

Augusztus 22-én adták át Izsán, az Iparművészeti Műhelyben az idei Pegazus Alkotópályázat díjait. Az ünnepélyes eredményhirdetés keretében Petőcz András Babérkoszorú díjas, valamint József Attila-díjas költő, író, Gál Éva irodalomtörténész és Bolemant László Madách Imre-nívódíjas költő, szerkesztő, műfordító értékelték a beérkezett pályaműveket.
A líra kategória első helyezettje a komáromi Kovács Balázs, aki három éve folyamatosan ott van az élvonalban. Szerinte a pályázatnak köszönhetően „a pályázók szakmai visszaigazolást kaphatnak arról, milyen szinten tartanak, esetleg miben kéne még fejlődniük. S az sem mellékes, hogy ennek köszönhetően további lehetőségek felé nyithatunk, mint amilyen például a Grendel Lajos Mentroprogram, ahol minden feltétel adott az előrelépéshez. A motiváció és a publikációs lehetőségek mellett leginkább azt köszönhetem a Pegazus Alkotópályázatnak, hogy pár évvel ezelőtt először eljuthattam a Fiatal Írók Táborába, ahol a jelentős szakmai tapasztalat mellett az eltelt évek alatt új barátokra is szert tettem.”
A próza kategória idei győztese a szőgyéni Durec Valéria lett, akiről elmondható, hogy a tavalyi harmadik helyezése után szintet lépett. Elmondta: az első helyezés meglepetés és öröm is volt számára, egyben elkötelezettség is a további fejlődésre. „A Pegazus Alkotópályázat szerepe fontos abból a szempontból is, hogy a kezdő írók hatalmas segítséget kapnak a pályafutásuk kezdetén. A barátoknak, családnak sok minden tetszik, viszont ha az írásokat olyan zsűri értékeli, aki csak a jelige alapján ismeri az alkotókat, annak teljesen más súlya van, emeli a kezdő író önbizalmát. Örülök a lehetőségnek, a szakmai segítségnek, annak, hogy idén az első helyezett lettem. Egy-két novellám már megjelent a Levél Kedvesemnek című lapban, az Előretolt Helyőrségben, Opusban, de jó érzés lenne látni valamelyik prózámat antológiában is.”
A líra kategóriában Kovács Balázs első helyezett mellett a második Bock Erik, a harmadik pedig Szőcs László és Radványi Kristóf lett. A próza kategória második helyezettje Bakoš Virág Orsolya, a harmadik helyezés pedig Balogh Ildikót és Darázs Balogh Katalint illette meg.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. szeptemberi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.