Az első honi falumúzeum 1968-ban nyitotta meg kapuit Zalaegerszegen, a Zala egyik holtága mellett. Feleségem félig-meddig faluban nőtt föl, jómagam ugyancsak ilyenfélén ismertem a falusi világot. Nem voltak ismeretlenek a zsúptetős házak, sem a gazdálkodás módjai és eszközei a bizsóktól a lapickafáig, ezért is érdeklődve néztük a skanzent. Bementünk egy ház udvarába, ahol a káráló parlagi tyúkocskákra vörös tarajú kakas felügyel néha harsány kukorékolással. A ház mögötti pajtába is be akartunk kukkantani, de a nyitott pajtakapu melletti táblácska visszatartott bennünket: „Kölykes fazár”. Azért bekukucskáltunk, de se a fazár, se a kölykei nem mutatkoztak, így azután a habfehér kacsákkal barátkoztunk a holtág vízpartján, ezekkel a fiókáik is együtt úszkáltak.
Az többnyire emlős állatok kicsinyét jelentő szó számos állatnévvel kapcsolatban előfordul: agárkölyök, macskakölyök, medvekölyök, kutyakölyök, vidrakölyök és így tovább.
Zrínyi Miklós versalanya gyanánt annak idején hiúzkölykökkel (is) kívánta szerelmét meghódítani:
„[…] szép Violám, és szeres engemet,
Néked othon tartok két szép heuͤz koͤlykoͤt,
Minap ſzerenchédre jártam az erdoͤket,
Annyokat meg oͤltem meg fogtam koͤlykoͤket. (Idillivm, 66.)
A nagy bán a királyhoz szándékozik levelet küldeni a közelgő török ostrom előtt, de a fiú, György így ellenkezik apjával.
„Nem igy fia Saſnak én igaz Sas léſzek,
Hanem el faizot veſzteni való koͤloͤk,
Ha én halál eloͤt olly igen félemlek,
Kit vig ſzuͤvel kereſz, én aztot keruͤlliek:”
(Obsidionis Szigethianæ, Pars qvinta, 87.)
Petőfi Sándor használatában minden esetben (tízszer) rosszalló jellege van a szó használatának, amint a Petőfi-szótár írja. A tíz szóelőfordulásban a ’(fiú)gyermek’ jelentés az első:
„Kölyök, pipát ide...
Siess, a nagyapád!
Nincs rútabb valami,
Mint az a lomhaság.” (Ebéd után),
Elbeszélő költeményében egy kocsis talál rá a kitett csecsemőre szilveszterkor, és (rosszallóan) kölyök-nek nevezi magában:
A bérkocsis fülét, fejét vakarta,
S imádkozott-e vagy káromkodott,
Nem tudni, csak hogy morgott valamit.
Az istenáldás nem tetszett neki.
Gondolkodék, mit tégyen e kölyökkel? (Az apostol)
Még megvetőbb megnevezést kapott Szilveszter attól a „vén banyá”-tól, aki koldusként foglalkoztatja, Petőfi tudta a rosszallást rokon jellegű szóval fokozni:
„Nem fáj a szived, te puruttya lélek,
Te csúf poronty, anyádat megtagadni,
Szülőanyádat?”
A „nagy Arany János” – ahogy Ady írta 1911-ben a Nyugatban – ugyancsak több jelentésben, árnyalatban alkalmazza verseiben tizenötször a kölyköt, néhányszor a kölök alakot használva. Talán sokaknak még az iskolából ismerős az a szövegrész amelyikben Miklós véletlen a toportyánfiakra tapos a nádasban, Arany az ’(emlős)állat kicsinye’ jelentést használja:
„[…] méne, mendegéle,
Egy helyütt a zsombék csak lesüpped véle:
Réti farkas fészke volt épen alatta,
Benne két kis kölyke rítt az isten-adta.” (Toldi)
A megvető, rosszalló jelleg, amely a tájnyelvi használat során fiúk esetében gyakori, ugyancsak bemutatható Arany-versből:
„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.” (Szondi két apródja)
Csokonai színművének hőse, Karnyóné ekként panaszolja sorsát, miután fiát – aki fiút tájnyelvi szokás módján szokásos jelzőkkel ellátva (haszontalan vagy komisz kölyök) nevez meg – méregért küldi a patikáshoz:
„terhemre van az élet […] tsak a’ fiamnak volna, ennek az egy rossz kölök[ne]k, tsak ennek volna elégséges elélni való esze […]” (Az özvegy Karnyóné ’s két szelebudiak)
Csokonai-versben és -prózában nincs meg a szó, de ugyancsak vígjátékból az élőnyelvi beszédmódnak felel meg a Vitéz Mihály nyelvhasználatában előforduló második kölyök (; a vígjáték számos másolatban maradt fönn, Csokonai-kézirat nincs, amint a kritikai kiadás tudatja):
„Itt vagynak a’ kutya menydörgös ördög ágyékába termett ördög köjkei […]” (Gerson)
Babits Mihály műveinek, így fiatalabb kori lírájának egyik jellemzője, hogy szinte uralják az antik világ istenei, hősei. A fiatal kentaurokról ugyanolyan a kifejezéssel él, mint ahogyan az állatok kicsinyeiről szokás, a „kentaur-csikó” megnevezésekor:
„A kentaurok körbe gyülekeztek a hordó körül. Mások is jöttek, öt-hat kentaur. köztük egy kölyök is, egy kentaur-csikó, világospej szőrrel és furcsa, idétlen hangú.” (Mythologia)
Fonnyadó, sárguló ribiszkebokor állapotának ábrázoltságával mutatja be Babits az az őszt, az elmúlás kezdetét, amely a költői én (és bárki ember) sorsával is azonosítható. A kölyök mint a szél jelzője a közeledő tél (mondhatni:) felnőtt, erősebb széljárásának még csak előszele:
„Leveledet görcs
húzza össze, mint az
öreg ember tenyerét;
s éjről amint éjre
tép a kölyök szél […]” (Egy fonnyadó bokorhoz)
Karinthy Frigyes a fesztelen köznyelven is említi humoreszkje bevezetésében kisgyermekét, akinek pörgőcsigát vett, amellyel végül nem a „kölyök”, hanem az apja:
A kis fiam idestova másfél éves lesz, hallatlan, milyen aranyos kölyök, igazán nem azért mondom, mert az enyém, mások is azt mondják, például a feleségem. (Játék a fiamnak)
Közvetlenül magára, pontosabban a lírai alanyra vonatkoztatja József Attila a kölyökállapotot:
„A kis kölyök, ki voltam, ma is él
s a felnőttet a bánat fojtogatja;
de nem könnyezik, egy dalt zöngicsél
s ügyel, hogy el ne szálljon a kalapja.” (Kirakják a fát)
Weöres Sándor versben rögzítette norvégiai utazásának egyik élményét, azt, hogy virágot kapott ismeretlen gyerekektől, egy másik versszövegben pedig a cicakölykök játékához társítja a szerelmi enyelgést:
És kiáltást hengerített
lenn a zöld, fönn a hó:
egyik kölyök lót utánam,
Kis markában pár virág van,
giz-gaz, sárga és fakó.” (Hardangeri emlék)
„Nénéd elment. Ketten voltunk.
Testeden és testemen
kezeink mint cicakölykök
kergetőztek szűntelen.” (Rongyszőnyeg, 107)
A csuvasos ótörök eredetű kölyök szavunk – amely akkor ’fiatal teve’ jelentésű volt – kimeríthetetlen sokaságú kapcsolatokban és alaki formákban (kölök gërënda, kölkes répa, kölykes kereplő, kőkes krumpli ’kicsírázott krumpli’ stb.) része nyelvünknek. Az ezer évnél hosszabb idő alatt természetes, hogy e szó több jelentésben él vagy élt. A vele járó hangulati hatás is változott, változik. Jean Cocteau Les enfants terribles című prózaműve magyarul először Vásott kölykök, majd 1966-ban Veszedelmes éden címen jelent meg. Gyergyai Albert, a regény fordítója „[…] egy üvegházi vegetáció végletes és veszélyes látványosságát, s az álomélet, az alvajárás önmegsemmisítő kísértését” látta gyermekkor, a kölyökkor emlékeinek, őrületeinek, szélsőségeinek megírásában. Ebben az ún. üvegházi vegetációban szerelnek a „vásott kölykök”, de ennek a szerkezetnek a hangulata talán a fordítónak (vagy a kiadónak) nem nyerte el a tetszését, ezért változhatott a kisregény címe.
A skanzenban a különböző kölykes állatok ismerete így társította képzeletünket: hiszen ha van jaguár, kauzár, akkor bizányára a fazár is valamilyen állat, ezért véltük, hogy van fazárkölyök is. A falumúzeumi séta folytán visszaértünk a pajtához, akkor vettük észre, hogy a fölirat alatt apróbb betűkkel a fából készült zárszerkezet működése is olvasható. A fölirat alatt lévő rajz, amelyen ábrázolták a kölykes fazár működését. Egy fahasábban függőlegesen vésett vájatok vannak, amelyekben egy-egy kisebb hasáb – ezek a kölykök – mozgatható. A vízszintes járatban faretesz jár,
amelynek szintén kivésett nyílásai vannak. Ezekbe csúszhatnak a kölykök, ami által a vízszintes retesz mozdíthatatlan lesz. Ez a zárfajta a régiségben mindenütt előfordult, nemcsak hazánkban. Egyszerű volt és olcsó, hiszen nem fémből készült, a parasztember maga is kifaragta a fazárakat a XX. század elejéig pincék, malmok, szőlőskertek, aklok ajtaira, kapuira. Több helyen makkos fazárnak hívták, a fareteszbe becsúszó kölykök makkra emlékeztető alakja miatt a fatőkés reteszeket.
Így tehát nincsenek kölykes fazárOK, csak kölykes fazárAK.
