Demeter Szilárd: Madách: Az álom vége?

Kiállítás-megnyitó a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2023. november 23.

Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz évesünk előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.” Az idei évben jómagam is sokszor utaltam rá, hogy úgy érzem, mintha a falanszter-színben élnénk (egy kis római színnel keverve). A kurátor kollégák viszont az eszkimó-színt választották keretül arra, hogy a most már egyre akutabb problémaként érzékelődő klímaváltozásról elgondolkodjunk.

Nézzük a tényeket: esik az eső, süt a nap. Ez természetes. Ami manapság nem tűnik annyira természetesnek, hogy ha esik, akkor egyszerre sokat esik, ha süt a nap, akkor nagyon süt. Öreg gazdák morzsolgatják a búzaszemeket, fejüket ingatják. Amikor azt mondják, hogy ilyent még az öregapám sem látott, akkor azt mondják, hogy valami megváltozott, és nem jó irányba.

Valamit tennünk kell, mondják, mondjuk.

Kezdjük az alapokkal. Kezdjük azzal, hogy menj ki a városból, és tanuld meg a növények nevét. Tanuld meg, hogy mi ehető, mi nem. Hasznos tudás.

Menj, nézz meg egy lovat. Látod, ez itt egy ló. Ez itt a feje, a szájában fogak vannak. Ezekkel a fogakkal jó nagyot tud harapni, legtöbbször hátrafelé rúg a lábaival, jó nagyot tud rúgni, betörheti a fejed. De a ló a legritkább esetben harap vagy rúg, a lovak többsége háziasított, megszokta és elfogadta az embert.

Ez itt egy medve. A medve szájában szintén fogak vannak, a karmai rettenetesek. A medve nem háziállat, ha zavarod, odaüt. Jó nagyot tud ütni, leszakítja a fél arcodat.

Ezek lényeges különbségek. Az ember szempontjából.

A természet szempontjából viszont lényegtelenek. Onnan nézve minden és mindenki szem a láncban, ami történik, az természetes. Természetes, hogy nagyon esik, nagyon süt, most ilyen a természet. Változik, az ember szempontjából nem jó irányba, de ez az ember baja, és nem a természeté.

A természet szempontjából teljesen mindegy, hogy mi jó az embernek, mi nem.

Természetes, hogy léteznek vírusok, és semmi természetellenes nincs abban, hogy mutálódnak.

Ha mesterségesen raksz össze egy vírust, vagyis felül akarod írni a természetet, akkor a következményeit viselned kell. A természet előbb-utóbb kiegyenesíti a görbét, onnan nézve múló epizód, de addig te, aki összeraktad, bele is halhatsz, a természet nem siet a segítségedre, nem dadus.

Természetes a földrengés, a szökőár, a jégverés, természetes a tigrisszúnyog és a csótány, természetes, hogy ha változtatsz, akkor változik. A természetben mindennek van oka és következménye, nincsenek véletlenek. A természet erőforrásai a természet szempontjából nem erőforrások, ha túl sok lesz a széndioxid a légkörben, akkor az lesz a természetes, hiába pusztulunk bele. Az emberiség pusztulása semmit sem jelent a természet számára, tűntek már el fajok. A természetnek nem lesz sem jobb, sem rosszabb, nekünk jobb vagy rosszabb.

Első lépésben tehát azt kell tudatosítanunk, hogy mi nem a természetet akarjuk megmenteni, hanem magunkat. Hogy alkalmas-e a földi környezet az emberi életre, az a Föld számára közömbös. Az embernek nem az. Az emberről viszont ma a közös tudományos és haladó tudásunk ennyiből áll: az ember a legkártékonyabb élőlény. Ebből azért nem nehéz levonni azt a következtetést, ami már nem vádirat, hanem ítélet. De hozhat-e végítéletet az egyes emberek matematikai halmaza az emberiség fölött?

Az igaz, hogy az ember választhatja a rosszat is, Már Madáchnak sem voltak illúziói. Az eszkimó szín egyik erős jelenete így hangzik:

„ÁDÁM
Sokan tengődtök-é még e vidéken?

AZ ESZKIMÓ
Sokan bizon, többen, mint ujjamon
Számíthatok. - Szomszédimat, igaz,
Agyonverém már mind, de hasztalan,
Mindég kerülnek újak; s oly kevés
A fókafaj. - Ha isten vagy, tegyed,
Könyörgök, hogy kevesb ember legyen,
S több fóka. -“

Ádám nagyjából itt adná fel. Az eszkimó Éva már csak ráadás, „A nő, az eszmény, e megtestesült
Költészet, hogyha süllyedt, torzalak lesz, / Mely borzadályt szül” - mondja, szóval az a probléma esztétikai és nem metafizikai.

Márpedig szerény véleményem szerint a klímaváltozás és benne az ember szerepe lassan metafizikai kérdéssé válik. Másutt is elmondtam már, hogy a beköszönő poszthumán korszak az embert, vagy még pontosabban az ember utáni gendert is ökológiai lábnyommá redukálja. Az ökológiai lábnyomnak viszont nincs szabadsága, tehát etikája sincs, csupáncsak mértéke van. Az ökológiai lábnyomnak nincs világa. Túl van jón és rosszon, bűne sincs, a jövője egy szám. Az ember utáni gender gyermeke nem gyermek, hanem utód, az ökológiai lábnyom növelése.

Csakhogy ez nem a mi életünk, így nem lehet élni. Madách ezt is tudja, emlékezzünk csak vissza: az utolsó színben Ádám épp a szirtre indul a mélybe vetni magát, hogy  „vessen véget a komédiának”, amikor Éva kilép az ajtón és közli vele, hogy „anyának érzem, oh, Ádám, magam”, és itt Lucifer vereséget is szenvedett. Az emberi szabadság nem csupán a jó és a rossz közötti választás lehetősége - az egyéni szabadság túlmutat az emberi egyeden, annak számszerűsíthető ökológiai lábnyomán. Így lesz értelme a felelősségvállalásnak.

Nem tudom, hogy mi a megoldás a klímaváltozás és egyéb krízisek kapcsán. Csak azt tudom, hogy ha létezik megoldás, akkor az kizárólag a szabadságába visszahelyezett ember megoldása lehet.

Egy ökológiai lábnyomot az Úr hogyan is tudna végszavazni: „Mondottam, lábnyom, mértéked legyen nulla”.

Az ember számára Madách más utat rajzol föl, idézzük az Angyalok karát: „Szabadon bűn és erény közt / Választhatni, mily nagy eszme, / S tudni mégis, hogy felettünk / Pajzsul áll Isten kegyelme”.

Ez a pajzs Madách értelmezésében viszont nem váltja ki az ember felelősségét. Az Úr és a Tragédia végszava nem véletlenül hangzik úgy, hogy „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Azt hiszem, hogy ennek mai értelmezése így néz ki: csak akkor bízhatsz, ha küzdesz. Küzdenünk kell, hogy bízva bízhassunk. Helyettünk ezt nem fogja megoldani senki. És nincs másik Föld.