2023. november 23., 08:11
Jakab István 1928. szeptember 29-én született a kelet-szlovákiai Nagyráskán. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte, 1949-ben ott is érettségizett. Hat évvel később, 1955-ben a pozsonyi Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán előbb általános iskolai, majd 1958-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Közben dolgozni kezdett: az 1951/1952-es tanévben tanítóként, 1955 és 1956 között az Új Szó szerkesztőjeként tevékenykedett. Szakmai életének következő állomása Nagymegyer volt, ahol 1956-tól 1961-ig előbb intézményszervező pedagógusa, majd igazgatója volt a helyi magyar tannyelvű tizenegy éves középiskolának.
Egyetemi pályája 1961-ben indult, ekkor kapott oktatói státuszt a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékén, melynek 1994-ig, nyugalomba vonulásáig volt munkatársa. Közben 1971-ben bölcsészdoktori, 1990-ben egyetemi docens címet szerzett. 1991-től 1993-ig megbízott tanszékvezetője volt az intézménynek. Két fő oktatási tárgya a leíró nyelvészet (ezen belül az alaktan és a mondattan), valamint a nyelvművelés volt; emellett helyesírási gyakorlatokat vezetett.
Tudományos tevékenységét egyetemi pályafutásának kezdetén a leíró nyelvészethez igazította, a jelzős szerkezetek vizsgálatára irányuló cikkei magyarországi nyelvész körökben is visszhangot keltettek. Vonatkozó közleményei közül A jelzős szerkezetek redukciójának szószerkezeti vizsgálata című írásban a mondatrészi funkciót váltó szószerkezeti tagok szintaktikai szerepét vizsgálta; Az értelmező és az értelmezett szószerkezeti viszonya című tanulmányban az értelmezővel kapcsolatos funkcionális és rendszertani ellentmondások felszámolására tett kísérletet; a Gondolatok az összetett mondatrészekről című dolgozatban a jelzős szerkezetek redukciós törvényszerűségeinek az összetett mondatrészekre tett hatását fejtette ki, a Mi az -é birtokjel szerepe? című értekezésben pedig a kérdéses toldaléknak a birtokos jelzős szerkezetek összevonása következtében kialakult funkcióját körvonalazta.
A fenti témák közül a jelzős szerkezetek redukciójának jelenségével összefüggő kérdésre, az értelmező és az értelmezett szószerkezeti viszonyának vizsgálatára külön is kitérünk; tekintve, hogy a tanár úr kedvenc témái közé tartozott. Jakab István felfogásában az értelmezős szerkezet szerkezettagjai mellérendelő viszonyban állnak, nem pedig arról van szó, hogy az értelmező alárendelő szerkezettagja az értelmezettnek, ahogy a magyarországi szakemberek többsége állítja. Példák: Mátyás, a király – azonosító értelmező; csizmát, pirosat; ruhát, hármat; tollat, a Jóskáét – megszorító típusú értelmezős szerkezetek.
Nyelvőr-beli cikkei mellett a szakmai közönség az igekötő tárgykörében publikált írásaira figyelt fel. Az önálló kötetben megjelenő, A magyar igekötők állományi vizsgálata című dolgozatban Jakab a klasszikus értelemben vett igekötőket és az igekötői szerepű határozószókat a szótári megterheltség, illetve a szövegbeli megterheltség alapján vizsgálta; Az igekötő szófajtani vonatkozásai a legrégibb magyar nyelvtanokban című tanulmányban a vizsgált szófajcsoport leíró és nyelvtörténeti összefüggéseit vázolta fel; míg A magyar igekötő szófajtani útja című értekezésben az igekötők nyelvtörténeti változásait és jelentésbeli sokarcúságát mutatta be.
Kutatói pályája második és harmadik szakaszának középpontjában azonban nyelvművelői tevékenysége állt. A szlovákiai magyar nyelvművelés feladatait a magyarországi hagyományos nyelvművelő gyakorlathoz igazodva több cikkben és vitacikkben is megfogalmazza: A magyar nyelv szlovákiai változatai, A nemzeti nyelvművelés „liberalizmusának” és a kisebbségi nyelvművelés „radikalizmusának” okai, gondjai, Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője, A szlovákiai magyarság gondjai az ezredfordulón.
A szlovákiai magyar nyomtatott sajtóban megjelenő, valamint a szlovák rádió magyar nyelvű adásában elhangzó, nyelvhelyességi kérdésekkel foglalkozó válogatott írásai először a Hogyan mondjuk? című kiadványban jelentek meg, melyet további nyolc, ezúttal már önálló nyelvművelő kötet követett. Több cikkgyűjteményben mutatta be a hagyományos nyelvművelő felfogást követve a kétnyelvű környezetben élő szlovákiai magyar beszélők nyelvhasználatára jellemző sajátosságokat. Egyetemi oktatóként tankönyvírói tevékenységet is végzett, és társszerzőként is megjelent. Önálló egyetemi segédlete 1992-ben jelent meg A mai magyar nyelv I. Lexikológia és alaktan címen.
Jakab István tanár úrnak volt humora. Mindjárt az egyetemi első szemináriumi óránkon ő maga mondta el bemutatkozásképpen a következő anekdotát. (Akkorra már azért megelőzte híre legendás szigoráról, ugyanakkor következetességéről is; ha tanórára jött, utána, köztudottan, senki nem mehetett már be a tanterembe.) Az egyetemi folyosón ült egy hallgató, és kezét tördelve sírt. Segítő szándékkal odalépett hozzá a Gondviselő és megkérdezte tőle, mi a baja. A hallgató elmondta neki, hogy holnap Jakab-vizsgája lesz. Erre az letelepedett mellé, és együtt sírtak tovább…
***
CJTA Jakab István-díj – A nyelvismereti díjat Jakab István (1928–2013) egyetemi docens, nyelvész, egykori sárospataki gimnazista és teológus, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara volt óraadó tanára emlékére alapították. A díjjal a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémiának azok a hallgatói jutalmazhatók, akik – a Biblián alapuló – önálló prédikációírásban, a magyar nyelv helyes (szabatos, stílusos) használatában kiemelkedően teljesítenek. Évente három (esetleg több) hallgatónak adható ki.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)
