

Az érettségink előtti ősszel hárman kopaszra nyiratkoztunk, ami nagy feltűnést keltett a gimnáziumban. A tanerők (egyikük a hírek szerint pufajkás volt) szimatoltak cselekedetünk oka után október 23. közelsége miatt, hátha harmadik évfordulójára szántuk „ellenforradalmi” tüntetés gyanánt a tar fejet. Szerencsénkre voltak olyan tanár urak is, akik elsimították az ügyet.
A honfoglaló magyarokat egyes nyugati följegyzésekben tar fejű pogányokként emlegetik. A régiségben kun és oszmán török hatásra szokás volt a kopasz (férfi)fej. A parasztság körében a hosszú haj viselete volt a leggyakoribb. A csomózott haj is gyakori volt. Rózsa Sándor egyik bizalmas emberét így írja le Jókai Mór szerint:
„[…] a vendéglőben ül reggelenként egy ráncos képű öreg szegénylegény. Szürke haj kétoldalt csimbókba kötözve, félkeze le van vágva, erről ráismerhetsz. Az majd elvezet hozzám, csak e pisztolyt mutasd neki.” (A rablóvezér)
A középosztálybeli kopasz polgár ellenszenves megítélésű Babits Mihály versében:
„Lankadt husú dísznő, lomhán ráng.
Sóvár szeme ég, mint reklám-láng.
Kopasz, csunya férj csügg bal karján.
A páva rikoltoz a park alján.” (Margitszigeti rimek)
A haj a női szépség járuléka. Balassi Bálint drámájában Galatea szemrehányást tesz Credulusnak:
„[…] Miért nem szólsz vélem? Valljons nem azon haj, kéz avagy száj-é ez most is, azmint azelőtt volt?” (Szép magyar komédia)
Balassi az imádott hölgy hajára, hajszínére is álmélkodva néz, szerelmi bánatában elhanyagolja haját:
„Látván minapi napon hajad aranyszínű voltát,
Kaláris szabású ajakad édes mosolygását,
Gyönyörű beszédednek hallám zengő szavát,
Álmélkodván csodálám a te rózsaszínű orcád.” (Huszonharmadik ének)
*
„Elszántam magamban: mint nyomorodott rab, hajamat megeresztem,
Gyászruhában járván mindennek előtte megalázom életem […]” (Huszonnegyedik ének)
A Szigetvárt ostromló törökök között Delimánt viszonzatlan szerelem köti le, amint Zrínyi Miklós írja:
„Cumilla ſzép haja meg koͤtoͤzé ſzuͤvét,
Iffiu Delimannak, és minden keduét
Egy tekéntet vévé el minden erejét,
Ugy hogy nála nélkuͤl nem kivánnya éltét. (Szigeti veſzedelem)
Az ilyetén megkötözés századok múltán is megtörténik. Karinthy Frigyes regényében. Gulliver hajótörés miatt a tenger mélyén lévő országba kerül. Egy kapuban „egy nőalak állott – szép, mint az álom”, akinek hajáról az „aranyszőke folyó” metafora olvasható. A seborvos oda akar futni a nőhöz, azonban ez nem sikerül „aranyos szálak” miatt, amelyek a tünemény „lebegő és elfolyó” hajának bizonyulnak:
„Legfeltűnőbb a hajzata volt ‒ aranyszőke folyó, mely puhán ringott és lebegett körülötte a vízben […]”
⁕
„[…] valami akadályoz a futásban – sárga, sima, aranyos szálak hurkolódtak kezemre, nyakamra, lábamra. Egyszerre elvágódtam, és nem tudtam mozdulni többet.” (Capillária)
Kukorica Jancsi csodálja a lányka hosszú, szőke haját (is) Petőfi Sándor szerint:
„[…] Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei oda tapadtanak.
De nem ám a patak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kis lyányra,
A szőke kis lyánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.” (János vitéz)
Mikszáth Kálmán parasztlányának haja a búzával együtt aranylik:
„Kati, a nagyobbik, sarlóval dolgozott, míg a kis Judit csak a markot szedte össze kévékbe, amiket aztán a hetyke Csató Pista kötögetett össze utána izmos kezeivel, s valahányszor lehajolt a leány, kibontott úszó haja is éppen olyan volt káprázó szemében, mintha aranyfelhővé lett búzakéve lenne. Aztán meg a búzakévék lettek olyanok, mintha mindenik a Péri Judit szőke haja volna.” (A Péri lányok szép hajáról)
A hosszú haj mint a nők megjelenésének egyik jellemzője, az 1972. március 3‑án az USA-ban felbocsátott Pioneer űrszondán elhelyezett rajzon is ilyen a nőalak, akinek arany hajáról – a tábla aranyozott alumínium, Linda Salzman Sagan rajzolata – nem tudni, megkötözé-e valakik szívét a mindenségben…
Radnóti Miklós a női hajzatot választja a nyelvi kép egyik összetevőjének, ezért a záporeső is hosszú hajú nő:
„Majd ég dörrent, felhő repedt,
hosszúhaju zápor esett” (Zápor után)
Füst Milán arról is ír, hogy a kedves hajsütővassal bodorítja tincseit:
„Ebédnél ülsz, vagy látlak, kolmizod hajad,
Vagy semmit sem csinálsz, csak ringatod magad…” (A nő dicsérete)
Füst (saját megjegyzése szerint) zsidó legendán alapuló versében látványos a haj:
„Igyál hát értünk Láthatatlan, örök bolygó, kinek neve sincs!
[…]
S hogy hajad koronája lángban áll, – úgy képzelem, – […]” (A névtelen iszik)
A városi urak XIX. század végétől sajátos módit követtek, Vojtkó Pál tárcájából egy példa:
„Vén róka vagyok uram, szürkül már a sexerem […]” (Fritz ur)
Ez a sexer, sechser vagy zekszer Krúdy Gyula írásaiban számos szereplőn díszlik, az író el is igazítja róla az olvasót:
„S az öregebbik Rezeda úr […], a magához hasonló zekszeres, Haynau-szakállas öreg hivatalnokokkal találkozott, mert ebben a korszakban a tisztviselői karban a szakáll‑ és haj‑frizurának is különös jelentősége volt…” (A kékszalag hőse)
⁕
„Utóvégre vannak ilyen szokások, amelyek a világ haladásával kimennek a divatból, mint például a fodrozott pakonbart, amelyet még papok is viseltek, vagy a zekszer, tudniillik a fül mellett a hajnak előrefésülése.” (»Zónás atyafiak«)
Ez bécsi divat volt 1860 táján. A hajtincs kanyarított alakja a hatos számjegy írásképére hasonlít. A hazánkban hatos-nak nevezett pénz, a Sechser.
A The Beatles tagjainak hosszú haja az 1960 utáni években jött divatba. A Pajtás című hetilap az úttörőmozgalom céljainak elérése felé terelgette az iskolásokat, 1965-ben (szerző nélküli) írják:
„Gyakran érkeznek panaszos levelek szerkesztőségünkbe, amelyben arról írnak a fiúk, hogy az iskolában megszólják őket »divatos« beatles hajviseletük miatt, sőt előfordult, hogy le kellett […] – Nyakba, lenőtt haj, plusz az egyáltalán nem férfias fru-fru […] Igaz divatos, de nem szép. Gondozatlan, ápolatlan külsőt mutat. […] Nem iskolába való viselet ez.”
A fiatalság jelképének tekinti haját Déry Tibor írásának alakja, hajhullása szürreális gyorsasággal történik:
„Ánis a parton fekszik és öregszik. Hullik a haja. A kihullt szálakból fakó korona szövődik feje körül a homokban. […] fejének tojásdad nyoma körül fakón fénylik a kihullt haj sűrű koszorúja. – Az ifjúságom […]” (Ébredjetek fel!)
A 2024-ben divatos férfihajzat a világhálón:
„A fade nem konkrétan egy különálló hajstílust jelent, hanem egy vágási technikát. A fade vágással a hajat az oldalsó részeken szimmetrikusra tudják vágni. […] – Egy spiky, azaz tüsis férfi haj frizurával ötvözve egy igazán klasszikus, mégis modern frizurát érhetsz el.”
A hajdani tarra nyírt hajú fiúk közül még ketten nem követjük az égi hajdivatot, harmadik társunk évtizedekig Weöres Sándor-versikével nyugtatta magát: „Minden kopasznak jut hajnövesztő, | minden ravasznak egy nyírfavessző.” (Szüret után)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.