

Száz éve született Perbetén. Jellegzetes hangját egy egész nemzet ismerte a rádióból. Pozsonyban diákoskodott, Szalatnai Rezső tanítványa is volt, majd túlélve a második világháborút, Budapesten lett színiakadémista. Tanárai fényes jövőt jósoltak neki, pályája első éveiben, a Belvárosi Színházban kapott is főszerepeket. 1951-ben Szatmári Istvánnal és annak feleségével, Lizával leszerződtek a Vígszínházba, amelyet akkoriban Magyar Néphadsereg Színházának neveztek a Szent István körúton. Mindhárman életük végéig hűek maradtak a legendás teátrumhoz, még akkor is, amikor az kevésbé viszonozta hűségüket.
Már középiskolásként írt, s az íráshoz sosem lett hűtlen. Mivel jöttek a csendesebb színészi évek, amikor pár mondatos szerepeknek is örülnie kellett, szlovák és cseh nyelvtudását kihasználva fordítani kezdett. Čapek összes drámáját lefordította, és a Švejk cseh színpadi adaptációját is az ő fordításában játszották először a magyar színházak. Ahogy Ivan Bukovčan Mire a kakas megszólal című remekét is, amelyből tévéfilm is készült Várkonyi Zoltán fia, Várkonyi Gábor rendezésében, a legnagyobbak közreműködésével. Čapek Fiaim című darabját a pozsonyi Bulla Elmának fordította le, és a stúdiószínpadon bemutatott színmű 1956-ban hatalmas sikert aratott. Kevesen tudják, hogy végül is ő hozta össze Latinovits Zoltánt és Ruttkai Évát. Az ő fordításában került ugyanis magyar színpadokra Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabja, amelyet a Vígszínház mellett számos magyar vidéki színház is bemutatott. A budapesti előadás szerelmespárja Pálos György és Ruttkai Éva volt, míg Miskolcon Latinovits alakította a férfi főszerepet. Ide látogatott el pár beugrás erejéig Ruttkai. A többi ismert…
„Mindig nagyon korán bejött a színházba és nagyon gondosan készült. Utoljára Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művében lépett színpadra, már nyolcvan felett. Pándy Lajos igazi szellemi ember volt, különleges gondolkodó, aki számtalan alakítása mellett rádióműsorokban szerepelt, s egy ország ismerte hangját a rádióból. Művészi alázat, lelkiismeretesség és pontosság jellemezte” – nyilatkozta róla akkori igazgatója, Marton László. De több filmben is láthatjuk, így a Meztelen diplomatában és az Egri csillagokban is. Bár hosszú élete (92 év) túlnyomó részét Budapesten éli le, sosem feledkezik meg szülőfalujáról sem, amelynek megírja meséit, amely 1977-ben jelenik meg Balogh Péter rajzaival. Mesél a tarkabarka Gyöngyi kutya hőstetteiről; a szegény legényről, aki a boldogságot kereste; a Völgy Tündéréről; a gonosz Óriástörpékről; a csodálatos nagykendőről, amelyik arról volt nevezetes, hogy csillagok voltak beleszőve. Ahogy megírja sok évtizedes színészi pályájának legendáit (Súgópéldány) is, amely először 1989-ben, majd bővített kiadásban 2006-ban is megjelent.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.