Mihályi Ödön csak vétlen utas volt egy autóversenyen egy zsolnai gyáros kocsijában. Az emlékkötetben Márai mellett Ignotus és Lesznai Anna is megható sorokkal búcsúzott Mihályitól. Márainak ez a két verssor fakadt fel: „Az ember lassan mégis egyedül lesz.//Azt hiszem, így kezdődik a halál”. Közel negyven évvel később egy másik egykori barát, Déry Tibor utószavával megjelent egy újabb válogatáskötet Budapesten, Fekete vihart kívántál címmel, míg a Madách-Posonium a Magyar Antaeus Könyvek sorozatban 2004-ben Varga Imre szerkesztésében Boltozatok a tavaszban címmel jelentetett meg egy újabb karcsú válogatáskötetet a verseiből. De az elmúlt pár évtizedben megjelenő antológiák sem feledkeztek meg róla, még az egyik prózáját (Drahota és Amerika) is feltámasztották. Teljes joggal.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. áprilisi számában)
Mihályi Ödön | Az asszonynak mondom és más versek
Érzed csókjainkban a szürke napok reakcióját, bosszússzavak mögött vágyom meghitt hangú percre,mert fáj szótlan órák után a hallgatásés megfájdul szemem, ha bámul üres meredten.
