

Folytatjuk a boldogságiskolát, ma a puha értékekről szeretnék szólni pár mondatot. Közben nagyon szépen kérlek, foglalkozz a mítoszoddal, anélkül nehéz lesz toább lépni. Mielőtt viszont rátérünk erre, el kell mondanom azt, hogy egy érték, attól, hogy puha, még nem gyenge vagy értéktelen, inkább olyan, mint egy paplan, egy takaró, egy kád melegvíz hosszú téli túra után: befogad, körülölel, szeret, kedves. A puha értékek a befogadásról, szeretetről, jóságról szólnak, ettől gyönyörűek.
Amint meghallottam a földrengés hírét, rögtön tudtam, hogy cselekednem kell – mondta az önkéntes a riporter kérdésére – meg sem vártam a hajnalt, felöltöztem, s néhány dolgot összepakolva, igyekeztem a központ felé, hogy felszállhassak az első induló vonatra. Ami a helyszínen fogadott, az felforgatta az életemet. Könnyeimet nyelve siettem a legrászorultabbak megsegítésére. Ott volt az anya, három kicsi gyermekkel, akik semmit sem tudtak arról, hogy mi lesz velük. Mindenük odaveszett, semmijük sem maradt. Játszani kezdtem a gyerekekkel, próbáltam megérteni az anya fájdalmát, tenni valamit, hogy enyhítsem a bajukat. Ez már a harmadik bevetésem. De közben otthon több programot szervezek, amelyek a hajléktalanok gondjait célozzák, rendszeresen főzök és gyűjtök nekik. A minap kampányt indítottam egy rászoruló család számára.
Sokszor úgy érzem, hogy háttérbe szorulok, hogy nem foglalkozom eleget a családommal, szeretteimmel, de ahhoz képest, hogy mások hogy vannak, mi jól vagyunk, mindenünk van, miközben mások szenvednek, sírnak.
A puha értékek az önátadásról szólnak. A jóságról, szeretetről, empátiáról. A puha értékeket megélő ember nem önmagáért, hanem másokért él, másoknak dolgozik, mert mindig átérzi, magáévá teszi mások helyzetét. Ösztönösen érzi, hogy másnak mire van szüksége, és képtelen arra, hogy elengedje a bajt. Olyan, mint egy szűrő, átengedi mások életét önmagán, s a másik élete a sajátja is. Ha valakinek ruhára van szüksége, akkor inkább sajátját adja oda, mert a hidegnél elviselhetetlenebb az, hogy más fázzon.
Az elsősorban puha értékekkel bíró ember, ha nyugati, rugalmas értékekkel elegyedik, akkor arra törekszik, hogy mások bajának megoldására rendszerszintű változásokat teremtsen meg. Felmutatja azokat az igazságtalanságokat, amelyek a társadalomban létrejönnek, rámutat a változás útjára, sőt cselekszik is afelé.
Ha viszont keleti, stabil értékekkel egészül ki, akkor vissza a természethez a jelszó! A jóllét falun van, nincs más út az egészséghez, mint az elődök életmódja, vegyünk házat falun, kapcsoljuk le a villanyt, gyűjtsünk füveket, s lehetőleg legyünk javasasszonyok vagy ha ez nem megy, agitáljunk a régi bevett gyógymódok érdekében. Otthonszülés, homeopátia, s régi, rendi társadalom, ez a jelszó.
A puha-kemény értékpólus viszonylag ritka, de nem lehetetlen. Az apácák életmódja jó példa erre. Erős és kemény életforma, sok feszültséggel, de másoknak élve. Nem én vagyok a fontos, sőt mindenemet annak vetem alá, hogy másoknak jó legyen. Önmagamat arra edzem, hogy a másik jól érezze magát, s lehetőleg legyen boldog.
A puha értékek mindig a másban élésről, az önátadásról, a másikra való odafigyelésről szólnak. Az empátia, a jóság és a béke megteremtése és óhaja hatja át a puha értékeket valló személy életét. Izgalmas és gyönyörű élet, de göröngyös és fájdalmas ugyanakkor, mert szembesülni kell a magánnyal és azzal, hogy minél közelebbi valaki, annál kevésbé fontos. A gyertya közvetlen környezetében a legnagyobb az árnyék…
Ma az imáról fogok írni, pontosabban annak egy fajtájáról, arról, amikor az Istent dicsőítik az emberek. Nem tudom, hogy más csinálja-e, de amolyan papi toposz, a régi szent szövegek is tartalmazzák, s valahogy must have dologgá vált az imádságban. Azt hiszem normál körülmények között, azaz valamilyen „sima” istentiszteleten vagy áhítaton kihagyhatatlan fordulat, hogy az épp szolgálatos tiszteletes nekilát dicsőíteni az Istent.
Két éve Párizsba látogattunk a feleségemmel. Számára ez a bakancslistájának kiemelt pontja volt, ezért aztán nagyon készült az útra. S ha ő készül, akkor én is készülök, ez ilyen. Hetekkel az indulás előtt gondosan megtervezte az útvonalat, a látványosságokat szortírozta, hogy a rendelkezésre álló pár napot kimaxoljuk. Olyan volt, mint a gyerek a legóboltban, akinek azt mondják, hogy válasszon ki mondjuk tíz dobozt a kínálatból. Végre összeállt a terv, szépen, a rá jellemző pontossággal elkészült az optimális útvonal és menetrend. Készen álltunk, mint két versenyló a rajt előtt.
Ilyen lehet a szénmonoxid mérgezés: gyűl a füst észrevétlenül, kattog a motor vagy duruzsol a kályha, s az ember csak annyit érez, hogy lassan elálmosodik, a hang egyre távolabbról érkezik, kellemessé válik a brummogás, a doromboló motormuzsika, nehezedik a pilla, majd elszenderül. A szövegem is így hathatott az iskola által szépen megedzett fiatalokra. Távoli brummogás, dörmögés, s közben gyűl a fejben, az agy és koponya között a füst. Edzett ifjak ezek. Tudják, hogy a legjobb, ha engedik elmúlni ezt az időt.
A hatalom, a megtehetem, s ezért meg is fogom tenni állapotától az ember mámorossá válik. Ezt a görögök hübrisznek hívták, az Ószövetség Bábel tornyának mondja, amikor az ember azt hiszi, hogy lelökheti az égieket is, s helyettük maga uralkodhat. A mítosz viszont tovább megy. Azt is megmutatja, hogy mi ennek a következménye: romok, összezagyvásodott beszéd, széthullás és romok. A hatalom mámora csak és kizárólag ide vezet, más út nincs, s nem is volt.
Ábel halálával a rossz végérvényesen beköltözött a világba. Ami Ádám és Éva esetében az önálló cselekedet, az öntudat első mocorgása volt, az Káinnál irigységgé és gyilkos cselekedetté fajult. Az ember immár bármit megtehetett, amit akart. Ez Káin jele, ami jelképesen a homlokára égett.
Minden úgy kezdődött, hogy az Úristen megteremtette az eget és a földet. S aztán évmilliárdok váltakozása és az evolúció tekervényes törvényei szerint egyszer megformálódott az ember is. Szép volt ez a lény, sikeres a vadászatban, okos és ravasz, gyors és kegyetlen, mint egy ragadozó, szelíd és befeleforduló, mint egy őz.
Furcsák ezek az ünnepek utáni napok. Az ember készül egy csomót, aztán ripsz-ropsz, nyakába szakad az egész, s kettőt fordul és eltűnt. Mivel ilyen intenzív aztán a csonka héten (értsd: az ünnep utáni hét), az ember nem tud szabadulni tőle. A gondolatok is olyanok, mint a testek, ha egyszer mozgásba lendültek egy pályán, akkor igyekeznek megőrizni az állapotukat.
Hetek óta tartott a kánikula. Először mindenki örült neki, élvezte, aztán a forróság mindent lassan kiszárított, elbágyasztott. A legrosszabb viszont a por volt. Por szállt fel az útról, por pergett a házakról, port fújtak a sziklák, sőt mintha még a napsugár is porból állna. Lassan az egész világot belepte a por. Okkersárga lett minden, a füvek, az ég, a házak. Okkersárgák az emberek is, és okkersárgák gondolataik is.
Kezdjük a legelejével! Az 1568-as tordai határozat valóban egyedülálló a korabeli Európában, s valóban, ténylegesen évszázadokkal megelőzi a hasonló eszmei mozzanatokat az öreg kontinensen. Elvi, elméleti szinten hatalmas, egyedi szöveg és szándék. Gyakorlati szinten viszont egy marginális mozzanat az Erdélyi Fejedelemség nehéz történetében.
Még egyetlenegy részecske van itt, amit kiemelnek. Mégpedig az, hogy miért van ez a szabadság. A szöveg azt mondja, „az ű lelke azon meg nem nyugodván”. A kérdés tehát lelkiismereti jellegű, nem politikai. A közösség azért választhatja szabadon a papját, mert ha ez nem így lenne, akkor a közösség kollektív lelkiismerete csorbát szenvedne. Ez, kérem, hirtelen és hamar egy európai premier! Az országgyűlés a közösség lelkiismeretét félti, ezért szabad papválasztást ajándékoz nekik. S ha belegondolunk, egy politikai rendszer hasonló hozzáállása ma is örvendetes hír lenne…