2024. március 23-án, életének 84. évében elhunyt Nicoale Manolescu, a román irodalomtörténet legismertebb képviselője, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, a Romániai Írószövetség elnöke, a România literară főszerkesztője (2004–2024), Románia UNESCO-nagykövete (2006–2015). A román irodalomtörténet nagy hatású -escu végű alakjainak: Titu Maiorescu, E. Lovinescu, George Călinescu
utolsó képviselője. 1971–1988 között hét Témakörök (Teme) című esszékötetével és az 1980–1983 között megjelent Nóé bárkája. Esszé a román regényről című kánonteremtő munkájával vált ismertté. Legjelentősebb műve a 2020-ban megjelent A román irodalom kritikai története – 5 évszázad irodalma, című 1500 oldalas műve, mely addigi esszéinek és irodalomtörténeti írásainak az összegzése. Talán érdemes megemlíteni, hogy e hatalmas méretű román irodalomtörténet első ízben említi meg Ioan Slaviciról, az erdélyi íróról, hogy rá a legnagyobb hatást Jókai Mór Szegény gazdagokja gyakorolhatta. Nicolae Manolescu érdemei közül számunkra fontos az a tény, hogy ő tette lehetővé a România literară (Gazeta literară) című folyóirat teljes gyűjteményének a digitalizációját, és ezzel olvashatóvá tette az Arcanum Digitális Tudománytár adatbázisában.

Egy 2021-ben megjelent írásával tisztelgünk Nicolae Manolescu emléke előtt.  

Ma már nem titok: a politikai korrektség valójában inkorrekt gondolkodást mutat. Egy ideje a gyermekirodalom új szemléletű olvasását javasolják nekünk, ami természetellenesen módosítja az irodalmi műveket és alkalmasabbnak vélik sajátos nézőpontjukat, mint a mi klasszikus felfogásunkat a szereplőkről és az elmesélt történetekről. Szerintük a megkülönböztetés és rasszizmus jelének tekinthető, ha nem változtatjuk meg a Hófehérke közismert tündérmese címét, sőt a Piroska és a farkas sem mentes (borzalom!) a szexizmus vádjától. A politikai korrektség a közélet számos területén tombolt, amíg csak el nem érte az irodalmat. Még Jézussal kapcsolatban is felmerült a kérdés, hogy a rá vonatkozó hímnemű személyes névmást a nőnemű alakkal együtt (he/she) kellene használnunk, csak hogy elkerüljük a fallokrácia szörnyű bűnét, ahogyan valamennyi felmenőnk tette eddig a történelem folyamán. Ez az ideológiai trend új elemmel bővült: azzal, hogy egy amerikai rendőr meggyilkolt egy négert (elnézést, egy színes bőrű állampolgárt!), a politikai korrektség eszköztára a gyarmatosításhoz és a rabszolgatartáshoz valamilyen módon köthető történelmi személyiségek köztéri szobrainak, emlékműveinek a lerombolásával gyarapodott. Innen csupán egy lépés kellett ahhoz, hogy szégyenpadra „ültessék” azokat az írókat, akik az említett jelenséget vizsgálták, anélkül hogy kifejezték volna részvétüket a rabszolgákkal szembeni bánásmód miatt, vagy másokat, akik egyszerűen megfeledkeztek erről. Elég távol éreztük magunkat az Amerikai Egyesült Államoktól vagy éppen olyan távol Vuhantól, amikor kitört a Covid–19 járvány, hogy elhiggyük magunkról: mindezt megússzuk. De mindkettő hirtelen átszelte az óceánt, meg a két kontinenst, és íme, karöltve itt honolnak Romániában.

A francia Nouvel Observateur hetilap 2021. május 27.–június 2-i számában remek írás látott napvilágot Mara Goyet tollából Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének politikailag korrekt olvasatáról. A chawtoni (Hampshire) Jane Austen Múzeumban a látogatókat arról tájékoztatják, hogy az írónő gyarmati hangulatban élte napjait: teát, cukrot és gyapotot vásárolt. „Az Austen család a rabszolgák kizsákmányolásából származó árukat fogyasztott” – áll az angliai múzeum ismertetőjében. Mara Goyet némi iróniával fűzi hozzá: „Nabokov rengeteg lemészárolt lepkéje jogos megvetést ébreszt az életművel szemben.” A francia írónő, Mara Goyet ugyanebben a tónusban fejezi be esszéjét: „A krónikát nappal írom (elektromos áram felhasználása nélkül – a szerző megj.) a nem újrahasznosítható Dolce Gusto kapszulás kávéját iszom, cukor nélkül.”

Végül is mit értünk olvasás-pandémián? Azt, hogy lényegében elferdíti az irodalmi folyamat megértését és valódi természetét. Irodalmi olvasás helyett felemás olvasást kínál, kívülről megszabott ideológiai ismérvek alapján. Kezdve a középiskolától, vegyük például a 2021. évi román irodalomérettségi tételeket!(A román irodalomérettségi tételek közül törölték Titu Maiorescut és Eugen Lovinescut, a román irodalomesztétika legkiválóbb képviselőit – a ford.)

De nem csupán a gimnáziumban és az egyetemen folyik az olvasás megcsúfolása, ami gyakran elvi természetű vita formájában bukkan fel a legutóbbi hazai nemzedék kritikájában, mely eltávolodott a Maiorescu-féle hagyományos irodalomesztétikai szemlélettől, és belesüppedt a kényelmes egyetemi életmódba, felhagyott az irodalmi publicisztikával, ugyanis a sokféle kritikai módszerre hagyatkozva kiiktatják az olvasást, idejétmúltnak tekintik irodalmi jellegét. Maiorescu is, a két világháború közötti jelentős irodalomkritikusok vagy az 1960-as nemzedék tagjai is az irodalom természetét szem előtt tartó esztétikai olvasásra esküdtek. Egyelőre, szerencsére, nálunk az olvasás elferdítése, hogy is fogalmazzak: hagyományos keretekben történik. Nem is olyan régen még nagy port kavart az amerikai multikulturalizmus, de úgy látszik, kilehelte a lelkét. A korszellem ellenséges az irodalomtörténettel szemben, főképpen annak irodalomesztétikai változatával, és mellőzi a régebbi irodalomtörténeteket, amelyek a szöveg helyett a szövegösszefüggést (kontextust) helyezik előtérbe. A stilisztika is csupán egy helyben topog.

Hiányzik az új irányzatokról szóló koherens elméleti összefoglaló. Egy erdélyi folyóirat – körkérdések alapján – az irodalomesztétikai elemzés helyett az irodalmi művek tartalmának tematikus feldolgozását ajánlotta, de egyetlen kézzelfogható példát sem tudott felmutatni. A egész csak üres szövegelés. Bár a trend az egész világon ugyanaz, nálunk hiányzik az újszerű perspektíva, amely, mint Mara Goyet írásából is kitűnik, tombol az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugaton: a feminizmus, környezetvédelem, ökologizmus, LMBTQ, fellépés a homofóbia, a rasszizmus, a gyarmatosítás (hej, ha nekünk is lettek volna gyarmataink!) és a rabszolgaság ellen stb.

Jómagam is, akárcsak Mara Goyet, ezeket a sorokat fényes nappal, a laptopomon írom, ami való igaz, elektromos áramot fogyaszt, kávét, cukorral vagy anélkül nem iszom, és nem cigarettázom, és nem a gyarmatokról származó gyapottrikót viselek, hanem független és virágzó gazdasággal – még ha nem is olyan, mint a gyarmatosítás korában – rendelkező országokból importált árut. S azzal áltatom magam, hiszékeny lelkem, hogy az irodalmat irodalomként kell olvasni, nem a koronként változó ideológiai pótlóanyagként, afféle nechezolként, (a nechezol szleng; főleg zabból és más növényekből készült kávépótló „kommunista pszeudokávé”, jelentése a zab miatt „nyerítős”, amely a kommunizmusban állatokként kezelt emberekre utal – a ford.) amely a ’89 előtti Romániában a valódi kávé pótlására szolgált (talán azért, mert nem voltak gyarmatokról származó készleteink). Ami az irodalmi pandémiát illeti, kötve hiszem, hogy megtalálják rá a megfelelő vakcinát, mint a Covid-19 elnevezésű vírusra. Nagyon sajnálom, hiszen minden olvasónak ajánlanám, vegye fel az olvasás-pandémia elleni oltást. 

Fordította: Farkas Jenő 

Lásd România literară (2021/31. sz.), https://latoszogblog.hu/aktualis/olvasas-pandemia/