Tudják, mi a közös Emil Friedrich Christmannban, Vidor Emilben és Kerényi Frigyesben? A válasz egyszerűbb, mint gondolnák: mindhárom név ugyanazt az embert takarja, aki későbbi írótársához, Herczeg Ferenchez hasonlóan élete első éveiben egyetlen szót sem tudott magyarul. Mégis mindketten a magyar irodalom jelesei lettek, bár előbbi tehetsége elhalványult a nagy kortársak árnyékában, s ha nincs az Eperjesen megtartott költői verseny, az annak tiszteletére felállított, a minap felújított obeliszk, ma már a nevére sem emlékeznénk.
Kerényi Frigyes napra pontosan egy évvel volt idősebb Petőfi Sándornál, majdnem öt évvel fiatalabb Tompa Mihálynál és Arany Jánosnál. Petőfi és Tompa mellett túl csendes a hangja – állítják a kritikusai, s amikor a Hét évszázad magyar versei című vaskos, háromkötetes antológia a múlt század hatvanas éveiben megjelenik, már csak három vers emlékeztet arra az emberre, akit Hegedűs Géza még a reménytelen honvágy jelentékeny költőjeként tart számon. Az 1875-ben a Franklin Társulat által megjelentetett gyűjteményes kiadás után 1992-ben aztán Sötét órák címmel Radnóti Miklós egykoron írott pályaképével együtt mégis megjelennek összegyűjtött versei. Érdemes megemlíteni Gömöri György tanulmányát (Kerényi Frigyes: egy polonofil magyar költő) a Kortárs 2019-es évfolyamából is.
Petőfivel és Tompával ellentétben jómódú családba születik, apja vagyonos, megengedheti magának, hogy fiát taníttassa. Bajza József fogadja be Vidor Emil néven jegyzett első verseit az Athenaeumba, 22 éves, mikor első verseskötete megjelenik. De sem ez, sem a két évvel később megjelent második kötete nem igazán nyeri el a kritika és az olvasóközönség tetszését, s Frigyes bánatában hazatér Eperjesre. De előtte a szomszédos Toporcról (ősi Görgey-birtok) származó barátjával, Irányi Dániellel bejárja az oroszok által frissiben elnyomott lengyel hazát. A sikertelen költői debüt s az elkeserítő lengyelországi élmények után Kerényi odahaza búslakodik. Ekkor látogatja meg Petőfi, s mivel akkoriban Tompa is épp Eperjesen tanítóskodik, a vendég költői versenyre hívja ki őket. Az erdei lak – ez a címe a megverselendő témának. A három költemény el is készül, Kerényi visszanyeri az önbizalmát, s újratölti költői tollát. Közben kitör az 1848-as szabadságharc. Kerényi barátaival együtt tagja lesz a Tízek Társaságának, de kiveszi a részét a harci cselekedetekből is. Nemzetőrként harcolja végig a szabadságharcot, s a végzetét ő sem kerülheti el. Eperjesi otthonát kirabolják és feldúlják, családi vagyona odalesz. Elkeseredésében először Londonba megy, majd kivándorol Amerikába, ahol részese a kinti magyar haza, New Buda felépítésének. Két évvel később már halálhírét hozzák, de se a kortársak, se Békés Pál New Buda című „préridélibábja” nem ad választ a kérdésre: vajon mi lehetett korai halálának igazi oka?
Rozsnyói barátja, Pákh Albert, akihez utolsó versét írja, így emlékszik vissza azokra a sorsdöntő napokra: „Az 1850-i ősz egy éjszakáján Pesten búcsúpoharakat emelgetett egy baráti kör – nem mind, kik oda tartoztak volna, hanem kiket fennhagyott a sors. A poharazás egy magas fiatal embernek szólott, ki messze útra készülten ült közöttünk, erőltetett jó kedvvel iparkodva a beszélgetést magától távol tartani. Évekig nem láttuk egymást, s most összejöttünk, hogy ismét elváljunk. Én egy hosszú, kínos távollét után vergődtem haza, ő épen kezében tartá vándorbotját. Mint két jövő s menő találkozánk utainkon, nem küldve, nem marasztva egymást. Nem emlékeztünk, nem panaszkodtunk, nem voltak biztatásaink; se az örömnek, se a fájdalomnak, se a reménynek itt szóvivője nem akadt; - 1850-ről beszélek. A pohár utolsó csengése elhangzott, kezet szorítánk, s Kerényi a hon véghatárai felé sietett. 1852 nyarán egy tudósítást hozának a hírlapok, mely szerint az óceánon túli hazában, az új-budai magyar gyarmattól távol, őrjöngési kínok között halt meg egy 30 éves ember, kinek hátrahagyott holmija egy útlevél volt s benne e név: Kerényi Frigyes.”
„Szívet cseréljen az, aki hazát cserél” – küldte utána bölcs tanácsát Tompa Mihály. Valószínűleg a hazaátültetést nem bírta ki a szíve.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
