„Már csend ül / minden bércen, / a szellőt is alig érzem – / sóhajt a fáknak koronája. / Akárcsak erdőn a madárka, hallgat az is – ez is. / De várj csak: nemsokára / nyughatsz te is.” – akkor is ismerősen zengnek ezek a sorok, ha sosem olvastuk eddig őket. Ez Johann Wolfgang von Goethe Wanderers Nachtlied II. (A vándor éji dala) című költeményének egyik magyar fordítása. Makkai Ádámé.
Ha létezne leggyakrabban lefordított versek versenye, Goethe furcsa dala biztosan dobogós lenne. Magyarra is a legnagyobb költőink ültették át, köztük Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor és Tandori Dezső is.
Könnyednek tűnik e néhány szépzengésű sor, pedig – lám – gyászolni is lehet vele. Makkai Ádámtól, a kétszeres Kossuth-díjas költőtől, nyelvésztől, műfordítótól, a chicagói University of Illinois emeritus professzorától, a Magyar Szent István-rend kitüntetettjétől búcsúzunk. Ez az éji dal jelzi legkoncentráltabban e kivételes életmű egyik legnagyobb megvalósítását. Makkai Ádámot ugyanis – más kiváló munkái mellett – évtizedekig foglalkoztatta ez a pár sor és számtalan variációja. Cantio Nocturna Peregrini Aviumque című könyve egy különleges kísérlet lenyomata: Makkai Ádám összegyűjtötte Goethe Wanderers Nachtlied II. című versének különböző fordításait – magyarul is többet, de Henry Wadsworth Longfellow amerikai költő, Lermontov és mások szövegeit is –, és minden nyelvről visszafordította az alapnyelvre, ebből született ez a kétszázötven oldalas könyv. Négy évvel ezelőtt ismét nekiveselkedett ennek a feladatnak, folytatta a már így is impozáns fordítói-értelmezői-alkotói munkát. Bizonyára érezte, hogy ő azon kevesek egyike, akik ezt a feladatot elvégezhetik: hiszen ehhez kell a több nyelvet is magas szinten bíró nyelvész tudása, a bölcsész elszántsága, a kutató alapossága és a költő teremtő tehetsége is az újabb és újabb szövegváltozatok megalkotásához. Olyan ez, mint egy sajátos pünkösdi rítus, a nyelveken szólás ünnepe. Makkai Ádám motivációja mindehhez a világnézetéből fakadt, az antropozófus bölcsességéből: egy goethei gondolat analógiájára hitt abban, hogy létezhet egy ősvers, amelyből az összes vers eredeztethető, és ez lehet Isten beszéde az emberhez. A megértés útja ez a nagyívű kísérlet.
Egyik beszélgetésünkkor Makkai Ádám azt mondta, ezt tartja a legfontosabb munkájának. Pedig olyan jelentős és hiánypótló művek kötődnek a nevéhez, mint például az Idiom Structure in English (Az angol nyelv idiómáinak struktúrája) című doktori disszertációja, mely az angol nyelvészet egyik alapkönyve, vagy a Tábori Pállal és Kabdebó Tamással közösen elkezdett hatalmas mű, a magyar költészet kétkötetes angol nyelvű antológiája, az In Quest of the Miracle Stag (A csodaszarvas nyomában), mely kétszer 1200 oldalon mutatja be a magyar költészetet az ősköltészettől napjainkig. Bravúros műfordításokat köszönhetünk neki, misszióként tekintett arra, hogy megismertesse és a világ más népei számára is érthetővé tegye hazája költészetét.
Ignácz Rózsa író, színművésznő és Makkai János országgyűlési képviselő fia 1956-ban, alig 21 éves korában hagyta el Magyarországot, és korábban emigrált édesapja után Amerikába ment. A Harvardon és a Yale-en szerzett tudással felvértezve elismert amerikai nyelvész lett, édesanyja magyarországi könyvcsomagjainak is köszönhetően pedig széles látókörű, magyar költő, műfordító. 2015-ben tért haza végérvényesen szülővárosába. Mint mondta: „Annyiszor elszakadtam a hazától, hogy a végén már sosem szakadtam el tőle.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 25-i számában.)
