

Egy ősz eleji napon szép reggel mutatkozott, és a Táltos-hegyen a Szent Áldott Bálán [1] fénye lefedte a kősziklát, a beomlott barlangot, a csillogó tengeri ég és földi anya fészkét.
Az egész hosszú éjjel ott fent a csúcson pihentek a vándormadarak, ez esetben a daruk, amelyeket messziről lehetett látni most a reggeli napsütésben: készülődtek elindulni hosszú útjukra. Rendezték soraikat, beszélgettek az ők titkos nyelvükön, és ébredeztek az éjjel őrködő madarak is, akik reggelre elpihentek.
Ahogy megláttam őket, szaladtam is a patak mellett lévő kis gyepesre, és szólítottam a barátomat:
– Mihály! Mihály! Térítsük el a darukat jó útra! [2]
– Nem daruk, brej [3] ! Ezek katrincás gémek [4] ! – felelte Mihály.
Igazából nálunk az egész madárfaj gémnek van ismerve, de volt és még ma is van egy különleges fajta közülük, amelynek neve katrincás gém.
Aztán még nagyobb vita lett, amikor Jánoska es bejött az ulicán [5] a hegyi útról.
– De gémek, brej! – aztán nézett ki a hegyre, ahol látszott a fekete pesztelyka [6] a madár szárnyai végén.
A hegyi ulicán nagy lelkesen érkezett Jancsi is. Ő egy magányos kisgyerek volt, testvér nélkül, a bátyja leesett egy szikláról és meghalt.
Mind elővettük a bicskákat, s földbe szúrtuk őket, ezután a következő mondókát szavaltuk és énekeltük:
Daru, daru, elkötöm az utadat
Egy tekenyő kaláccsal,
Egy tekenyő búzával,
Három bezer [7] pereccel.
Daru, daru elkötöm az utadat,
Öt hurmuz [8] sereg gyümölccsel.
Hét kéve kendermaggal,
Kilenc fényes csillaggal.
Daru, daru, elkötöm az utadat,
Tizenkét varázsmaggal,
Tizenkét nap úti szárral,
Kita kender [9] csomóval,
Harminc gomolya cérnával.
Daru, daru elkötöm az utadat,
Hatvanhat szép virággal,
Háromszáz szál szalmával,
Háromszáz száraz levéllel.
A daruk egyenként emelkedtek fel a szélben, ahogy parancsolta a vezérmadár. Annak, amelyik éppen felszállott, a többi madár utat nyitott, aztán jött a következő. Lassan mind felemelkedtek, minden elinduló példány kiáltására más-más madár válaszolt, néha veszekedtek, de végre elrendeződtek. Oly magasba emelkedtek, hogy kis pont lett az egész sereg.
Énekeltünk, és az égi Parancsnok úgy rendezte, hogy a sarkalló (vezér) madár megtérítette a csapatot, és mind ott köröztek a Táltos-hegy felett.
Közben kijöttek a cinkák [10] is a megyánra [11]: a kisebbek mind fehér hosszúingben, a nagyobbak kis fatában [12] vagy katrincában, homlokról induló gecával [13], kis varrott papuccsal vagy mezítláb.
A cefrék [14] azért jöttek vízre (vizet vinni) vagy valami kitalált munkára, hogy lássák a darubűvölésünket és nézzék a madarak körben repülését, esetleg lesték a hozzájuk illő ricskó [15] legénykéket.
A nap folyamán többször is megtörtént ez a szertartás: a madarak felemelkedtek erősen magasra, de mi akkor énekeltünk a földbe szúrt bicska mellett, és visszakényszerítettük őket a föld közelébe. Akkor elengedtük őket, majd egy idő után újra visszaparancsoltuk. Egyszer vagy kétszer a felnőttek is kijöttek, és ellenőrizték, hogy jól csináljuk-e, mennyire vannak betartva a szabályok.
Körözés égen és földön
Ott volt lassan a falu összes gyermeke, énekelve körtáncoltak, és közben figyelték azokat, akik nagy szakértelemmel a földbe szúrt bicskákat tartották, s megkötötték a vándormadarakat az égben.
„Daru, daru, elkötöm az utadat”, visszhangzott a Szeret és ennek befolyó patakjai mellett a völgyekben. A földön a gyermekek körtáncoltak, az égben pedig a madarak köröztek. Este aztán a gyermekek hazamentek, a madarak pedig elindultak az útjukra.
Ahogy a madarak siklattak délre, néha megálltak, és akkor bizonyára más gyermekek térítgették őket a bicskájukkal, így a vonulásukat mindenütt körtánc kísérte.
Ezt a szokást minden ősszel és esetleg tavasszal (amikor megjöttek a vándorok) minden illő moldvai magyar gyermek eljátszotta. Még a mai nap is imittamott valamelyik apóka [16] tanítja unokáját, ha van rá lehetősége.
Azt is tudtuk, hogy minden madár Meleg-Indiába ment ősszel: legyen daru, gém, katrincás gém, réce, lúd, fecske stb. Egyedül a fecskéket nem tudtuk köröztetni, azok másként távoztak. Ők összegyűltek egy nagy csokorban több család, és aztán több kis csoport egymás után nagy sebességgel távoztak a verebek örömére, amelyek elfoglalták fészkeiket.
Azóta sok madár megtojt, a körtáncot járó cinkák és cefrék közül sokan már nagyasszonyok, de vannak boldogasszonyok, és bizony, ahogy hallom, lesz nagyboldogasszony is. [17] Jánoska meg Jancsi rég felkerült a tengeri mennyei Atyához, Mihály talán valamelyik titkos táltos csoport tagja, nem beszél. Csak én maradtam, hogy ezt elmeséljem, s elmondjam, szép, magyar és értelmes volt ez a régi világ, iskola nélkül is tudott tanítani.
Most a román és más idegen nyelv teljesen eltörli a világunkat. Még azok is, akik idejönnek irodalmi magyart tanítani és megmentőknek akarják számítani magukat, kitörlik a régi értelmét a moldvai magyar nyelvnek. Ezért mondjuk: hagyj minket szabadon körözni, ne megtörni akarjatok! Aki segíteni akar, ezt a kifejezést érti, mert aki nem érti, azzal nincs mit kezdeni.
Fejlődés csak kemény gyökerekkel valósul meg. Ezért az égi Tengeriatya [18] és a Földianya [19] együtt tud minket megmenteni. Kik keresztbe tesznek, maguk keresztjét készítik elé, és négy tájba hullnak szét.
1 Bálán az egyik neve a Napnak, amely még Isten fészke névvel is bír.
2 Értsd: játsszuk el az alábbi rituálét.
3 bajtárs, barát
4 Az elnevezés onnan jön, hogy a madár fekete szárnya a szép fehér teste alatt hasonlít a női katrincára (szoknyaként összekötözött ruhadarabra)
5 keskenyebb utca, ahol nem jár szekér, és csak gyalog lehet közlekedni egy falun belül két kerítés közt
6 kötény
7 füzérhúr, cérnaszál, amelyre valamit felfűznek, pl. gyümölcsöt, játékszert
8 gyöngyök felhúzva egy cérnaszálra, azaz húrra húzott gyöngyök. Régen kitartottak amellett, hogy egy huriban (húrban) 30 vagy 366 gyöngy lehetett.
9 kita kender: harminc kéve kender
10 hét év alatti kislány
11 magaslat a víz mellett, de ugyanakkor a gyerekek részére meghagyott tér a játék érdekében, játszótér
12 kisleánynak és leánynak való, vékony kender- vagy selyemszoknya, mely kerekíti viselőjét
13 homlokról induló geca: homlokról induló copf
14 serdülő leányok
15 csintalanabb mozgékony fiúk
16 nagyapa, dédpapa, ősapa vagy további felmenői. A tátika az apa, az após a férj apja.
17 Asszony: férjhez ment. Nagyasszony: gyerekeit felnövelte. Boldogasszony: unokáit látja. Nagyboldogasszony: dédunokáit is látja, még ha a mennyei tengerből is.
18 mennyből érkező törvénytevő
19 földi anya, kit a mennyei atya fogantatott meg
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.