Kégl Ildikó: Permanens kallódás

,,Az élet nem más, mint lődörgés a világegyetemben”

Iróniával és rezignáltsággal sűrűn dúsított történetek alkotják Rónai Balázs Zoltán A Vascsöves Atya legendáriuma című novellagyűjteményét, melyek afféle rendszerváltás-narratívák, s azt igyekeznek elbeszélni, milyen érvényesülési lehetőségei kínálkoztak annak a korosztálynak, melynek tagjai egy gyökeresen megváltozott társadalmi és gazdasági rendszerben lépték át a felnőtté válás küszöbét. A tizenhét egymásba integrálódó novella a kilencvenes évek elejének kisvárosi környezetébe navigálja az olvasót, hogy a szerző szemüvegén keresztül narrálja – kortársai, barátai, ismeretségi köre – fiatalkori élményeit, útkereséseit, s azt irodalmi rangra emelje. Nem éntörténeteket mesél el a szerző, s még csak nem is környezete egy-egy unikális karakterét ábrázolja, mint inkább egy generáció dilemmáit, új helyzethez való alkalmazkodási kísérleteit, méginkább bolyongását, mélyrepülését szövegezi meg. Az orosházi lokális társadalom figurái, Darázs, Haré Roli, Asztrov Zsolti, Mégnemady, Krisztus, Boszi, Dincsi, M. Antal emelkednek hőssé – legalább a szövegkorpuszban –, hogy egy kallódó korosztály mindennapjaiba bepillantva interpretálja a szerző korosztályának 90-es évekbeli hangulatát. A Hugyos Hajni lovai, az Egy reggeli története, a Ballada a bolognai spagettiről, a 86%-os nirvana – miképp a többi kötetbe emelt történet – arra mutat rá, hogy a rendszerváltás idején felnőtté váló korosztály egy korántsem elhanyagolható része, jövőkép hiányában hogyan csúszott egyre lejjebb és lejjebb a társadalmi ranglétrán, miként marginalizálódott, züllött el. A Vascsöves Atya legendáriuma az adott korosztály – szubkultúra? – (ki)útkeresésének kudarcaival szembesít, miközben kivetít egy meghökkentő realista képet arról, hogyan próbálták kilátástalanságukat alkohollal és egyéb szerekkel mesterségesen feljavítani a kötet szereplői. Rónai Balázs Zoltán prózauniverzuma a valóság fundamentumára épül, s ez az alapmotívum – a szarkasztikus felütések ellenére – rányomja bélyegét a hangfekvésre is. A sajátos intonációval megszólaló történeteken sokszor felnevetünk, de mindvégig érezzük, hogy keserédes mosoly feszül az arcunkon, hiszen lehetetlen figyelmen kívül helyezni a történetek alapélményét: a sikertelenség, a permanens kallódás elszomorító valóságát.
,,Az élet nem más mint lődörgés a világegyetemben”– olvashatjuk a szarkasztikus hitvallást a Banális történet középkorú nővel című novellában, amely megállapítás a könyv kvintesszenciájaként is felfogható, meglehetősen velősen foglalja össze ugyanis a szereplők jövőképének totális hiányát.
Miközben a rendszerváltozás-narratívákat elemezzük, s a rezignált hangvételű kallódástörténeteket vizsgáljuk, érdemes az adott időszakot gazdasági kontextusból is szemügyre venni: nem vonatkoztathatunk el ugyanis attól a ténytől, hogy az átmenet idején a magyar gazdaság mélyponton volt. Mint arra Valuch Tibor A jelenkori magyar társadalom című tanulmánykötetében rámutat, a piaci viszonyokra történő átállás, a külföldi tőke bevonása, illetve az állami vagyon magánosítása egyre emelkedő munkanélküliséggel járt, mely 1993-ban tetőzött, s rég tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségeket és jövedelmi tagolódást hozott, amely traumatizálta az illúziókkal teli lakosságot. Rónai Balázs Zoltán elbeszélésében ennek az időintervallumnak a hangulata, s az ebből eredeztethető illúzióvesztés kulminálódik. Mindez magyarázatul szolgálhat arra is, mi az oka annak, hogy ábrázolt karakterei egytől egyig érvényesülésük gátjairól, csődbe ment vállalkozásaikról, személyes tragédiájukról, elkallódásukról mesélnek. Fiatalok sztorijaiba cseppenünk a könyv olvasása közben, akik a rendszerváltást a szabadság és a nyugati életszínvonal ígéretével azonosították, de a tervgazdálkodásról piacgazdaságra történő átmenet lassabb ütemben és anomáliákkal terhelten valósult meg, s ennek okán javarészt csalódások és kudarcélmények sorozatát, de legalábbis illúzióvesztést éltek meg. Figyelemre érdemes az elbeszélések helyszíne: a történetek Orosházán játszódnak, de Magyarország bármely olyan településére érvényesek lehetnek, ahol a rendszerváltás legnagyobb vesztesei – a nagyipari munkások, az agráriumban foglalkoztattak és az alacsony iskolázottságúak – tömegesen voltak jelen. Következtetésképp A Vascsöves Atya legendáriuma nem pusztán orosházi korképet projektál, hanem egy jóval kiterjesztettebb magyarországi rendszerváltás-narratívát mutat be.
A dokumentarista eszközöket, a realizmus – és néhol a mágikus realizmus – stílusjegyeit ötvöző prózai munka azért is kéredzkedik a hiánypótló művek csoportjába, mert bár a rendszerváltás társadalmi hatásairól számos szakkönyv értekezik, a kortárs irodalomban ez idáig kevés szerző szövegezte meg az adott témát.
(Rónai Balázs Zoltán: A Vascsöves Atya legendáriuma. Irodalmi Jelen Könyvek, 2021., Arad)