

Szomszédasszonyunk, anyukám barátnője, Médi néni. Médi néni imád idegen szavakat használni. Ezzel csak az a gond, hogy legtöbbször nem a megfelelő szó került a mondataiba; és az is előfordul, hogy – a nyelvújítókat követve – a számára érthetetlen kifejezéseket, neveket értelmesíti, azaz magyarosítja.
Médi néni egyszer azt mondta anyukámnak: A mandiner felvitte a csomagokat. (A londinerre gondolt.) Máskor erről számolt be: Sok volt ma a papírmasé munka. (Azt akarta mondani: sok volt a papírmunka.)
Médi néni, mint minden rendes helyszíni tudósító (másként kotnyeles, locsi-fecsi, minden lében kanál), részletesen beszámol a lakók betegségeiről. Íme a leltár:
Médi néni szereti a virágokat. Egyszer anyukámnak mutatott egy növényt: Szép ez a drakula virág. (Nyilván nem Drakula vámpírról van szó, de eleinte mi sem tudtuk, hogy valójában mire. Szótárakat böngésztünk, tudakozódtunk, kiderült, hogy datura virágról van szó, ami egyfajta maszlag, akárcsak Médi néni számos mondata.) Említettem, hogy Médi néni nem pusztán szomszédasszony, hanem egy kicsit anyám barátnője is. Igaz, apukám nem annyira örül ennek a barátságnak, mindig azt mondja, ha Médi néni árnyéka megjelenik a folyosón, és becsönget, hogy jön a „jaj-asszony”. Mert Médi néni szeret panaszkodni. Legutóbb éppen arról panaszkodott, hogy a Cicadellán (Citadellán) eltévedt valami építkezésen.
Olykor családi ügyeket is megoszt velünk, persze inkább anyukámmal, mert apukám nagyon ideges lenne, ha ilyesmit hallana. Médi néni beszámol arról, hogy a házban vannak fiatal párok, náluk még élénk a szekuszális élet. És milyen igaza van! Hiszen ez a kuszaság olykor zavarja a lakók békés életét! Ráadásul belátni hozzájuk a lifthófból (lichthófból). Médi néni egyszer megkérdezte egy fiútól, hogy van-e biszexe? A kisfiú szerencsére nem értette, egyébként pedig a bicepszére gondolt. Az asszonyok között olykor téma a klimax is, Médi néni szerint az nonszensz, hogy klimaszom van.
No és a gyerekek! Médi néni szívesen beszél a gyerekekről: Hogy provokálja magát ez a gyerek! (Azt akarta mondani: produkálja.) És nem is a házbéli, hanem a szomszédos Frangepárd (értsd: Frangepán) utcai. Egyre több a diklesziás (diszlexiás) gyerek, korábban azt se tudtuk, hogy mi az. És képzeljük el, Andriskát a negyediken megharapta egy budmil kutya (valószínűleg a pitbullra gondolt; de hallottam már tőle vagy más Médi nénitől redbull kutyáról is).
Anyukámmal való beszélgetéseikből nem maradnak ki az ételek. Mondjuk, anyukám nagyon jól főz, Médi néni főztjét pedig nem kóstoltam. Médi néni a férjének, aki egy baleset folytán a lakáshoz van kötve, szvendicset készít reggelire, ebédre minálóit, vacsorára pedig hangburgert. Férje szereti még a tarvonyát (tarhonyát), tatármártást (tartármártást) és persze a majommézet (majonézet). Semmiképpen se maradjon ki a csirkepörkölt! Még bő csaftot (szaftot, mi zaftot mondunk) is tesz a tésztájára. Igyekszik vigyázni a férje gyomrára, ezért retardált kenyeret (extrudált kenyeret) tart otthon. Elrejti férje elől a fogpikszálót, mert folyton csak azokat rágná, a darabjai pedig szétszóródnak a lakásban.
A női témákat olykor követik a nagyvilág politikai eseményei. Hogy Magadaszkáron vagy Magadoszkáron (Madagaszkáron) történik valami, de lényeg, hogy az embert folyton terrolizálják és manikulálják (terrorizálják és manipulálják). Médi néni kicsit arisztokratikus, rendszerint nem banyatankkal látni, hanem, ahogy ő mondja: lidikűrrel (ridiküllel, anyukám szerint retiküllel). Apukám nagy örömére Médi néni, a „jaj-asszony” azért egy idő után távozik. Ilyenkor rendszerint elmondja, hogy nem akar kompromisszumba keveredni senkivel (talán a konfliktusra gondolt, de talán mégsem, mert egyszer a konflist, azaz a bérkocsit nevezte konfliktusnak). Sietek, mondja, mert este lesz egy jó Badi Smasszer film! (Bud Spencerre gondolt.) De a Mekment is kedveli (ez talán a Batman, valószínűleg az unokákkal nézett Mekk Elek után szabadon).
Amikor az ablakból meglátom Médi nénit a gangon közeledni, bizony sokszor szólok apukámnak, hogy menjünk ki egy kicsit levegőzni. Anyukám pedig egy tündér, mert mindig meghallgatja. És amikor távolodni látom, mindig eszembe jut a barátom mondása: Nincs szebb a távozó vendég hátánál.
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.