Petőfi Sándor, aki korábban gyalogszerrel botorkált az országban, most, 1847-ben szekéren utazgat, tapasztalatait megírja egyik barátjának: „Irtóztatóan unalmas ez a Debrecen és Nagy-Károly közötti út. Homok és homok. Se hegy se róna: se ló se szamár, hanem valóságos öszvér-vidék, a mi a legkomiszabb.” Az öszvér mibenléte pontos meghatározás, ugyan ennek a ló és a szamár kereszteződéséből születő állatnak lehet szamáröszvér (szamárkancától, ez eléggé ritka) és lóöszvér (lókancától, a csődör szamár) változata. Nyelvhasználatunk általában csak a szamár szót használja mindegyikre, a szó a magyarban olasz eredetű, de visszavezethető a régi görögre, amelyben ’teherhordó állat’ jelentésben volt.
A (ló)öszvér testi ereje nagy, a betegségeket könnyebben kiheveri szüleinél, így azután hosszabb ideig is él. A hazánkba jövő török seregeket Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem eposzában hosszan leírja – kitér az emberekre, ágyúkra, tarackokra, ácsszerszámokra és egyebekre:
„Sok szekszénás lovak ezek után jönnek
Hosszu nyaku tevék és erős öszvérek,
Bialok, szamárok és ökörszekerek;
hat elefánt is jön, kiken sok emberek.”
(A seksene oszmán-török szó, a teherhordó lovaknak ez a neve a hódító törökök nyomán többfelé elterjedt, nálunk szekszena alakban. A költő és hadvezér Zrínyi, aki horvát, latin, olasz nyelven is tudott, a horvátból, de a törökkel való harcai során ismerhette ezt a szót, amelyik a magyarból mára már kiesett.) Egy másik helyen is említ a költő öszvéreket (és bivalyokat), mint a török hadi zsákmányát: „Husz nagy nyaku teve megyen a sereg után, | A basa sátorát hordozzák az hátán. | Van negyven öszvér is, és bial két hatvan; | Ez mind nyereség volt az siklósi pusztán.”
Nemcsak a középkor, a későbbi idők embere is használta a kitartó állatot például utazásra 1858-ban írja Xantus János „éjszakamerikai” leveleiben: „[…] szándokom nekem is leutazni egész San Pedroig honnét azután öszvéreken fog egész társaságunk Los Angelesen át Tejonba, a Sierra Nevada hegyekbe utazni.”
Kosztolányi Dezső egyik bibliai tárgyú szonettjában ugyancsak a teherhordó jószágok említődnek:
„Mély volt az éjjel, botra dőlve álltak
a nagyszakállu bugyros férfiak,
csillogtak az öszvér hátán a tálak,
a fákban a madárraj felriadt”
(Zsidók kivonulása).
A szellem embereiről, a tudósokról, a tudás megszerzésének módozatairól értekezett majd száz éve Németh László. Ehhez az öszvérek teherhordó képességét veszi példának: „Egy erős és erejére ébredt képesség, akármi is az, mindörökre ébren tarthatja bennünk a szellemet, de melyik az a képesség a teherhordás öszvérerényén kívül, melyet még jeles tanulóinkban is föltétlenül megtalálunk” (Új enciklopédia, Nyugat, 1931).
Nemcsak a teherbírás erénye, hanem az öszvér biológiai tulajdonságai is megjelenhetnek, ugyanis az öszvérek nem szaporodásképesek, minthogy fajhibridek. Erre utal Vörösmarty Mihály:
„A sors-üldözte fajnak
A tudomány is árt:
Korccsá lett, mint az öszvér,
Hazája ellen párt”
(A sors és a magyar ember).
Itt hasonlatban, egy, a Magyar nemzeti szövegtárból idézhető helyen nyelvi képben található az öszvér: „[…] az átalakulást forradalom és reform keverékének (öszvérének?), refolutionnak nevező dolgozat, még a „fantasztikus tavasz” – az 1989-es – szédületében íródott.”
A csöngei faluban gyerekeskedő Weöres Sándor is a munkára fogott öszvérekről ír, talán a gyermekkorából való emlékek folytán (is) mesés szépségű állatok gyanánt láttatja őket: „Kordét húzunk drágakő-sivatagban, | szőrünkbe csillámport kavart a szél, | cukros kalácsként csillogtunk a napban, | zsákot szaglásztunk: van-e benn kenyér? | (Öszvérek, 1952).
Tóth Árpád egy dél-amerikai spanyol városban játszódó szatirikus novellájában az ún. couleur locale-t éppen az öszvér jelenti, ugyanis Dél-Amerika egyes vidékein akkortájt mindennapos volt az öszvértartás: „A titkár úr elégedetten ejtette magát a kocsiba, amely előtt a két szürke öszvér azonnal szorgalmas trappba kezdett a színházépület felé […]” (A titkár úr frakkja).
Az állatra Füst Milán olaszországi útján figyel föl: „A Vezuvon: – Gazdag kertek.... Elvétve egy-egy ember, egy öszvér a tanyákon.... Aztán lávahamú.” Egyik versében különös tájban különös viselkedést tuladonít neki: „S még az öszvér is nyerit ott, úgy mondják, ha forrás szaga üti orrát” (Levél Kanadából).
A világirodalomból is idézhető öszvér Nagy László műfordításában a spanyol Federico García Lorcától:
„Látható a kilátóból,
hogy a hegyre, hegyre hágnak
napraforgó-tányérokkal
rakott mulik, muli-árnyak.
Árnyék borult szemeimre,
az éjszaka nagy homálya.
Szél-kanyarban, szél-öbölben
sós virradat nyikorgása.
Csüggedt, fehér-öszvér-mennybolt –
higany-szemét most lezárja,
szívdobogás fináléját
ejti csendes félhomályba”
(Szent Mihály, Granada).
Az angol mule, olasz mulo, spanyol mula ’öszvér’ jelentésű, Nagy László leleményes a fordításban (muli), „fehér-öszvér-mennybolt”, amely valamilyen keveredett égboltszínre vonatkozik.
Nemrégiben új szóösszetétel jelent meg nyelvünkben, az angol money mule olyan pénzügyekben kevéssé jártas ember, akit megtévesztéssel szerveznek be, aki a bankszámlájára pénzt fogad el, majd némi jutalékért tovább küldi a különféle bűnözésből származó pénzeket. Ő a pénzöszvér, aki a pénzt is, büntetés lehetőségét cipeli, hordja az öszvér erényével, kitartásával a bűnözök helyett.
