Az első világháborúban szinte valamennyi magyar családot érte valamilyen veszteség: hadba vonult családtagok megsebesültek, megbetegedtek vagy elestek. Voltak olyan családok, amelyek több tagjukat is elvesztették: így jártak a zentai Szabadosék is, akiknek a harcok során két fiuk is hősi halált szenvedett.
A Szabados házaspár – Szabados Péter és Sípos Rozália – fiatalabb gyermeke, József 1889. március 13-án született a kiterjedt zentai tanyavilág északnyugati részében. Ez a terület ténylegesen közelebb esett Csantavérhez, mint a városhoz. Ezért az újszülöttet a csantavéri Páduai Szent Antalról elnevezett templomban keresztelték meg. István mezőgazdasági napszámosként dolgozott, 1914. január 19-én vette feleségül Halász Terézt. Házasságukból egy gyermek, ifj. József született 1914. október 17-én.
Az első világháború kirobbanásakor kihirdetett mozgósításkor, 1914. július 28-án József Szabadkára, a m. kir. 6. honvéd gyalogezredhez vonult be, amelyben tizedesként, c. szakaszvezetőként szolgált.
A szabadkai 6-os honvédeket a szerbiai hadszíntérről 1915 januárjában vezényelték át az orosz frontra, ahol a Kárpátok hágóinál vívtak súlyos veszteségekkel járó védelmi harcokat a kitartóan, tömegekben rohamozó orosz csapatok ellen.
1915 májusában a galíciai Drohobycz (ma: Drohobics, Ukrajna) környékén voltak állásban, ahol a május 20-án itt vívott harcokban esett el Szabados József. Halálesetét bejegyezték a 6. honvéd gyalogezred halotti anyakönyvébe a 669-es sorszámon. A katona halálát Zenta város haláleset-felvevő illetékese 623/1915 szám alatt vette nyilvántartásba. Ennek alapján a városi árvaszék 1915. augusztus 27-ei keltezésű véghatározatával özv. Szabados Józsefnét megerősítette gyermeke, a kiskorú József – aki immáron hadiárvának számított – gyámi tisztségében. A hatályos jogszabály alapján járó hadigondozási ellátást az özvegy 1917-től igényelte. A háború befejezését követő impériumváltáskor azonban elvesztette az özvegyi nyugdíját. Az illetékes jugoszláv hatóság – a szabadkai törvényszék mint elsőfokú rokkantügyi bíróság – azt csak 1941. január 28-án, visszamenőleg 1939. április 1-jétől, ítélte meg számára ismét, havi 60 dinár összegben. A korabeli árfolyam szerint 1940-ben 1 USA-dollár 55 jugoszláv dinárt ért, vagyis a hadiözvegyi ellátás valamivel több, mint 1 USA-dollárt tett ki.
Az 1941-es impériumváltást követően özv. Szabadosnénak a magyar hatóságok folyósították a hadigondozási ellátást. A második világháborút követően, 1948. január 29-én a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság Legfelsőbb Rokkantügyi Bizottsága havi 1200 dináros hadigondozási juttatást hagyott számára jóvá. A hivatalos árfolyam szerint 1947-ben egy USA-dollár 50 jugoszláv dinárt ért.
Az idősebb Szabados fiú, István 1874. július 9-én született Zentán, a Szt. István-templomban tartották keresztvíz alá. Kenyerét napszámosként kereste, 1899. május 23-án kötött házasságot Nagy Franciskával. Ő csak 1915-ben vonult hadba, és a cs. és kir. 86. gyalogezredben teljesített szolgálatot.
A szabadkai gyalogezred zöme – a 86/III. zászlóaljat kivéve, amely 1915 júniusától az olasz hadszíntéren, az Isonzó mentén küzdött – 1914 szeptemberétől az orosz hadszíntéren vívott súlyos harcokat. A 86-osok 1916- ban a június 4-e és 9-e között zajlott Bruszilov-offenzíva során szenvedtek különösen nagy emberveszteségeket. Szabados István gyalogos is 1916 során, az orosz hadszíntéren tűnt el nyomtalanul. Sorsáról – noha halálesete nyilvánvaló volt – nem érkezett megbízható, írásos bizonyíték. Özvegye a jugoszláv államtól 1926-tól hadigondozás keretében állandó havi juttatásban részesült, amit a második világháborút követően is jóváhagyott az akkori hatóság.
Több százezer bajtársukhoz, sorstársukhoz hasonlóan a két Szabados sem tért haza soha a háborúból, csontjaik idegen földben porladnak. De ha a hősök emlékét megőrizzük, akkor ők továbbra is közöttünk maradnak.
* A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Nagy Mélykúti Angélának.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. június 19-i számában)
