2023. november 04., 07:58
Újra ősz van, elmúlt a halottak napja, ami a keresztény ember számára az emlékezésben kitüntetett nap, ez esetben pedig megrázó is. De a veszteségek valahova és valakihez tartozóvá tesznek minket, összeáll belőlük egy családtörténet, vagy tágabban egy nemzeti-kulturális közösség történetlánca. A magyar nemzet sorsáért vállalt felelősségtudat alapján is sok elhunytra emlékezhetünk ilyenkor, köztük Illyés Gyulára, aki november 2-án született Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespusztán, a Petőfi 200 emlékév szempontjából kiemelt településen, ahol 2023. szeptember 30-án tartották a felújított Petőfi-emlékház avatóünnepségét, valamint az új állandó kiállítás megnyitóját. Egyébként is, Illyés Gyula pályaképe kapcsán megkerülhetetlen Petőfi neve, hiszen 1936-ban jelent meg Petőfi című műve (egy időben a Puszták népe című szociográfiával), később pedig kutatásokat végzett Petőfi titokzatos halálával kapcsolatban, a munka A rejtélyesen eltűnt Petőfi nyomában címmel jelent meg.
Visszatérve az évfordulókra, a kiemelt Petőfi-bicentenáriummal egy időben, tavaly ünnepeltük Illyés Gyula születésének 120. évfordulóját, idén pedig halálának 40. évfordulójára emlékeztünk (Budapesten hunyt el 1983. április 15-én).
Illyés Gyula születésének előestéje a katolikus rend szerint halottak napja, egyháztanilag a »szenvedő egyház« ünnepe. Életének sorseseményeit is lehet e szenvedésnarratíva felől olvasni, hiszen az élettörténet kiemelt fordulópontjai közé irodalmi szempontból is belekeverednek azok a nehézségek, melyekkel a kor emberének meg kellett küzdenie. Egyre inkább úgy tűnik, bizonyos események természetüknél fogva mindig közel állnak hozzánk. Az 1956. október 23-i történések hatása nyomot hagy az életművében, de ez az őszi dátum egyfajta szenvedő korszak a magyar irodalomban is: azon szerzők életműve, amelyeket keresztezett 1945 vagy 1956, válsághelyzetekkel szembesítenek, más értelmezői kontextust hívnak életre.
Illyés Gyula élettörténetét és életművét közvetlenül érintette a világtörténelmi katasztrófa, majd 1956 történései, ezt a hatást talán csak most érthetjük meg igazán; az Egy mondat a zsarnokságról című versének befogadástörténete és értelmezése is sokat elárul a korabeli léttapasztalatokról. Ezért is nevezhetjük méltán a 2016-os év egyik legjelentősebb irodalomtörténeti eseményének, hogy megjelent az 1956-os, sokáig elveszettnek hitt naplója a Magyar Szemle és az MMA kiadásában. (A kiadás érdekessége, hogy Illyés Gyula rendszeresen vezetett naplót, melyek a halála után nyolc kötetben jelentek meg, ám ezek az 1956. október 24. és 1957. május 8. közti időszakra nem tartalmaznak semmilyen bejegyzést. A ’56-os napló két éve került elő a család padlásáról.)
Az írásnak (naplóírásnak) etikája van.
Később aztán „a magyar irodalom egy jó időre kituszkolt magából sok mindent: rendet akart csinálni magában. Meg akart újulni. Ironikus lett, önreflexív, okos[1] – írta Kemény István Komp-ország, a hídról című, a Holmiban megjelent híres tanulmányában.
Kemény István ezt a nagyrendű változást többek közt Illyés Gyula halálával összefüggésben elemzi, mert: „a hetvenes évek végétől kezdve (Nagy László, Illyés Gyula halálával) a magyar irodalom (költészet) kitessékelte magából a politikumot, a nemzeti tematikát. Sok minden mással együtt. A tragikummal, a pátosszal, az érzelmességgel, a katarzissal.”
Ezért is máig nehéz ezt a veszteséget és hiányérzést pótolni az irodalomban; a próbálkozóknak „akkortól fogva ilyen szavakkal, mint nemzet, világ vagy minden, könnyen a dilettáns gyanújába lehetett keveredni jobb irodalmi körökben. Főleg egy költőnek.”
A gyanú az alkotó és a közéleti tevékenységet végző ember életútját végigkíséri. Illyés Gyula életpályáján sem nehéz észrevenni a politikum és irodalom összefüggéseit, amelyet az elmúlt időszakban sokan értelmeztek ilyen vagy olyan okból. Ezek az értelmezések sokszor ártanak az életmű megítélésének és megtéveszthetik az olvasót. Ám Illyés Gyula élete sok olyan, irodalomtörténeti szempontból meghatározó mozzanatban bővelkedik, amelyeket az irodalmi emlékezetünkből nem tudnak kitessékelni. A Nyugat és nemzedéke is e körül az emlékezőközösség körül áll. Illyés Gyula József Attila egykori barátja, majd vetélytársa volt, Babits Mihállyal és más költőtársakkal is jó kapcsolatot ápolt, a Nyugat szerkesztése révén is kapcsolatban állt az korabeli irodalom legjelentősebb képviselőivel; Weöres Sándor lakott is náluk egy ideig; Németh László, Déry Tibor szintén e közösség tagjai.
Halottak napján rendszerint központi helyeink lesznek a temetők. Ha ellátogatunk Illyés Gyula nemrégen megújult síremlékéhez, láthatjuk, hogy az őrzi felesége, Kozmutza Flóra emlékét is – ugyanaz a Flóra, akinek József Attila a Flóra-verseket írta, később Szondi Lipót mellett dolgozott. Mind külön tanulmányozásra érdemes kapcsolatrendszerek, irodalomtörténeti érdekességek, jelentős kortörténeti aspektusok. A jelenlegi történések megtört fényében például új megközelítést kaphat Illyés Gyula párizsi emigrációban töltött időszaka. Igaz, nosztalgiával is szemlélhetjük az utazás iránti szeretetét,
1963-ban három hónapos európai körutat tett, megfordult Franciaországban, Csehszlovákiában, Svédországban, Írországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban.
Nem lenne teljes és életszerű a visszaemlékezésünk a Közelgő háború című versidézet nélkül:
a torz modern csodáknak
sora nem jő csak holnap.
De lassan már mozgolódnak.
A szemünk előtt vannak a torz modern csodák. Elérjük őket, bármerre nézzünk.
[1] https://www.holmi.org/2006/02/343
