2023. szeptember 02., 00:33
Hatodjára indul óriási bulival a szeptember az erdélyi Énlakán: a Heinczinger Mika (leginkább a Misztrál együttesből ismerhetjük) által életre hívott Énlaki Regejáró egyre népesebb közönséget vonz évről évre, a résztvevők többsége visszajáró, nem csak a helyiek és a környékbeliek, de a távolabbról érkező rajongók bensőséges kulturális fesztiválja lett a rendezvény. Igazi összművészeti ünnep. Idén az első este nagykoncertjét a Sajba adta, a vájtfülűek nagy kedvence, igazi kultúrcsemege, amelyet zenei műfajba aligha lehetne könnyen beilleszteni, vagy megtalálni a kellő kategóriát számára az elektronikus és a népzene ötvözetét jelentő határmezsgyén.
- A hatodik Énlaki Regejáró első napjának vége felé főszervezőként mit tartasz a legfontosabbnak elmondani az idei kiadásról?
- Ötről hatra tudtunk lépni, és ez már jó, ötről hatra jutottunk. Reméljük, hogy jövőre meg már a hét szentséget is megérjük. Nagyon-nagyon jó és színvonalas programot sikerült megint összeállítani, hála a Teremtőnek. A művészetnek minden rétegét meg tudtuk mozdítani a könyvbemutatókon, irodalmi kiadványok bemutatásán keresztül egészen a Tündérhonról való beszélgetésig. Dezső Tibor most tartott egy nagyon jó előadást a népmeséről, kicsit másképp, mint ahogyan megszoktuk, arról szólt, hogy hogyan épül fel a népmese, és hogy kéne azt igazából értelmeznünk. A Keleti szél fergeteges koncertet adott, a Misztrál holnap lép fel, plusz még lesz Evilági koncert is. Lesz minden, mint a mesében.
- Mi a Sajba története?
- A Sajba a nagy lezárások alatt született formáció. Néder László és jómagam indítottuk el, aztán csatlakozott hozzánk dobbal Orosz Marci. Elektronikus zene, főként, elektromos dobok vannak benne meg elektromos alapok, én meg népi hangszerekkel játszom rá, és népdalokat meg verseket énekelünk.
- Te találtad ki?
- Nem az én ötletem volt a Sajba. Néder Lackó barátom hívott meg, aki alapvetően elektronikus zenét csinál, hogy egy-két népi hangszeren játsszak föl neki dallamokat. És akkor jött egy alap, én arra ráénekeltem egy népdalt, és akkor azt mondta, hogy mi lenne, hogyha csinálnánk valamit közösen? Akkor csináljunk valamit közösen, mondtam. Így alakult meg igazából a Sajba. Mivel börzsönyi gyerekek vagyunk, a Duna és a Börzsöny, és velünk szemben a Visegrádi-hegység, meg a Pilis adja azt, hogy már gyerekkorunk óta nagypapáink meséin keresztül is az ősiség felé tudtunk fordulni, mert tiszteljük az őseinket és próbáljunk nem azt csinálni, amit az ők csináltak, hanem azt követni, amit az ők követtek.
- Maga a sajbázás mi is?
- Az egy dunakanyari sváb néphagyomány, amit nagypénteken szoktak csinálni a fiúk: lemennek a Duna-partra, és hordódongákból csinálnak kis szeleteket, amiket feltüzesítenek, és miután megpörgetik háromszor-négyszer, eldobják, a szerelmük nevét kiáltják közben. A lányok ilyenkor mindig a templom köré gyűltek össze, és hallották, hogy melyik fiú kinek a nevét rikkantja. Mindenki nagyon örült, aki hallotta a nevét. Voltaképpen ősi szerelmi varázslás.
Néder Lackó még mindig jó formában van a koncert után, bár reggel hét óra óta úton van, egész napi vezetés, fellépés, még mindig étlen-szomjan.
- Kihallgatás?
- Igen. Mika beárult, hogy a te ötleted a Sajba.
- Nem igaz. Közös. Együtt találtuk ki. A történet annyi, hogy én elektronikus zenével foglalkoztam. Régóta viszonylag, de nem laptopon, hanem mindig úgynevezett vasakon. Tehát zenét élőben, elektronikát élőben, mindent élőben csináltam. Aztán kiüresedett ez a vonal. Nagyon sokáig zenekarban játszottam, 20 évig zenekaroztam, aztán egyedül maradtam, és nagyon elkezdett hiányozni a hangszer és a valódi zene. Mikát elhívtam, hogy egy-két népi hangszerrel próbáljuk ki, hogy hangzik az elektronikus muzsika. És hát nagyon működött.
- Azt tudtad az elejétől, hogy ekkora sikere lesz egyébként?
- Nem, nem, nem. A zenei paletta két végpontjáról érkeztünk, nyilvánvalóan fenntartásokkal mind a ketten, hogy ebből most mi fog kisülni. Én meg úgy voltam vele, hogy hát nézzük meg: zene, zene, hangszer, hangszer. Aztán ez lett.
- Hogy van egy népes közönség, amelyik énekli kívülről a repertoárt?
- Hát ez a zenész legnagyobb sikere szerintem. Hogy itt vagyunk Erdélyben és egy József Attila dalt az egész közönség kórusban énekel.
- Hányadik alkalommal vagy itt? Mi a véleményed, folyamatában merre alakul a Regejáró?
- Folyamatában az van, hogy épül a közösség. Ez egy űrt tölt be, de nem felülről van vezérelve a folyamat, hanem organikusan épül.
Orosz Marci a Sajba harmadik tagja, élőben dobos minőségében láthattuk, de a háttérben más szerepe is van mint kiderült.
- Hogy csöppentél bele a projektbe, neked mit jelent? Zenészként milyen?
- Nekem nagy kihívást jelent az elektronikus dobon való játék. Most már kezdem megszokni. Alapvetően akusztikus dobon játszom, nekem az az élmény, hogy megütöm és szól, és ropog a hangszer a kezem között. Itt pedig szólni kell, hogy föl kell hangosítani, le kell halkítani... Ez egy nagyon-nagyon furcsa világ, de most már kezd összeállni.
- Plusz ott van még külön az előre kevert elektronikus alap, amire rá kell játszanod.
- Van egy másik zenekarom is, akikkel nagyon régóta játszom tak-ra, tehát végül is ez nem volt újdonság a dologban. Egyébként a történetben az az érdekes, hogy engem ebbe a zenekarba eredetileg didgeridoozni meg torokénekelni hívtak. Aztán úgy formálódott, hogy inkább a dobos énem lett hangsúlyosabbá. A felvételeken, ahol van didgeridoozás meg torokéneklés, azt én csinálom, és most ez a nagy kihívás nekem, hogy megtanuljam dobolás közben csinálni mindkettőt, mert amúgy erre volna szükség, ezt szeretném fejleszteni, hisz a zenekarnak is baromi jót tenne, hogyha ez élőben is tudna menni.
- Tehát abszolút láttok ebben a projektben perspektívát?
- Maximálisan!
