Már nagyobbacska gyerek koromban kalapáltam ezt-azt, lévén apám asztalosmester, aki némelykor rám bízta egy-egy szög beverését valamelyik famunkába. Ennek a látszólag egyszerű műveletnek is vannak szakmai fortélyai. Célszerű a szöget először kissé beütni a helyére, azután lehet erősebb ütéssel vagy ütésekkel beverni; fontos, hogy a szög állásával egy irányba sújtson a kalapács a szögfejre a kalapács ütőfelületének közepével. A szög méretéhez kell kiválasztani a kisebb-nagyobb szerszámot, amellyel azután bizonyos erővel kell ütni.
Gyerekfejjel és gyerekkézzel persze mindez nem mindig sikerült. Vagy melléütöttem, vagy a második-harmadik ütésnél elgörbült a szög, vagy éppen ferdén igyekezett a helyére… Apám az egyik ilyen esetben megjegyezte: „Fatigra ment.” Csodálkozva néztem rá, és meg is kérdeztem, hogy ki és hová ment. A válaszból megtanultam – máig nem feledve –, hogy a szögezés egésze nem sikerült. Vagyis ami fatigra megy, az nem sikerül, el van rontva. A szögelés javítása következett: harapófogóval kellett kivenni a meggörbült vagy rosszul elhelyezett vasszöget. Ez sem mindig egyszerű, hiszen lehet, hogy egy, a fában nem látszó göcsört az ok, az nem engedi a helyes beütést. Ezt is ekkor tudtam meg: péterszög a fában, deszkában lévő ’göcs’ vagy ’görcs’, amely a még élő fa valamely gallyának elágazási helye. Ma már tudom, hogy csomó, csög, fagomb, gomb, göbörcs is lehet ’péterszög’ jelentésű, vagy éppen vacsartos vagy vakgallyos lehet a deszka.
A néphit Szent Péterhez fűzte az ácsokat, asztalosokat meg-megkeserítő csomókat, hiszen némelyiket a faanyag vastagsága miatt nem lehet észlelni, csak a szögbeverés során derül ki hollétük. Különféle legendák, történetek keringtek, egyik szerint Szent Péter az utat kérdezte egy háznál, ahol ácsok dolgoztak. Ők nem igazították el, ezért megátkozta őket: fájukban görcs legyen. Más meseváltozatban mulatozó, táncoló ácsok zavarták Krisztust és Pétert álmukban, ezért kapták a rossz kívánságot. Szent Péter nevéhez van kapcsolva a péterfillér, vagyis ’(a templomban) a pápa számára külön perselybe gyűjtött pénz’.
A népképzelet a legutóbbi időkig alakított Szent Péter‑történeteket, ‑hiedelmeket. A Kaszás (Orion) csillaghalmazban erdélyi atyánkfiai Szent Péter pálcáját látták. A Göncölön (Ursa maior) Szent Péter lopott (!) szalmával szekerezett hazafelé, amikor rajtakapták, szétszórta a szalmát, ma is látszik: ez a Tejút (Galaxis) – efféle históriák jelennek meg Száz Pál Fűje sarjad mezőknek – Phytolengendárium című könyvében, amely egyébként mátyusföldi nyelvjárás beszédmódjával íródott bő fél évtizede.
A fatigra megy kifejezés ritka, ám itt-ott megtalálható; mindössze a Vas vármegyei, Sárvárhoz közeli Hosszúpereszteg nyelvjárásából készített szójegyzékben olvasható. További adatok keresése közben találtam erre a szövegdarabra, amelyik a hetven évvel ezelőtti újságból való. Szerzője a sárvári (!) születésű Urbán Ernő tollából való: „Holnap már a kutyák is azt ugatják, hogy Sáfrány Péter fatigra ment. Nem tudja eltartani a feleségét” (Szabad Nép X. 87: 10., 1952. IV. 13.).
A 2. magyar hadsereg pusztulásáról összeállított könyvben egy katona mondja: „A puskákat nem lehetett használni, egy részét, mert rugdalózástól fatigra [tönkre] mentek. Hát meg őszintén valljuk meg azt is, hogy lőszer sem volt” (Sára Sándor: Pergőtűz, 1988. – Sára Sándor Dunántúlon, Kőszegen érettségizett). A szögletes zárójelbe tett értelmezés mutatja, hogy a könyv kiadási idején sem volt közismert ez a szószerkezet. Azonban a világhálón manapság is föl-fölbukkanik, ezeket találtam különböző csevegő lapon: „Őszinte kommunikáció csodákra képes, ez ma nem megy, ezért megy fatigra minden második házasság kapcsolat barátság.” – „A haverom fénypofa srác, csak fatigra csinálta a pia…” – „Ha ezt iszod, még jól jön, ettől aztán fatigra mész egyszerre.” – „Az ütközéskor a kocsi is fatigra ment.” Utóbbi példám diáknyelvi szó- és kifejezésgyűjteményből való (Hoffman Ottó: Min-tini-szótár, 1996), a köz- és irodalmi nyelvre hagyatkozó szótárak nem tartják számon, az ún. peremszóincshez tartozik, magyar nemzeti és történeti szövegtárak – csaknem kétszáz milliós – anyagában sem szerepel.
A szerkezet névszói alaptagja, a fatig tagja bizonyára a németből került nyelvünkbe: az ausztriai német fatig ’fáradt, kimerült’; van a szónak francia (fatiqué), angol (fatiqué) megfelelője is. Mivel pedig minden út Rómába vezet, a latin fatigō ’(meg)zaklat, (meg)hajt, (ki)fáraszt’ igét se felejtsük. Ami tehát fatigra megy, az a dolog vagy az a személy kifárad, mint a kalapácsütés alatt a szög, amely emiatt elgörbül, elcsempül, tönkremegy. A tönkremenés eredete sem egyszerű. Alighanem a tutajosok, csónakosok nyelvhasználatából ered. A kisebb-nagyobb folyókban – különösen áradások után zavaros vízben – a felszínen nem vagy alig látható uszadékfákra, farönkökre ráfutó tutaj, ladik, hajó alaposan megsérülhetett, használhatatlanná válhatott, miután a szó szoros értelmében ráment, ‑úszott egy fatönkre. Mivel szándékosan is, véletlenül is elő lehet idézni mindenféle romlást, a kifejezés efféle esetre is alkalmazható, innen a tönkretesz, tönkrejuttat ’elront’.
Apám-anyám is dunántúli; évtizedekig magam is a Nyugat‑Dunántúlon éltem, amit részben a fatigra megy ismerete is bizonyít, másrészben apám asztalosmestersége, amelynek számos német eredetű szakszava volt hóblitól (Hobel ’gyalu’) a cirkliig (Zirkel ’körző’). Ezeket is annak idején a gyalupad körüli lábatlankodásom közben tanultam meg.
Remélem, az olvasó mindezek után nem gondolja, hogy ez az írás is fatigra ment.
