Bánáti svábok emlékezete a határon
Magyarittabéről keskeny úton érhető el a román határon fekvő zsákfalu, Párdány. A település az 1920-ban bekövetkezett impériumváltásig a történelmi Magyarország déli részén fekvő, az Alföldhöz tartozó Torontál vármegyében feküdt.
A középkorban Keve vármegyéhez tartozott, első írásos említése 1247-ből származik, amikor monostora is létezett itt. 1552-től az Oszmán Birodalom része, de a hódoltság idején sem pusztult el. A terület az 1718-ban megkötött požarevaci béke értelmében Habsburg-uralom alá került. Új urai a Bécsből közvetlenül irányított Temesi bánságba sorolták.
A terület újratelepítése Claude Florimond de Mercy (1666–1734) gróf irányítása alatt az 1720-as évektől vette kezdetét. Első körben szerb határőrök érkeztek, később német telepesek is. Párdányt az 1723– 1725 között keletkezett térkép a becskereki kerületben lakott településként tüntette fel.
1773-ban II. József császár is meglátogatta a vidéket. A csaknem harmincezer holdas párdányi uradalmat 1781-ben gróf Buttler Gábor császári és királyi kamarás vette meg árverésen. A Buttler család innentől a párdányi előnevet viselte. Gróf Buttler János halálát követően a birtok a kincstárra szállt vissza. 1808-ban országos és hetivásárok tartására nyert szabadalmat.
A görögkeleti templom a 18. század közepén épült. A római katolikus templomot, amelyet Nepomuki Szent János tiszteletére szenteltek fel, a 19. század elején emelték. A 20. század elején postája és távírója, valamint vasútállomása volt.
A két részből álló település – Szerb Párdány és Német Párdány – 1907. december 29-én véglegesen egy községgé egyesült. 1910-re a lakosság lélekszáma némileg csökkent a korábbihoz képest: 3213-an lakták, közülük 1874-en németek, 243-an magyarok voltak.
Az 1920-ban aláírt trianoni békeszerződés értelmében Torontál vármegye területéből 7261 négyzetkilométer a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz / Jugoszláviához, 2497 négyzetkilométer pedig a Román Királysághoz került. Magyarországnál a vármegye területéből mindössze 258 négyzetkilométer maradt. Párdány előbb Romániához került. Csak 1924-ben csatolták – Módossal együtt – a délszláv államhoz, amikor is Ninčićevo névre keresztelték. Ezt követően az első világháború szerb önkéntesei és családjaik jutottak itt földhöz.
1938-ban a település római katolikus temetőjében a földbirtokos Bogdanovits család jóvoltából emlékművet állítottak annak az ötvenegy párdányi illetőségű, katolikus vallású katonának, akik az első világháború során szenvedtek hősi halált.
1944 őszén a közeledő Vörös Hadsereg elől Párdány német lakossága elmenekült. Helyükbe délszláv telepesek, zömében Bosznia-Hercegovinából származó szerbek érkeztek. A település neve ismét megváltozott: ettől kezdve Međának nevezték, amely magyarul határt jelent. Ez a név nagyon is találó, hiszen a román határ közvetlenül a falu mellett húzódik. A falu neves szülöttje a hercegovinai gyökerekkel rendelkező Vuk Drašković (1946) szerb író, politikus.
A jövevények nem törődtek sem a katolikus templommal, sem a temetővel. Mára már a templom az összeomlás határán áll, a temető állapota is siralmas. A templomot tíz évvel ezelőtt egyszer már bontásra ítélték, de egyelőre megkegyelmeztek neki.
Szürreális kép, hogy az elhanyagolt, gazos temetőben álló első világháborús hősi emlékmű még mindig dacol az enyészettel.
A településnek, amely Bégaszentgyörgy községhez tartozik, ma már nincs magyar lakosa.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. februári számában)
