Kölyökkoromban apám szőlejében nyaraltunk a hegyen, majd növekedvén beletanultam a munkákba is. A pince előtti agyagos, sáros kocsiút kátyúit a szőlőmetszés során keletkezett vesszőkkel volt szokás kitölteni, a lovak patái meg a szekerek vasalt kerekei végezték a tömörítést. Egyszer-másszor én vittem egy köteget a pince elé, a szomszéd gazda méltatta tevékenységemet: „Na, gyerök, hordod a venyicset?” Az efféle kérdő mondat nem igényel választ, azt a helyzet adja, viszont megtanultam, minek hívják a szőlővesszőt a kiskanizsai nyelvjárásban (is).
A szőlővessző venyige nevét Kazinczy Ferenc szándékosan kikerülte, amikor ezt írta 1809-ben:
„Mint a’ Szerelmes járja Tánczosával
Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit
Enyelgő vissza ’s vissza-fordultával:
Honnom’ Ausónia’ narancsgallyával
Körűlölelve főm’ szög fürtjeit,
Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit,
A’ négyest öszvefűzve hármasával.
Borág keríti mostan homlokom’;
Ott, hol Tokaj’ nyujt nektárt Istenének,
Víg szárnyakon kel a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lön kedves birtokom;
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.” (A’ Sonett’ Múzája)
A kortárs irodalmárok berzenkedtek, ki-ki a maga nyelvismerete szerint ajánlott más szót: hutyulló, hutyuró, sündörgő. A nyelvjárásokban bőven vannak változatok: veneke, venëcse, venicse, venege, venyicske, venyöge, vinike stb. A széphalmi mester magyarázta saját szószülöttjét:
„A’ szőlő’ ágát a’ Vinczlér venyigének hívja, ’s az neki nem borág, az neki borág soha nem lesz. De nem e a’ Poétának? A’ Sonetto’ Múzája azt beszéli, hogy régibb honjában narancság kerekíti homlokát, itt a’ borág. A’ venyige, által ellenében a’ narancságnak, szegény, sőt nemtelen: a’ borág azt a’ vesszőt adja előnkbe, mellyen az Istenek’ itala terem.” (Orthologus és Neologus; nálunk és más Nemzeteknél)
A szó rövidesen a híres gúnyiratba, a Mondolatba is bekerült, és a viták ellenére vagy éppen hatásukra bő két évszázad után máig használatos. Vörösmarty Mihály a Völgység táját dicsérő soraiban már 1828-ban előbukkan:
„Halmaidat koszorúzza borág, koszorúzza tetődet
Százados erdőség […]” (Széplak)
Petőfi Sándor is élt vele egyetlen egy alkalommal:
„Nem látjátok, hogy mi lett belőlem?
Cimerem most rózsa s nem borág.
Szerelemnek katonája lettem...” (Félre mostan…)
Tompa Mihály a Kazinczyt is megihlető táj szőlejére mondja:
„Hegyalján egy magas bércz
Várhegy nevet visel;
Lejtőjén a borág nő
Arany gerézdivel:
Csúcsán várrom […]” (Várhegy)
A műfordító Arany János az antik hangulathoz használja a szót:
„Mind hasztalan; verj másik húrt;
Kelyhedre tölts Samos borát!
Harcot török csordákra bízz,
Vért neked ontson a borág!
Ha! lám, alig hogy szólalál –
Mint érti sok vad bacchanál!” (George Byron – Arany János: Canto the Third)
⁕
„In vain – in vain: strike other chords;
Fill high the cup with Samian wine!
Leave battles to the Turkish hordes,
And shed the blood of Scio’s vine!
Hark! rising to the ignoble call –
How answers each bold Bacchanal!”
A költészetről elmélkedve Madách Imre a más jelképekkel egybeveszi a szőlőágat:
„Vegyen hát minden, ami illeti
Borágot, rózsát vagy ciprust füzérnek,
Vegyen ha szíve dallal van teli. (Útravaló verseimmel)
Kimondottan is az antikvitás hangulatára épít Füst Milán a „fürtösfejű” lány és a szerelem istennőjének említésével:
Borág s borostyán közt, hol ama fürtösfejű
Arcán kis ágyának s álmának minden melegével
Megjelenik reggel s ittasan bámúlja világod:
Kérlek Venusz, küldd el ez egyszer galambjaidat arrafelé…” (Oh latin szerelem!)
A jelképes tenger köré font történelmet és az emberi életet lírai vizsgálatba vonó költő, Perse munkájában a fordító Vas latinossá teszi a magyar szöveget a borággal:
„És ti, Tengerek, akik hatalmasabb álmokból olvastatok már, otthagytok-e majd bennünket egy este a Város rostrumain, a kőtáblák meg a bronz borág között?”
⁕
„Er vous, Mers, qui lisiez dans de plus vastes songes,
nous laisserez-vous un soir aux rostres de la Ville,
parmi fa pierre publique et les pampres de bronze?” (Saint‑John Perse–Vas István: Amers/Bólyák)
A latinból fordító Lakatos István is beírja a szót Publius Vergilius Maro Georgica című munkájába, de számos alkalommal a venyigét is. Az „ulmisque adiungere vites” szövegrész magyarítása (vitis ’szőlő’):
„Hogy lesz dús a vetés, mely csillag alatt ugorjunk,
szilre mikor jó, Maecénás, aggatni borágat […] ezt dalolom.”
Egyik Villont fordító költő távolabbra, a bibliai időkbe viszi – „Pére Noé, qui plantátes la vigne […]” – Kazinczy szavát:
„Père Noé, qui plantâtes la vigne,
Vous aussi, Loth, qui bûtes ou rocher,
Par tel parti qu’Amour qui gens engigne
De vos filles si vous fit approcher […]”
⁕
„Noé apánk, ki ültettél borágat,
S ki barlangba vonultál inni, Lót,
S a szerelem, mely víditóan árad
A lányaidhoz vonzott furcsamód […]” (François Villon–Vas István: Ballade et oraison/Ballada és könyörgés)
Mann regényében a fáraó két magas uraságot is száműzetésbe küldött, ott mutatkoznak be Józsefnek előkelő, túlfinomult beszédmóddal:
„[…] der Bäcker aller Bäcker, der ErzSchenk und Herr der Traube im Schmucke des Weinlaubs!”
⁕
„[…] sütők sütője, a szőlőfürt ura a borág díszében!” (Thomas Mann–Sárközi György: Joseph und seine Brüder/József és testvérei)
A szándékosan népi nyelvhasználatra hajazó szövegben a „fentebb stíl” szava is megvan Nagy László lírájában:
„Áhítozom rég, hogy béke-jelet nyújtsak,
íme, most borággal áldlak, dehogy sújtlak,
rügysorral csiklandozlak rézsútosan, öcskös,
te kisüstis, murcis, te boros, te fröccsös!” (Vers és szőlővessző öcsémnek)
Illyés Gyula a régebbi, taposásos mustnyerés módjával példázza a műkritikát:
„Törj össze. Hajlok rá. De – majd! – szedesd elő,
válogasd ki a bár porszem‑darabnyi
használhatót – vagy zúzd tovább, tapodd,
ahogy apáink a »borág« fürtjeit,
tudva, hogy ami él, levet,
Finoman szólva csinálmányos hozzáállású versben bukkan föl a borág, Parti Nagy Lajos tudatosan kerülni látszik saját kora fentebb stíljét (ha ugyan van/volt ilyen):
„decsi rozáliának
szívében térzenészet
lábában tromboá
[…]
befonja gyönge pánik
szemén borág humánlik
jaj vérhányt labdarózsa
barhent ruhája leng […]” (púderett)
Minap a szőlőtőkéket metszettem szentendrei kertünkben. A venyigéket itt nem lehet kocsiút gödreibe tölteni, hanem összekötve az utcára lehet tenni, ahonnan elszállítják komposztnak.
