Nagy Szilvia: Vád: halálra nevettetés

Nevetni márpedig jó, épp ezért bátran tettük mi is a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. Más választásunk nem is igen volt, Keresztes Attila rendező ugyanis pokolian vicces előadással készült. Ehhez persze kellett egy olyan kiemelkedő kvalitású színészgárda is, mint amilyen a marosvásárhelyi Tompa Miklós-társulaté, továbbá egy adag kísérletező kedv, stílusérzék, némi mérték, és mérhetetlen mértéktelenség. A végeredmény két fesztiváldíjat is hozott: Galló Ernő virtuóz színészi játékáért kapott elismerést, valamint A doktor úr immáron „az új vígjátéki átjárások megteremtéséért” címmel is büszkélkedhet.

De milyen is a jó humor? Mindenképp az újdonság erejével hat, az ismert valóságot kreatívan és szokatlanul rendezi át, csavarja ki. A jó humor intelligens és tűpontosan időzített. A doktor úrban legalábbis. Tulajdonképpen nem sok újat hallhattunk, láthattunk, amit korábban ne hallottunk vagy láttunk volna már valahol. Mégis, ahogy Keresztes kiválogatta, összekeverte és egymásra pakolta ezeket az elemeket, minden rendkívül újszerűnek hat. Nem untatja az ingeréhes 21. századi közönséget egydimenziós produkcióval, minden pillanatot kihasznál, nincs üres járat. Egy háromfelvonásos előadásnál ez igen nagy vállalás, de megcsinálja! Maga Molnár Ferenc is elégedetten pödörgetné sosemvolt bajuszát első komédiájának ezen adaptációját látva. Pedig már a darab vígszínházi ősbemutatója (1902) is nagy siker volt, sőt, 1916-ban még filmet is készítettek belőle.

Fekete paródia

Nem valószínű, hogy a rendezés ezért indult el a filmes tematika irányába, mindenesetre éppúgy merít a korai magyar filmgyártás remekeiből, mint a hollywoodi klasszikusokból. Az előadás minden eleme a túlzó, groteszk műfajok köré épül. Keresztes tévedhetetlen stílusérzékkel találja meg a közös nevezőt, amit talán az a szó fejez ki a legjobban: dark. Ez a dark szűrősablon a szervezőerő. Ehhez illeszkedik a díszlet és a jelmez is. Az előbbi szintén Keresztes Attila munkája: art decós kriptaeleganciát sugárzó, erősen funkcionális tér. A jelmeztervező, Lokodi Aletta, elsősorban a húszas-harmincas évek fekete-fehérre stilizált fazonjaiból válogat, megspékelve pár szadomazós és horrorfilmes szabásmintával.

Az előadás kezdetén egy némafilmkockáról lemászott szmokingos pofa vigyorog felénk. Mögötte az állóóra gyors tempójú és sosem szűnő ketyegése a beálló csöndben épp az idegszálakat kezdené megbontani, amikor is megszólal a nyitány! Az óraketyegés azonnal megszűnik a fejekben a színpadra lépő ifjú hölgy kicsit sem hölgyies baritonja miatt. A szemfülesek azonnal kiszúrják, hogy a forrás a zenekarban keresendő, meg is találják egy szemüveg és egy kalap alatt. Aztán a még szemfülesebbek döbbenten veszik észre, hogy a többi hang forrása is ez! A Singer, vagyis Bokor Barna performansza különleges bravúr, és mert a színpadi szájmozgás tökéletesen illeszkedik az énekelt szöveghez, még a harmadik felvonásban is kénytelenek vagyunk ellenőrizni: biztos jól látjuk-e, amit hallunk?! A zenekar a Zerkovitz-dallamokat kellemesen modern, a Hot Jazz Band iróniájával és a Budapest Bár lazaságával játssza. A szereplők nem is restek táncra perdülni! Kányádi György koreográfiái a műfaji paródiát erősítik, és olykor a legelveteműltebb főműsorszámmá lépnek elő.

A szereposztás telitalálat. Saját karakterében mindenki remekel, az összjáték példás. Vitathatatlan azonban, hogy a leghálásabb feladata Galló Ernőnek van. Puzsér szerepe jutalomjáték, vagy ha mégsem, ő azt csinál belőle. Betörője imádnivalóan szórakozott, békés lelkű kisiparos, aki, mint minden más becsületes ember, csak a dolgát végzi. A rendezői koncepciót követve olyan tökéletesen utánozza Kabos Gyula beszédstílusát, mozgását, karakterét, hogy egyegy pillanatra azt hisszük, valóban Kabos áll a színpadon, de Galló hibátlanul transzformál Kabostól sosem látott elemeket is kabososra. Például, ha bárki is fantáziált már arról, milyen lenne Kabos James Bond-stílusú Pókembernek, az most megláthatja. Mert kérem a vicc, az egy halálosan komoly dolog! Ezt tudja Galló is, és mint minden más becsületes ember, csak a dolgát végzi.

A ‘30-as évek filmjeiben Sárkány szerepét biztosan Gózon Gyula kapta volna. Ahogy egykor ez a két legenda kiegészítette egymást, itt éppúgy tökéletes komplementere Kovács Botond Gallónak. Kovács szintén a korabeli játék- és beszédstílust vette fel, sőt, Galló érkezéséig ő tűnik „a” Kabosnak. És bár utána sem tudok szabadulni tőle, hogy van egy „kis” és egy „nagy” Kabosunk, de „ez a Kabos nem az a Kabos”! Sárkány önelégült, megtéveszthető és esetlen kispolgári karaktere rendkívül szórakoztató. Sajnáljuk is, mert többnyire mindennek ő issza meg a levét.

Az előadás dark primadonnája Sárkányné, azaz Kádár Noémi. Színpadi belépője olyan hatásos burleszk-remek, melyet a nagyérdemű minden nemű tagja magában elismerően megfütytyentett. Kinézetre igazi femme fatale, nyúlánk, sötét démon, az Addams Family domina kiadású Morticiája. Alakításában hűvös, szenvtelen, unott rutinnal manipuláló bestia, minden mozdulata, póza, pillantása talál…

…Egyenesen Csató szívébe, vagy lehet, pár területtel lejjebb. A rendőrfőnök két dologért epedezik csupán, az egyik, hogy végre kézre kerítse Puzsért, a másik, hogy habtestét férjezett szépasszonyok csapkodják. A chaplines fizimiska ellenére a karakter bőven kitágítja a chaplini szerepkört, Rózsa László féktelenül játssza a legelvetemültebb blődségeket is. Mutatványa és kettősük Kádár Noémivel fokozhatatlan.

A háziasszony húgocskája Lenke kisasszony, a fiatal naiva, aki annyira nagyon-nagyon naiva, hogy még számolni se igen tud. Még jó, hogy kéznél a házitanító Bertalan személyében. A darabbéli szerelmesek, Kiss Bora és Tamás Fábián Csanád, a némafilmek lázasan epekedő, teátrális szerelmespárját alakítják némi pikáns commedia dell’arte ízzel. Jeleneteik pergők, színesek, rengeteget szórakozunk Kiss Bora nyafka, butuska, túlfűtött lánykarakterén és Tamás elszánt hősszerelmesén, megcsodálva természetesen második felvonásbeli „adottságait” is.

Aki folyton a szerelmesek útjában van, az jelen esetben az öreg Marosiné, munkaköri leírása szerint Lenke gardedámja, munkaidőn túl – és olykor közben is – szenvedélyes krimirajongó. Fodor Piroska kidolgozott, lelkes alakításában a zsémbesen erkölcsös, sápítozó vén boszorkány egykettőre szenvedélyes rajongással lángoló bakfissá váltakozik, ha közelében a kriminalisztika.

A Sárkány-ház elmaradhatatlan kelléke a Szobalány. A már sokat emlegetett dark fíling ebben a figurában koncentrálódhat igazán. A death metal hangú zombi cseléd ötlete zseniális, és egyszer sem pukkad ki a háromórás előadás alatt. Benő Kinga minden színrelépése új rémséget tartogat. Meg kell jegyezni, a világítást is nagyon eltalálták, jelenetei valóban hátborzongatók. Ha nem nevetnénk éppen, akkor félnénk. A fekete humor egyik váratlan és várva várt eleme, amikor feltálalja a „nyúlvacsorát”. Ha Keresztes, akkor nyúlnak kell benne lenni! Sütve, főzve, akárhogy! Ez a rendező kézjegye.

A régi osztálytárs, Cseresznyés szerepében Varga Balázs fáradhatatlan buzgalommal hajkurássza szegény Sárkányt. Ezer wattos mosolya emblematikus, még Clark Gable is megirigyelhetné! Üde színfoltja az előadásnak, akárcsak a régi iskolaigazgató (Bálint Örs Hunor) és a földrajztanár (Meszesi Oszkár). Bár a szájukba adott poénok itt először tűnnek elcsépeltnek, érkezésük jó ürügy, hogy még egy kis Georges Méliès-féle csontváztáncot is megcsodáljunk. A két rendőr szerepében Nagy Levente és Nagy Péter bebizonyítja, hogy a kis szerep is nagyot üt, jókat mulatunk rajtuk.

A doktor úr remélhetőleg még sokáig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház repertoárján marad, és sok vendégszereplést megér. Aki teheti, feltétlen nézze meg! Mi legalábbis halálra nevettük magunkat. Úgyhogy javaslom a bűnösöknek Keresztes Attilával az élen, hogy mihamarabb keressék fel dr. Sárkány ügyvéd urat!

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)