Búzás és Marschalko – Jánosi Andrea illusztráció ja Carbonaro Ha polip szuszog Kolozsvárott című könyvéből
Milyen jó neked, hogy ennyi év után sem vagy öreg, semmit sem változol évszázadok óta! De tudod-e, felség, hogy milyennek maradtál meg a szemünkben, most már örökre?
Szépnek és jónak. Még akkor is, ha nagy volt az orrod, és – állítólag – nem voltál szép férfi, és nem is voltál mindig olyan nagyon igazságos, de még tökéletes sem, és nem volt mindig kifogástalan a viszonyod a hozzád közel állókkal.
Néhány éve ott voltam a születésnapi bulidon Kolozsváron, az még csak az ötszázhetven-valahányadik volt. A szülőházadtól a főtérig állt a tömeg, többnyire magyarok, és mind miattad jöttek. Gyönyörű fényfestéssel ünnepeltek téged – ilyen a te idődben nem volt: képeket vetítettek a szülőházad falára. Ilyenkor az az illúziója támad az embernek, hogy mozog az egész épület. Nagyon jó volt a zene, misztikus és varázslatos volt a holló, amely kirepült a családi címerből.
Gondolkodtam, hogy mi az az egy szó, amely leírja a magyarok hozzád fűződő viszonyát, és eszembe jutott rengeteg dolog, de mégis egy szó jött vissza mindig: szeretet. Könnyes lett a szemem, amikor Kolozsváron mindenki téged éljenzett, hálás is voltam, hogy ott állhattam a magyar véreim között, és hogy te vagy az a király, akit feltétel nélkül lehet szeretni. Vannak más nagy uralkodóink is, de velük valahogy mindig van valami hiba, egy kis felnégyelés, aradi várárok, Zách Klára, miegymás. És te?
Te vagy a meséink nagy királya.
Mindenkinek, aki magyarul tanult meg beszélni, akit úgy ringattak, hogy „csicsíjjja babája”, te vagy a hőse. Te vagy az okos, a szellemes, a jószívű, te vagy a legkisebb királyfi, aki életben maradt, pedig a testvérét megölték – pedig mindenki tudja, még a legkisebb kis magyar is, hogy meg kellett volna kegyelmezni neki, mert sértetlen maradt a hóhér első csapásai alatt. Te vagy az, akiről mindenki tudja – még a legkisebb is –, hogy az édesanyja, Szilágyi Erzsébet levelét megírta, és annyira, de annyira szeretett, hogy a szíve szakadt bele, és hogy a holló meghozta a levelet a te kezed írásával. Olvastok ti Arany Jánost az örökkévalóságban?
Néhány napja Prágában voltam, álltam a Károly hídon, és néztem a Hradzsint. Megint csak annyi mindenre gondolhattam volna, de én magyar vagyok, és persze te jutottál eszembe, amint ott raboskodsz, még kisfiú vagy, aranyszőke. Meg V. László is felbukkant a gondolataimban, aki szegény leukémiában halt meg szinte gyerekfejjel, de nekünk csak az fontos, hogy rettegett miattad, mert ő is tudta, hogy te vagy a kiválasztott. Ezerévenként egy ilyen jár minden nemzetnek, mi már félidőben megkaptunk téged, utánna csak rosszabbak jöttek. Szerintem az volt a legvagányabb húzásod, hogy bezárattad még magát Drakulát is – akit akkoriban még csak Vlad Țepesnek hívtak – a Salamon-toronyba, tizenkét évre. Mekkora sztori, filmet kellene csinálni belőle! A másik, amiért hálásak vagyunk neked, Janus Pannonius – kár, hogy a kettőtök dolga olyan csúnyán végződött. Te is imádtad a sok pajzánságot, amit írt, igaz? Tudnád, hogy a mai költők milyen jó Janus Pannonius-verseket írnak... ez is kötelező olvasmány neked odafönn, meg Ugron Zsolna regénye az édesanyádról.
Könyvtárad és a váraid nagy kultúrnemzetté tettek minket.
Egyébként meg mindent tudunk rólad, Krisztina svéd királynő hagyta széjjelszóródni a könyvtárát, és az egyik hányódó kötetben benne van a horoszkópod. Egzakt együttállásban áll a Napod a Merkúrral és Neptunusszal a Halakban. Hihetetlenül okos voltál, és mélyen hittél abban, amit csinálsz, kiválasztott voltál, ez látszik. A képletből az is kiderül, hogy nagyon férfias és a nők nyelvén értő férfi voltál, és tényleg igazságos, csak szörnyen hirtelen haragú. Szerintem egy magyar diák sem tanulja meg a történelemkönyvekben a halálod utáni részt – azt bezzeg mindenki fújja, hogy a Duna jegén választottak királlyá –, mert fáj. Azóta sok minden fáj, de te maradsz a tündöklő nap, a fényes igazságosság és győzedelmesség, az értelem és dicsőség. Az erő, amihez vissza lehet térni.
Légy boldog, Mátyás király, bárhol is vagy most, örökké szeretni fogunk! Látod, vigyázunk az emlékedre, Kolozsvár – mondjon bárki bármit – a te városod marad, és mindig te leszel az, akinek a nevét hallva elmosolyodunk, és büszkén kihúzzuk magunkat.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. február 17-i számában)
