

Meglehetősen szokatlan, hogy egy történelmi narratívában a cselekmény-központúságot látszólag háttérbe szorítja a szerző azzal a deklarált céllal, hogy teret engedjen a lélektani regényekre jellemző belső monológoknak. Tallián Mariann A szegények fejedelme című regényében ezt a módszert választotta: elbeszélését sűrűn átszőtte a lélekben zajló történések leírásával, hogy történelmi ismereteink felfrissítése közben rendhagyó módon fesse meg II. Rákóczi Ferenc portréját. Eltöprengésre érdemes, üdítő dichotómiát tapasztalhatunk a szövegtestben, a kinti és a benti világ – azaz a történelmi helyszíneken realizálódó, valamint a tudatban végbemenő történések – sajátos keveredése által.
A szerző, miközben megidézi a fejedelem fordulatokban gazdag életútját, és kauzális összefüggésekkel mutat rá a szabadságharc kirobbanásához vezető direkt és közvetett okokra, bepillantást enged olyan történelmi eseményekbe, mint a munkácsi vár ostroma, a szatmári békekötés, vagy akár a Habsburg abszolutizmus ellen küzdő Rákóczi rodostói száműzetése. A Zrínyi Kiadó által ifjúsági regényként definiált narratíva fundamentumát történelmi események adják, ugyanakkor szépen megrajzolható az ív, ahogyan a fő karakter lelkében zajló történések kulminálódnak. Ennek köszönhetően II. Rákóczi Ferenc bemutatása nem merül ki a történelmi emlékezetben élő hős hadvezér idealizált-mitizált alakjának megidézésével. Figyelmet érdemel Tallián Mariann érzékeny, már-már pszichológiai hitelességű jellemábrázolása: történetmesélésének konstans elemei azok a gyötrődésekről, bizonytalanságokról tudósító belső monológok, amelyek ráirányítják a figyelmet II. Rákóczi Ferenc szenzitív alkatára, gazdag színekkel árnyalva személyiségét. Nincsenek negligálva, sőt a szerzői szándék szerint súlypontozva vannak azok a lelki vívódások, amelyekkel II. Rákóczi Ferenc – fejedelmi pozíciójának minden felelősségével – döntéshelyzetei során szembesült. Hiteles források felhasználásával egy-egy történelmi esemény előzményét, adott esetben a szabadságharc előkészítésének folyamatát meséli el a szerző, miközben egyre többet és mélyebben monologizáltatja a főhőst, hogy a bensőben zajló történések megszövegezésével a személyére nehezedő súlyt érzékletesen szemléltethesse. Nemcsak a történelmi eseményeket ábrázolja hitelesen a szerző, de II. Rákóczi Ferenc karakterizálásához is elsődleges forrásokat használ. Többek között Rákóczi francia- és törökországi száműzetésében írt Egy bűnös vallomása című művét, melyet az önéletrajzi irodalom különleges darabjaként tartanak számon, s amely betekintést enged a fejedelem lelki küzdelmeibe, kiszolgáltatottságába, bizonytalanságaiba. A szerző tehát primer forrásra – Rákóczi önábrázolására – támaszkodik, hogy korrigálja, de legalábbis kiegészítse a köztudatban élő mitizált fejedelemképet. Ennek okán meglehetősen hiteles hangon szól ki a narratívából az önmagát kritikus figyelemmel szemlélő, szenzitív ugyanakkor diszkurzív és analitikus alkatú főnemes. A történelmi eseményekhez – adott esetben a szabadságharchoz – vezető út előzményeit úgy írja le a szerző, hogy ezeknek a személyiségjegyeknek kiemelt figyelmet szentel, s ennek következtében a politikus-hadvezér látásmódjának sajátosságát, helyzetelemzéseinek és következtetéseinek folyamatát is az olvasó elé tárja.
Figyelemre érdemesek a szövegtestből kirajzolódó szakrális motívumok, melyek ugyancsak konstans elemei az elbeszélésnek. A 235 oldalas regény majd minden fejezetében találunk közvetlen utalást arra vonatkozóan, hol és milyen módon volt jelen Isten a fejedelem mindennapjaiban, döntéshelyzeteiben. Rákóczi istenhite, istenhívása és fohászai erős pillérei a szövegkorpusznak, az isteni gondviselésbe vetett kikezdhetetlen bizalom pedig integráns része személyiségének.
Tallián Mariann lélekábrázolással sűrűn átszőtt történelmi regénye merész és izgalmas elbeszélés, az pedig egyenesen unikumszámba menő vállalás, hogy egy sajátos elbeszélési módszerrel, az úgynevezett tudatfolyam-technika alkalmazásával a főnemes lelkében és fejében zajló folyamatokba is bevilágít, amivel komplexebb képet ad a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelméről.
Üdítő frissességgel reflektál a szövegre Cserkuti Dávid sejtelmes képuniverzuma: a képregényes munkáiról ismert művész a regény borítóját, valamint a belső illusztrációkat készítette.
(Tallián Mariann: A szegények fejedelme – II. Rákóczi Ferenc. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2021.)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.