

Harminckét évvel a megalakulása után váltott első ízben igazgatót a Háromszék Táncegyüttes. Az alapító igazgató, Deák Gyula Levente drámaian korai halála által kiváltott helyzetben egyedüli pályázóként nyerte el a tisztséget az együttes egykori tánckarvezetője, Virág Endre, bár állítja, hogy nem voltak hasonló egyéni ambíciói.
Az új igazgató az 1990-ben létrehozott Háromszék egyik első táncos alkalmazottja volt, ennek azonban természetesen „súlyos” előzményei voltak. Még 1985-ben hívta táncolni a Néptáncstúdióba a későbbi Háromszék első művészeti vezetője, Könczei Árpád, aztán örökre foglyul ejtette a néptánc, a táncház világának „fertőzően” jó társasága, amely más, különleges közösséget alkotott a kommunizmus egyre vadabb utolsó éveiben. A szép új világba szerszámlakatosként érkezett, de azonnal váltott, amint lehetősége nyílt rá, illetve képes volt eleget tenni a toborzás szigorú kritériumainak. Azt követően 2006 nyaráig táncolt az egyre növekvő presztízsű formációban, közben minden lehetőséget megragadott, hogy fejlessze technikai tudását, illetve egyre többet tudjon meg a néptánc világáról. A Háromszéktől való távozása is a benne egyre szélesebbre táruló perspektívára vezethető vissza. Miután jobbító szándékú ötleteit az együttes vezetői közül nem mindenki fogadta egyöntetű elismeréssel, hirtelen felindulásból megpályázta a Kovászna megyei Művelődési Igazgatóságnál adódó táncszakreferensi állást. Heten voltak, őt választották. 2022-ig maradt ott.
Álommunkahely és adósságtörlesztés
„Tény, hogy elsősorban módszertani tevékenységre adtam a fejem, de már 2006 októberében elindítottuk feleségemmel, Imolával a Százlábú elnevezésű gyereknéptánc-együttest. Előtte már 1992 óta tanítottunk gyerekeket különböző iskolákban, jómagam ma is öt helyen tartok iskolai órákat. Elsősorban nem a műfaj megmentése vezérelt, hanem annak az életminőségnek a megőrzése, amit a néptánc képes pluszban adni a művelőinek. Mert abban semmi természetellenes nincs, hogy alakulása folyamán a népi kultúra mindig is a nemzeti érdekeket képviselte – ha nem tudatosan, akkor ösztönösen. Ezt a Százlábú ma egyetemista tagjai is igazolják, akik valahányszor meglátogatnak, mindig elmondják, mennyire más életminőséget tudnak megélni a táncostársadalom tagjaiként. A színpadra kerülés ugyanis fegyelemre, a másikra való odafigyelésre, a viselet »viselésének« megtanulására, felelősségtudatra nevel” – vallja Virág Endre.
A Háromszékkel való kapcsolat természetesen ezekben az években sem szakadt meg, felesége, a 2022-ben nyugalomba vonuló Imola révén változatlanul megmaradt egy szál. „De mindig azt mondtam neki, csak azt mondja el otthon, ami nagyon fontos. Megnéztem azonban az előadásokat, nem utolsósorban azért, mert időközben több »százlábú« tanítványunk is megjelent a profi együttesben. Összességében álom munkahelyem volt, amit eszem ágában sem volt feladni.”
Deák Gyula 2022. januári halála után azonban rögtön megkeresték: ugye te leszel a következő? Pedig, állítja, soha nem voltak hasonló ambíciói. A baráti kör, a szakma részéről érkező nyomásgyakorlás mellett azonban elindult a szóbeszéd is, külföldről is érkeztek érdeklődő és bátorító hívások. Az együttes fenntartója, a háromszéki önkormányzat vezetői is kikérték a véleményét a lehetséges utód felől, és amikor önmagát nem sorolta a jelöltek közé, rákérdeztek: és Virág Endre? „Lassan bennem is eldőlt: megpróbálom. Persze tele voltam kétségekkel: vajon tényleg tudnék valami jót művelni? Mindenesetre a pályázat benyújtásának napján délben úgy mentem oda, hogy ha egyetlen jelentkező is akad, nem adom be az irataimat. De senki sem volt. Meggyőztem hát magam, hogy nem szabad elutasítanom a kihívást, felelősséggel tartozom a Háromszék iránt. Ugyanakkor tudtam, de nem éreztem az egésznek a súlyát, csak miután szembesültem vele: immár 46 alkalmazott egzisztenciája múlik rajtam, minden döntésem, aláírásom következményekkel jár."
Deák Gyula érdemei felmérhetetlenek, vallja. Ezért aztán folytatni szeretné, amit az alapító igazgató csinált, hiszen nagyon jó dolgok zajlottak, egészséges arányban elegyítve a folklórt, a táncszínházat, a gyerekműsort, illetve a színházi produkciókban való részvételt. Talán az utóbbira erősítene rá, a Tamási Áron Színházzal közös, 2000-ben színpadra került Vérnász ugyanis nemcsak kitűnő előadás volt, a táncosok is nagyon sokat tanultak a Bocsárdi László rendező irányításával zajló munkafolyamatból, ami az önbizalmukat is jelentős mértékben megszilárdította. A produkció nézőtoborzás tekintetében is fontos mérföldkőnek számít, hiszen sok színházba járó azt követően kezdett el érdeklődni a táncprodukciók iránt, kezdett el járni a Háromszék előadásaira is.
Megtartási technikák
„A Háromszék mintaadó intézmény, az előadások minősége, a színpadkép, a viselet, a zene tekintetében egyértelműen irányt mutat nemcsak a megye amatőr együttesei számára, de az erdélyi profi együtteseknek is. Ezt a státust a továbbiakban is meg akarjuk őrizni. A néptánc ugyanakkor olyan erős nemzeti mozgalom, amely a gyerekektől a felnőttekig különleges emberi minőséget kovácsol gondolkodás, mentalitás, szórakozási forma tekintetében egyaránt. Ehhez képest aránytalanul kisebb támogatást élvez, mint a sport, és céljaim között szerepel hozzájárulni ennek az aránynak a megváltoztatásához is” – állítja Virág Endre, aki a Romániai Magyar Néptáncszövetség elnökeként is feladatának tekinti a tevékenység elismerése fokozását.
Változatlanul fontos feladat a táncosok megtartása is. E „technikák” közé tartozik a felsőfokú képzés elvégzésére való ösztönzés, csakhogy a sűrű program mellett roppant nehéz fizikailag is jelen lenni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári táncművészeti karának előadásain. Eddig heten iratkoztak be, hárman már végeztek, hárman pedig 2022 végéig jutnak diplomához – ami fizetés tekintetében is jelentős előrelépést jelent nekik. Az együttesből ma négyen rendelkeznek felsőfokú végzettséget is honoráló fizetéssel, 16-an pedig nem, és ezt Virág Endre komoly gondnak tartja. Marad a szolgálati lakással, illetve a Háromszék szellemiségéből és művészi értékéből fakadó csábítás.
Eltáncolt képek
A fél éve tevékenykedő igazgató azt állítja, öt évre előre kész az együttes műsorterve. „Fiatalabb alkotók bevonására, a közreműködői kör tágítására törekszem. Gyerekelőadások felújítását is tervezzük, hiszen a hajdan nagy sikerű Ludas Matyi bemutatása óta több generáció felnőtt, sőt, a tánckarban is mindössze ketten vannak, akik táncoltak az eredeti előadásban. A művészeink ezen az őszön igen intenzív életet élnek, alig van szabad hétvégéjük, ezt is szeretném »emberszabásúbbá« tenni a jövőben.”
Miközben a Háromszék Táncegyüttes székházában felújítás zajlik, több előadás is előkészületben van. A legközelebbi bemutatót november 30-ra tervezik, akkor Az ember tragédiája kerül színpadra Könczei Árpád zenéjével és rendezésében, ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával. 2023 márciusának elején a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, Módos Máté koreográfiájában vegytiszta folklórműsort mutatnak be, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy a Kis-Magyarország különböző tájairól származó zenét-táncot kívánja közelebb hozni. „Olyan műsorra készülünk, amelynek akár egyes részeit külön-külön is lehet majd vidéki előadásokra vinni. Aztán jöhet a Munkácsy-képek eltáncolása a békéscsabaiakkal koprodukcióban, ami egészen különleges vállalkozásnak ígérkezik.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.