Kincses Krisztina: A szerelem túléli a halált – Vas István és Szántó Piroska története

„Mert, természetesen, regényhősnő leszek, ha már szerencsétlenségemre lány vagyok, s így a dicsőség némely területe el van zárva előlem. Ami azt jelenti, hogy minden, ami velem történni fog, az ezzel a regényhősnővel történik, én meg érdeklődve nézek, és lesem, no, hogy is végződik ez a mostani kaland.” (Szántó Piroska: Akt)

A történet váltakozva, Pesten és Szentendrén játszódik az 1900-as évek közepe-vége felé. A kortársak által tehetségtelennek vélt fiatal tollforgató, hóna alá csapva néhány versét, a kor legnagyobb költőjéhez igyekszik, hogy végre kiderítse: ő maga költő-e vagy sem. S hát, „Urám, mágá költő!” – feleli a mester. Innentől kezdve pedig nincs megállás. Mindössze 22 éves, amikor kiadja első, Az őszi rombolás című verseskötetét, melyet egy sor műfordítás – olyanok, mint Villon Nagy Testamentuma – majd később még több versgyűjtemény és még több műfordítás követ. Eközben a szabadszellemű, lázadó Szántó Piroska Szentendre szívében, a Vajda Lajos festő köré szerveződő fiatal művésztársaság oszlopos tagjaként hódol művészetének. Ezen a művésztelepen találkoznak először Vas Istvánnal. Piroskának így aztán egyből két udvarlója is akad. Az egyik költő, a másik pedig festő. Innen pedig már nem is olyan nehéz kitalálni, melyik románcot támogatja jobban a művésztelep összezárt közössége. „…követelik, hogy döntsek végre – természetesen Csömöri mellett, és tegyem ki Vas István szűrét. Mintha az olyan egyszerű lenne! Kapva kapok hát Bassziszt hívásán, és beállok az ő műhelyébe: lámpaernyőfestőnek.” 

A kapcsolatuk tehát egy időre megszakad. Megkezdődik a háború, és a két zsidó származású fiatalnak nagyon gyorsan menedékhelyet kell keresnie. Míg Vas Istvánt Ottlik Géza és Kutni Mária bújtatja, addig Szántó Piroska az akkoriban még segédszínészként munkálkodó kommunista Aczél György lakásában kap búvóhelyet. A háború vége egy szebb jövőt ígér, a költő feleségül veszi egykori megmentőjét, Máriát, és bizakodva lép be a kommunista pártba. A házasság azonban nem lesz hosszú életű, Piroska és István útja ugyanis ismét kereszteződik, de ezúttal már nem hajlandók búcsút venni egymástól. S hogy miként reagál erre a szívélyes baráti és művésztársaság? „…rendszerint hatalmas prédikációval tiszteltek meg: szégyellhetem magamat, elválasztottam Pistát a szép és kedves feleségétől, aki ráadásul megmentette az életét s a családja életét is – szégyellem is magamat, de nem tehettem másként. Védekezzek azzal, hogy én voltam a régi szeretője? Annak idején szakítottunk – én szakítottam! s azóta az egész világ s a háború is beleszólt a kettőnk ügyébe.” De ekkor már mit sem számított mások véleménye, István és Piroska összeházasodtak, és Budapestre, egy impozáns Duna-parti lakásba költöztek. Itt alkottak, már amikor alkothattak, hiszen akkoriban legfeljebb munkástémájú művek jöhettek szóba. Ők azonban nem szolgálták ki a hatalmat: István fordított, Piroska illusztrációkat készített. Később több európai országba is eljutottak. Egy Itáliai utazásuk első gyermekeként született meg A római rablás című közös verseskötetük is, melyben István költeményeit Piroska illusztrációi teszik teljessé.

És mi lett közben Szentendrével? Piroskát valójában mindig is oda húzta a szíve, lélekben már megálmodta a macskaköves utcás házat és a tágas, udvarra néző ablakokat, amelyből kinézve egy valóságos botanikuskert állt készenlétben, hogy modellt álljon az alkotónak. Így is lett. A kétlaki élet lassacskán megszűnt, a szentendrei ház pedig nyüzsgő művészközponttá avanzsálódott, ahol költő és festő már nem szaglássza gyanakodva körbe egymást. Valahogy ezt is jelentette az ő szerelemük: egyfajta alagutat a művészetek között. Ám megkockáztathatjuk, hogy egyedüli múzsájuk, szerelmük lángra lobbantója sokkal inkább saját művészetük volt. Piroskának a buja virágoskertek, a kukoricák és karalábék táncának megjelenítése, a világ hétköznapi csodái; azok, amelyek végül még Ottlik elméjébe is óhatatlanul beleivódtak. Miközben István megírja a Nehéz szerelem című regényét, ami bár „szerelmes regénynek hangzik, az is, mert sok szerelemről van benne szó, de a fő szerelem igazából a líra, a költészet.” [1] Házastársi kötelékük ebben a tökéletes szimbiózisban kovácsolódott meg. Szerették egymást, mert ismerték az érzést: a múlhatatlan, örök szenvedélyt alkotó és alkotása között.

Aztán persze műveiken keresztül többször is párbeszédbe lépnek egymással. István megírja a Rapszódia az őszi kertben című költeményét, amelyben az időskori szerelemről, az elmúlásról, de legfőképp feleségéről, Piroskáról szól:

„Mi más értelme van az időben a szépet
halmozni, ha nem ez,
hogy mikor nyomorultul vergődik az élet,
akkor is szép lehess?
Nem tréfából teremtett tartós és nemes
szépséget annyi mesterünk és ősünk;
azért, hogy te is vele védekezz,
míg alantas elmúlással vesződünk.

Mit tud a virág, mit tud a tenyészet?
Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek!
Mindig nekünk teremtik a földöntúli szépet
az emberi évezredek.
és mindig te leszel, és mindig én leszek …” (Vas István: Rapszódia az őszi kertben, részlet)

Piroskát szintén foglalkoztatta az elmúlás, a földön túli élet. Négy évvel a halála előtt, 1994-ben kiadta Akt című önéletrajzi regényét, melynek előszava a következő sorokkal zárul: „Szép mese volt, nagyérdemű közönség? És boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ez volna a happy ending? Nincs heppiend. Persze, boldogan éltek, míg meg nem haltak. De meghalnak.” De vajon ugyanez érvényes a szerelemre is? Ha ezt állítaná, sem hinnénk el neki. Már csak azért sem, mert ő maga festette meg a szerelmesek heppiendjét 1974-es festménysorozatában. Talán a halál akkor már túl közel volt hozzá, hogy emlékezzen, mit is mondott erről a sorozatról. Így hát elevenítsük fel ezeket a gondolatokat történetük zárásaképp: „Van egy sorozatom, az a címe, hogy szerelmesek. Nem élő szerelmesek, hanem halott szerelmesek. Pontosabban már sírban fekvő, de egymást még szerető szerelmesek. Kettőnket ábrázol áttételesen.

Szerintem a szerelem túléli a halált, legalábbis én azt hiszem.” [2]

Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész és Vas István kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila- és egyszeres Baumgarten-díjas költő ötven esztendeig élt és alkotott együtt Szentendre szívében és Budapesten, a híres Duna-parti lakásukban. [3]

Felhasznált források:

[1] Magyar Filmhíradó 51., Látogatás Vas István költőnél és Szántó Piroska festőművésznél, 1968 december, Budapest Filmstúdió

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=19724 (2:40:00 – 2:51:00)

[2] Magyar Filmhíradó 38, Látogatóban Vas Istvánnál és Szántó Piroskánál, 1986 szeptember, Budapest Filmstúdió

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=23033 (8:25:00 – 8:46:01)

[3] A cikkben megjelenő információk és idézetek főként Szántó Piroska Akt című regényéből valók, de segítséget nyújtott Nyári Krisztián, Ahogy ők szerettek… Vas István és Szántó Piroska című írása is.

Szántó Piroska, Akt

https://mek.oszk.hu/02800/02888/html/#1

A Bookline Könyvesbolt és Kávézó YouTube-csatornáján megjelent videófelvétel a Holdudvarban megrendezett felolvasóestről, amelyben Nyáry Krisztián fentebb megjelölt szövege került felolvasásra:

https://www.youtube.com/watch?v=ax60qPfrfqI