

Grendel Lajos szlovákiai magyar író idén lenne 75 éves. Ő az egyike azon keveseknek, akik a szlovákiai magyar irodalmat regionális jelentősége fölé emelték. Tiszteletére művészek fogtak össze, mely összefogás végeredménye egy nívós tárlat lett. „A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület képző- és iparművészeti pályázatot hirdetett meg Grendel Lajos (1948–2018) Kossuth-díjas író, publicista, az MMA rendes tagja, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője születésének 75. évfordulójára emlékezve. A pályázó művészektől elsősorban a Grendel Lajos regényeiben megjelenő nemzedéki, nemzetiségi sorsés létproblémákat feldolgozó, a korra jellemző, Közép-Európát átszövő abszurditásokat bemutató témájú alkotásokat, valamint Grendel portrékat vártak” – mondta el Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke megnyitó beszédében.
A pályázati felhívásra határon túli magyar – felvidéki, vajdasági, erdélyi –, valamint román és cseh alkotók is küldtek be pályamunkákat. A pályázati munkák értékelése egyrészt képzőművészeti, másrészt irodalomtörténeti szempontokat figyelembe véve történt meg. A kiállítás védnöke és a zsűri tiszteletbeli elnöke, Tőzsér Árpád Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja volt. A zsűri összetétele: Tóth László költő, író, műfordító, Szunyogh László szobrászművész, Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő, Grendel Ágota, az író felesége és Miglinczi Éva, a projekt művészeti menedzsere.
A zsűri döntése nyomán 58 alkotótól 82 mű kerül bemutatásra. A képzőművészeti anyagot izgalmassá teszi a Grendel-portrék sokszínűsége, illetve az, hogy a képzőművészek a grendeli verbalitást miként fordítják át a vizualitás nyelvére. A kiállításon Kopócs Tibor festőművésznek Hazám, Abszurdisztán című alkotásáért átadták Tőzsér Árpád védnöki különdíját.
Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének megnyitója után Tóth Anna olvasott fel Grendel Lajostól egy részletet, majd Tóth László nyitotta meg a kiállítást. „Külön öröm számunkra, hogy írónk egy újabb nyelven jelenik meg a mai napon: a képzőművészetén, s eddigi gazdag értelmezési tartományokat feltáró recepciója is tovább bővül: az itt kiállító művészek többtucatnyi Grendel-értelmezésével” – mondta Tóth László, majd hozzátette: – „Pályázati felhívásunkra meglepően sok arckép, illetve karikatúra született Grendelről. Ami felvetette bennem a kérdést: nem a könnyebbik megoldást jelenti-e ez? Ám rögtön észre kellett vennem azt is, hányféle Grendel-arc néz vissza ránk ezekről a falakról. És látnom kell: ugyanannyi, ahányan nézik őt. Azazhogy egyetlen arcnak is hányféle olvasata, és ugyanannak a valóságnak is hányféle értelmezése lehetséges. Ami esetünkben azt is jelenti: annyi, ahány olvasója-értelmezője van világunknak, valóságunknak és írónknak: Grendel Lajosnak.”
A tárlat a Csallóközi Múzeum kiállítótermében volt látogatható, 2024. január 20-tól pedig Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában kap helyet.
(as)
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.