Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték. A város gazdasági, közlekedési, jogszolgáltatási és oktatási-művelődési központnak számított.
Zombor katonai tekintetben is fontos volt. Békeidőben a város „háziezredeként” itt állomásozott a cs. és kir. 23. gyalogezred legalább egy zászlóalja. Az ezred kiegészítési kerületéhez Zombor és Baja város mellett az Apatini, a Bácsalmási, a Bajai, valamint a Zombori járás települései tartoztak.
Emellett a városban állomásozott a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred – amelynek kiegészítési kerülete felölelte Bács-Bodrog vármegyét – II. zászlóalja is.
A Metz házaspár, a nemesmileticsi (Bács-Bodrog vm.) származású Metz József (1867–1945) és cikói (Tolna vm.) származású Katona Karolina (1876–1963) Zomborban kezdte meg közös életét, ahol József 1893. december 30-tól cégbíróságilag bejegyzett vegyeskereskedést működtetett.
1894. július 17-én született első gyermekük, aki a keresztségben a József Ferenc nevet kapta. Alig egy évvel később, 1895. augusztus 22-én megszületett Ferenc fiuk. A két fiút követően 1897. április 20-án született Mária, majd negyedik gyermekként 1899. január 29-én István.
József és öccse, Ferenc egyaránt a zombori m. kir. főgimnáziumban végezték az alsóbb osztályokat. József az 1913/14-es tanévben a szabadkai városi főgimnáziumban érettségizett. Ferenc a gimnázium negyedik osztályát követően a zombori felső kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait.
Az első világháború kirobbanása véget vetett a Metz testvérek gondtalan életének: sorstársaikkal együtt nekik is hadba kellett vonulniuk. Mindketten a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred kötelékébe kerültek, ahol érettségizettek lévén tiszti tanfolyamot végeztek. Ezt követően kerültek a harctérre.
A m. kir. 6. honvéd gyalogezred 1914. augusztus 20-án a boszniai Višegradnál esett át a tűzkeresztségen, és a szerb hadszíntéren küzdött 1914 végéig. Az ezred 1915 januárjában az orosz hadszíntérre, Galíciába került.
Metz József hadapródként 1915 tavaszán megsebesült a lábán, Zomborban ápolták. A két Metz fiú 1915 őszén zászlósi rangfokozatban az ezred 3. századában szolgált.
1916 januárjának elején a 6-os honvédeket a pécsi 19-esekkel egyetemben Bukovinába, Rarance (ma: Ridkivci, Ukrajna) környékére vezényelték, ahol már január 11-én súlyos harcok közepette találták magukat. A rendelkezésre álló adatok szerint az 1916. január 11-e és 21-e között vívott harcokban az ezred összesen 835 embert vesztett: elesett 147, megsebesült 630, hadifogságba került 3, valamint eltűnt 55 fő.
Már a harcok első napján, január 11-én tragédia történt, amikor egy orosz tüzérségi gránát telibe találta azt a fedezéket, amelyben a Metz testvérek, József és Ferenc kerestek menedéket. Mindketten azonnal életüket vesztették: halálukat dr. Galambos Jenő főorvos és Schwartz Miksa hadapród igazolták. Ugyanezen a napon, szintén gránátbecsapódás következtében szenvedett halálos sebesülést Bosznay Ferenc (Csurgó, 1876) őrnagy, a m. kir. 6/I. zászlóalj parancsnoka is.
Másnap, január 12-én Sütő Ákos tábori lelkész temette el őket a Rarance déli kijáratánál lévő községi temetőben.
A tragikus hír Zomborba is megérkezett. A család által feladott gyászjelentés Az Ujság című lap 1916. február 6-ai számában jelent meg. Február végén a Metz testvérek tiszteletére Zomborban gyászistentiszteletet tartottak, amelyen a katonai zenekar is közreműködött.
A két fiatal zászlós önfeláldozását a hadvezetőség 1916 áprilisában az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem odaítélésével ismerte el. A felterjesztésbe mindkettőjük esetében – a papírmunkát megspórolva – ugyanazt írták:
„Az ellenséggel szembeni bátor magatartásáért. I. 11-én Rarancénál a pergőtűzben a nevezett szakaszparancsnok volt egy olyan századnál, melyet a rajvonal megerősítésére az állásba rendeltek. Feladatának fontosságát szem előtt tartva a heves tüzérségi tűzben embereit kitartásra buzdította, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erősítés a megfelelő időben érkezett az állásba. Ezirányú tevékenysége során érte a hősi halál.”
Nevük, mementóul, a zombori Szent Rókus temetőben lévő családi síremlékre is felkerült, figyelmeztetve minden arra járót a háború borzalmaira és értelmetlenségére.
(A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti dr. Kiss Gábor alezredest és Pollmann Ferencet.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
