Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat ekképpen:
Mint a mókus fenn a fán,
Az úttörő oly vidám,
Ajkáról ki sem fogy a nóta.
(B. Radó Lili: A vidám úttörő)
Nem idézem a többi szakaszt, bár azok tudható, hogy „Csuda jó, gyönyörű az élet”, ami akkor, a Rákosi-érában költői túlzásnak is sok volt… Az ekkoriban kényszermunkatáborba nyomorítottak számára biztosan. Faludy György írja meg, hogy egyesek, akik az erdőn dolgoztak a recski depotálásban „[…] egy mókust fedeztek fel a fán. Jamnicki indítványára előbb kifűrészelték a szomszédos fákat – a besúgók is éhesek voltak, ha nem is annyira, mint mi –, majd kővel eltalálták a mókust A szakácstól sót és az ávós-konyhán – nyilván besúgással – egy darabka szalonnát szereztek. […] Hirtelen állati vágy fogott el, hagy megkóstolhassam a mókus húsát.” (Pokolbeli víg napjaim)
Jókai Mór más viszonyban volt a mókusokkal, ezt a Vasárnapi Újságban írta meg 1889‑ben: „A mókusoknak pedig három fajtájával állok ismeretségben. Az egyik lángveres, a másik sötétbarna, a harmadik szürke, körülbozontos farku. Azoké a bükkös erdő.” (A rosszul osztozott testvérek)
A mókusok általában virgonc viselkedésük és megjelenésük alapján többnyire kedvesség képzetével járnak. Mikszáth Kálmán elbeszélésében szerepel egy asszony, aki a házasságokat összeboronálja a faluban, akinek ragadványneve a sárga mókus, nem éppen rokonszenves:
„Mert sárga az arca, mint a kacsa lába, s olyan alakú, mint a mókusé – a lelke még sárgább az irigységtől.” (A zöld légy és a sárga mókus)
A mókus szeretetreméltóságával ellentétes hatású mókusképzet is föllelhető: „[…] ne félj, az éjszaka sötétségében nincsenek rémek, amilyenekkel a dajkamese és a gyermekképzelet benépesíti... és tovább írtam: »Gyermekkorod sok réme, – a Mókus és az Egyszem – tudod: nem él...«” (Weöres Sándor: A vers születése)
A gyermekmesék világában nem a félelmet keltő mókus jelenik meg. A múlt század Pósa bácsija például így írt:
„Mókus-bókus fürge mókus,
Ugorj a kezembe!
Zörgő-börgő mogyoró van
Mind a két zsebembe. (Pósa Lajos: Mókus-bókus…)
Ennek a mókus-bókus-nak második része a hókuszpókusz varázsigéből eredhet, már Csokonai Vitéznél is olvasható; a Pellidókusz pedig a latin pellis ’(nyúzott, szőrös) bőr’ szón alapulhat:
„Három ember volt, barátom,
Mind a’ hármáról a fátom,
Hogy ne éljen, már teve,
Hókus, Bókus,
Pellidókus
Őkegyelmeknek neve.” (A’ Szerelem’ tilalma)
A Pósa után éppen száz évre elhunyt Borbély Szilárd meseverse egy Kodály Zoltán gyűjtötte gyermekdalra – Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére… – utal:
„A katonák, a katonák,
ha mennek át a völgyön át,
A cipőjükben gyík lakik.
A zsákjukban mogyoró,
mókusoknak az a jó!
És tudnak lépni egyszerre,
Meg fürdeni a tengerbe’.
Kormos István csodás elemekkel vegyíti a mókuslét életterét megtartva az állatka valóságos megjelenését (Mese Csirió mókusáról):
Hol volt,
hol nem,
volt a Mátrában,
ahol a meggyfán
terem a kókusz,
volt,
ahogy mondom,
egy kicsi mókus.
Csirió volt a neve!
Rozsadaszínű a farka,
csöpp puha gömb az orra,
arany csillag a szeme.
Weöres Sándor a Magyar etüdök kézírásos füzetét így ajánlotta feleségének: „Bókusnak Rókus”. Hasonló összecsengő névelemeket adott az erdő tudós mókusának Tersánszky Józsi Jenő: „Rókus Mókus”, Misi Mókus kalandjai pedig sokak gyermekkorának méltán kedves olvasmánya lett.
Somlyó Zoltán a természet szépségeinek, örömeinek ábrázoltságában a mókus is megjelenik:
[…] tavaszelőt igérő szilva-ág,
s körtevirág, tavasz tüntét jelezvén,
mókus, ahogy rágcsál rubin cseresnyén […] (Csi Pai-si mester, a „Csi Ping-i agg”, a „Fehér szirt”, a „Háromszáz pecsét gazdag öreg birtokosa”)
A mókus szépség-öröm jelképessége a XV. századtól alakulhatott ki, az ifjabb Hans Holbein festményén 1526 körül ezért jelenhetik meg a nő karján (Hölgy mókussal).
A reménytelenség esztendeiben Babits Mihály azt kívánja, Úrtól, „[…] hogy győzzön az igazság és szabadság | bús földeden”, és kapjon helyet a mókus is:
„[…] inkább a vízözön! Talán
egy bárka majd azon is fog lebegni!
Egy szabad emberpár és jámbor-édes
állatok, komoly elefánt, bolondos
mókus, szép macskák és erős teve. (Talán a vízözön…)
A hétköznapi, fesztelen nyelvhasználatban a mókus szó az eredeti jelentése (Sciurus vulgaris) mellett más értelemben is él. A „kis mókusom” megszólítás gyermek(ünk)et vagy valaki szeretett személyt illetheti, de lehet ’ember, pasas, ipse, csávó’: „Gyárlátogatni voltunk a cipőgyárban, ott mondta el nekem ezt [apámról] egy öreg mókus. (Tar Károly: Köszönöm, jól vagyok)
Néhány éve ellátogattam a Kiscserfőre, a hegyre, amelynek hajdani gondozott szőlői, gyümölcsösei és zsúpfedeles pincéi csupán az én emlékezetemben vannak már meg. Mondanom sem kell, hogy mukucsok sem mutatkoztak.
