Leczo Bence: Feketébe öltözött a Mátra

A magyar fesztiválok kálváriája, hogy augusztus 15. után sem tarthatók meg ötszáz fő feletti rendezvények. A mátrai Sástó adott otthont a Fekete Zaj fesztiválnak, a korlátozásnak köszönhetően – a tavalyi látogatószám nyolcvan százalékát belőve – nyolcszáz embert engedtek be a szervezők a tábor területére.

Délután a Stadionoknál, az ötös beállónál mindenki feketében van, és gyanúsan többen vagyunk, mint a busz kapacitása. Ez a járat Gyöngyösön keresztül egészen Sástóig visz, másfél órát kell utazni a fesztivál helyszínéig. Vagy tízen nem férünk fel, egyeztetünk egy közös sörözést valamelyik közeli krimóban, amiből aztán nem lett semmi, de másfél óra múlva indul a következő busz, ezzel már mi is megyünk, bár Gyöngyösön át kell szállni. Itt futunk bele a sörözős társaságba, ők háromnegyed órával előttünk értek oda, és már túl vannak a kocsmázáson. A kis buszra először egy harmincfős gyerekcsoport száll fel, majd a fesztiválozók fekete cuccokban, többségüknél sátor is van. Húsz perces kaland, oda is érünk.

A beléptetéshez sorban állók testhőjét megmérik, 37,5 fok felett kiszedik az embereket, bár ilyen esetről nem hallottunk. A közeli Mátra kempingben alszunk. Amikor elfoglalnánk a szállást, akkor jövünk rá, hogy a szobánkban valaki más cuccai vannak – sebaj, némi kutakodás után kiderül, hogy az épületnek van egy másik fele, és ott is nyitja a kulcsunk az ajtót. Még aznap este kiderül, mi történt, egy brazil fesztiválozó és pár barátja foglalta el a szobánkat, cserébe mi meg az övéket.

Ez az első Zajom, tavaly majdnem sikerült eljutnom, akkor lenne összehasonlítási alapom. Ettől függetlenül – bár a téli Zajon többször voltam már – ilyen fesztivál aligha van még egy az országban. A metal/dark szubkultúrák találkozóhelye, ahol az elvárt viselet fekete, csak néhány renitens hord fehéret. Hosszú haj, tetoválások, piercingek. Ez egy olyan hely, ahol olyanokkal bulizol és leszel jóban, akiktől amúgy félnél a metrón – fogalmazta meg egy fesztiválozó.

A fesztivál főszervezője, Varga Balázs már húsz éve foglalkozik sötétebb műfajú koncertek szervezésével, és mindig úgy érezte, hogy kell egy saját fesztivál meg egy jó koncepció. 2009-ben tartották az elsőt, aztán mikor elkezdték felújítani a sástói kempinget, a Dürer Kertben tartották a Zajt. 2014 és 2017 között a rajongók szerveztek saját fesztivált a sástói Mátra Táborban becsületkasszásan, amatőrként. 2017-ben tartották az első szervezett téli Zajt, majd 2018-ban indult az első nyári, szóval az idei a harmadik az új érából. A 2018-as nyári fesztivállal egy arculatváltás is bekövetkezett, amellett hogy megtartották az akasztott emberes logóval járó fekete humort, egy új irányt is kijelöltek. Már korábban, 2012-ben is igény mutatkozott egy színesebb arculatra, ami hű marad a szellemiséghez. Végül az egyik fesztiválozó, Horváth Tamás felajánlotta, hogy megtervezi a Zaj arcát. Olyan tervet tett le az asztalra, hogy arra nem tudtunk nemet mondani – mondta el Varga Balázs.

Távolságtartás a fesztiválon érezhetően nincs, de szabadtérben ennyi megengedhető, nincs ültetett rend a koncerteken, cserébe elhelyeztek kézfertőtlenítőket a tábor területén, és vannak C-vitamin pontok. A két fő előadóhelyszín – a Fanyűvő színpad (kvázi a nagyszínpad) és a Delta Színpad közös nézőtérrel rendelkezik, itt a befogadóképesség ötszáz fő, a belépést és a kilépést pedig az amúgy fizetésre is használt, karszalagokon található chipekkel ellenőrzik. Nem ellentmondás a nyolcszáz fős látogatószámmal: a zenés-táncos rendezvényeknek van félezres korlátja, a szervezők pedig a rendőrséggel és a hatóságokkal egyeztetve jutottak arra, hogy a kemping területén többen is lehetnek, itt nem igazán volt korlát. A fesztiválozók egészsége miatt határozták meg a nyolcszázas limitet.  Előbbi helyszínen kaptak helyet a zenekarok, utóbbi előtt pedig szólt a minimál, technó és a hasonló műfajok (mondom ezt laikusként, sajnos az elektronikus zenében nem vagyok otthon). A négy nap alatt alig volt olyan pillanat, hogy betelt volna a helyszín. Az Osztálykirándulás színpad bújik meg picit hátrébb, a fák között – ennek befogadóképessége már csak kialakításából kifolyólag is csekély, itt rendszerint a hörgősebb zenekarok lépnek fel, de kapnak itt helyet nagyon lágy hangzással operáló fellépők is. A fesztivál táboron kívüli helyszíne a Kacsatónia, ahol az első estén még egy installációt állítanak össze, napközben pedig előadóhelyszínként is szolgál. Elsőre érdekesnek hat a kiránduló családok és a feketébe öltözött tömegek keveredése az odafelé vezető úton.

A fesztivál látogatói sokszínűek, talán sokszínűbbek is, mint máskor. Az egyetlen megtartott fesztivál vonzó, a közönség meg kiéhezett, persze hogy lecsaptak rá azok is, akiknek a fesztiválhangulat hiányzott. Állítólag hígult a közönség, én meg feszengek, soha nem láttam még ilyen békés fesztivált. Egyszer voltam egy fele-ekkorán a rekkenő hőségben, negyvenhárom fokban, az volt hasonló – de hogy nyolcszáz ember (nem igazán tudok máshogy fogalmazni) ennyire cuki és toleráns legyen egymással, az egészen példa nélküli. Talán azért, mert mindenki, aki ide jön, különc egy kissé, emiatt sokkal jobban tolerálja a többiek különcségét. Spontán alakulnak ki beszélgetések egymás mellett álló emberek között, sőt egymáshoz közel ülő társaságok is összehúzzák a székeket, hogy ismerkedjenek. Kicsi, de annál velősebb szubkultúra. Hőzöngés nincs, pedig reggel ötig tartanak a programok, és hát láttunk már olyan bulit, ahol a legalább egy verekedés jár az ötig tartó tombolással.

A koronavírus beköszöntével a szervezők kénytelenek voltak konzerválni az eredeti koncepciót, hiszen a fellépők között sok külföldi lett volna, a határok lezárásával át kellett alakítani a lineupot. Az, hogy magyar fellépőkkel töltsük fel a helyüket, az utolsók között jött szóba – mondta Varga Balázs. Az eredeti koncepciójuk pszichedelikusabb volt, több zajzenével és posztpunkkal. Május végére derült ki, hogy márpedig magyar fellépőkkel kell operálniuk, idén 700 zenekar jelentkezett a fesztiválra, közülük választották ki végül a fellépőket. A július közepén jelentkező bizonytalanság a stábtagokra is ránehezedett, ekkoriban derült ki, hogy nem biztos az augusztus 15. utáni zöldjelzés a fesztiváloknak, viszont legalább meghatároztak egy irányt. Ekkoriban ültek le megfejteni, hogy lehet az aktuális szabályokhoz alkalmazkodva fesztivált szervezni.

Gyakorlatilag négy hét alatt szerveztük meg a fesztivált. Bizonytalan háttérrel fölösleges lett volna, és egyébként az alvállalkozók sem álltak velünk szóba, amíg nem volt biztos, hogy lesz valami – mondta a főszervező.

Péntek este elkap a fogkór – egy próbatömés esett ki, másnap reggelre pedig úgy nézek ki, mint aki vattakorongot vett a szájába, hogy arca egyik oldalán hitelesen imitálja Marlon Brandót. Sima fájdalomcsillapító ilyenkor kevés, úgyhogy megkeresem az elsősegélypontot, mire kiderül, hogy a mentős kettőkor ér oda. Pár önkéntes van a helyszínen, mert közben a stábreggeli megy, ahol rengetegen vannak. A pár szervező kerít nekem gyulladáscsökkentős fájdalomcsillapítót, felhívják a gyöngyösi fogorvosi ügyeletet, és innentől kezdve, ha találkozunk, mindig megkérdik, hogy hogy vagyok. Zavarba ejt és elkápráztat ennyi kedvesség, ezúton is hálás köszönetem érte. Ha ez a Zaj, akkor azt hiszem értem. Ha nem ez, akkor jövőre is megyek, hogy megértsem.

Nem érezném fairnek, ha kiemelnék zenekarokat. Persze vannak húzónevek, akiknek van itthon közönsége, viszont a szervezők elmondása alapján a fő cél, hogy olyan fellépők is érkezhessenek, akiket ugyan nem ismernek, de jó és igényes zenét játszanak. Ez a metódus megvan a téli zajról, ami ugyan intenzívebb élmény a rövidebb idő miatt, de a négy nap egy spirálba taszít az ismeretlen zenekarok között. Páran előre meghallgatják a fellépőket, majd kategorizálnak, mi érdekli őket és mi nem. Én csak sodródtam egyik helyszínről a másikra, és nem bántam meg. A koncerteket úgy rakták össze, hogy legyen íve a napnak, ha ki is hagyunk néhányat, utána fel tudjuk venni a fonalat.

A Fekete Zaj szociális programot is indított idén. Közösségi felajánlásokból bérleteket biztosítottak azoknak, akik nem tudták megengedni maguknak, hogy részt vegyenek a fesztiválon. A kérelmeket diszkréten kezelték, a jelentkezők többsége pedig pozitív elbírálást kapott. A belépő mellé ingyenes sátrazást, illetve napi egy melegételt is biztosítottak. A szervezők leszögezték, hogy szó sincs koronavírus miatti dömpingről, a következő években is meghirdetik a szociális pályázatot.

A már említett stábreggelihez hasonló is egyedülállónak hat. Kiáll a stáb, jönnek az érdeklődők, és kérdéseket tesznek fel. Más rendezvényen ez olyan tizenöt fesztiválozót predestinálna, a Zajon viszont dugig van az off programokra használt helyszín, a Terasz, sokan állnak is. A sztárkérdés persze a koronavírus, nem is lehetne másképp, azonban Varga Balázs, a rendezvény főszervezője több jó hírrel is szolgál: decemberig sem kell várni a következő Zajjal. Újításként szeptembertől klubesteket tartanak a szervezők beszélgetéssel, koncertekkel és afterpartyval a Robot nevű helyen. Cél a fesztiválozók és a zenekarok egyben tartása, hogy a közösség ne csak évi kétszer találkozzon. És ha már off programok: napközben a Zajon tetoválnak, irodalmárok olvasnak fel vagy tartanak filmfesztivált, zinekészítő workshopot, retró játékokat kipróbálni és jógázni is lehet.

Hogy milyen volt a Zaj? A szombatot sajgó foggal nyomtam végig, pár koncertet ki is hagytam, de mégis, miközben ott álltam, velem szemben dőlt a fény meg a füst, mellettem feketébe öltözött emberek táncoltak, éreztem, hogy belül dolgozik az endorfin. Azt hiszem, ez a legfontosabb.