2022. december 06., 08:11
„Petőfi is tudott, mert Petőfi is tudott, szinte megsemmisülni nagyszerű valakik imádatában” – írja Ady a Petőfi nem alkuszik című fontos írásában. A bicentenáriumi sorozat próza- és drámafordításait tartalmazó összkiadásban most egységesen áttekinthetjük, hogy kik voltak azok az alkotók, akiket olvasott és fordított is Petőfi.
De miért lehet érdekes egy kötetben összegyűjteni és kiadni ezeket a műveket – a szerkesztők, Szalisznyó Lilla és Zentai Mária is ezt a kérdést teszik fel az Utószóban, s persze látens olvasóként jól tudjuk rá a választ: Petőfi fordításainak megismerése hozzátartozik a róla kialakult kép teljességéhez, mivel irodalmi munkásságának a részei – még ha mostoha része is. Mielőtt csodálkoznánk azon, miként jutott Petőfinek ideje arra, hogy szembenézzen a fordítómunka nehézségeivel, nem árt felidéznünk a legizgalmasabb költői utóélet irodalomtörténeti tanulságait (amihez hasonlót az irodalmi köztudat csupán Ady esetében tapasztal). Jóllehet Petőfi fordításainak irodalma olyan terepe az irodalomnak, amelyről az utószó szerint „a hivatásos olvasónak számító irodalomtörténészeken kívül valószínűleg nem sokan tudnak”, azt mégis sejtjük, hogy Petőfinek a fordítás ínségmunkát jelent, amire elsősorban sanyarú élethelyzete viszi rá. Mégis alig gondolnánk, hogy Petőfi először nem versekkel debütál, hanem fordítással, abból az időszakból, amikor még nincs biztos megélhetése és még nem dönti el, hogy költői, avagy színész pályát választ. Ebben az időszakban Pesten az Athenaeum köre, Vörösmarty Mihály, Bajza József és Vachott Sándor pénzt gyűjtenek neki, Nagy Ignác pedig fordítói munkát ajánl az általa szerkesztett Külföldi Regénytár című sorozatban – így kerül kapcsolatba a világirodalommal. Természetes, hogy fordítói munkája ma már óriási irodalmi értékű, s nem csak azért, mert szerves része a munkásságának.
Ezek a szövegek azt is előtérbe helyezik, hogy Petőfi maga is olvasó volt; az utókorra maradt könyvtára sokat elárul arról, hogy fordítóként és olvasóként milyen nagyszerű valakik szövegkörnyezetében élt. Másrészt tudjuk azt, hogy a reformkor nyelvi-kulturális irányváltása a fordításra is hatással volt (de majd a második világháborút követő negyven évben virágzik fel a fordításirodalom igazán). A polgárosodással együtt járó irodalmi és nyelvi tényezők pozitívan hatnak a korabeli kulturális életre, noha „a reformkorban az olvasni tudóknak csak kisebb része válik művelt, igényes és rendszeres olvasóvá”, mégis érezhetően megnő az olvasók száma. A polgári műveltséget a korszak fő képviselői elsősorban olvasmányaik révén szerzik meg. A sokoldalú ismeretek megszerzése volt a cél, ennek alapja természetesen az idegen nyelvek ismerete volt. Eötvös József például öt idegen nyelven: németül, franciául, angolul, olaszul és latinul olvasta a világirodalom klasszikus és modern alkotásait. A világirodalmi tájékozottság mellett a műveltség része volt a társadalomfilozófiában, jogtudományban, pedagógiában való jártasság, de hozzátartozott még a természettudományi érdeklődés, az aktuális politikai irodalom figyelemmel kísérése, az államelmélet aktív művelése, az elmélyült történelmi kutatások ismerete.
Petőfi is francia, német, angol és latin műveket olvas és fordít, majd spanyolul kezd tanulni, ahogy erről a könyvtárában fennmaradt spanyol nyelvkönyv tanúskodik. Mindenekelőtt német nyelvű szövegekkel dolgozik, később angol művekkel, sőt úgy gondolja, hogy „angolból németre fordítani a magyarhoz képest valóságos gyerekjáték”. Az angol nyelv hatással van a levelezésére, például az Arannyal való levelezésben gyakran használ angol szavakat. Munkái jól bizonyítják, hogy óriásit fejlődik műfordítói tudása, az eleinte hiányos nyelvtudás és a sietős munka eredményeként készült szövegeket felváltják a jó fordítások, ahol a fordítás már alkotói gyakorlat. A korszak egyéb fordításaihoz viszonyítva Petőfinél, miként Aranynál, a demokratikus nép- és társadalomszemlélet jellemző, ami a köznyelvi igényű irodalmi nyelvben ölt formát, a fordítói munkája előterében az egyoldalúság helyett a gyakorlati, beszélt köznyelv áll. Ennek eredményeként ránk maradt és most egy kötetben olvasható a regény-, a novella- és a drámafordítás, valamint töredékek: egy Seneca-levél a barátságról és egy Osszián-töredék, amit valószínűleg nem a nyilvánosságnak szánt, hanem Júliának. A fordításokat ez a kötet is, miként a verseit, valamint összes prózai írásait és levelezését tartalmazó kötetet esetében, kronologikusan közli.
Petőfi ezek közül „a folytatásos regényközlés nagymestere volt”, munkái között voltak máig ismert és kevésbé ismert írók, így megtaláljuk Charles de Bernard (1804–1850) A koros hölgy című szöveg fordítását, George James Robin Hood című művét, amelyet már a megjelenés évében, 1843-ban németre fordítanak, magyarul 1844 tavaszán jelent meg két kötetben.
Az igazán jelentős fordító munkának Petőfi Shakespeare-fordítása számít, amit a magyar irodalom kiemelkedő fejezeteként tartunk számon, különösen a Coriolanus című tragédia fordítása kelt nagy figyelmet. Petőfi nagyrabecsülte Shakespeare művészetét, a fordítás pedig „egy grandiózus terv része volt”, miként monográfiájában Kerényi fogalmaz. Petőfi számára az angol irodalmat Shakespeare és Byron összes művei mellett Th. Moore költői művei, Dickens, W. Irving és Th. Chatterton munkái, Goldsmith The Vicar of Wakefieldje képviselték. De megtaláljuk a könyvtárába a latin klasszikusokat – köztük Horatiust, akit a legtöbbre tartott és szenvedélyes olvasója volt – és XVIII. század végi, XIX. századi magyar szerzőket (például Ányos, Dugonics, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi, Katona, Kossuth, Czakó Zsigmond, Hugo Károly, Nagy Ignác, Degré Alajos, Dobsa Lajos, Jókai, Szigligeti, Tompa, Irinyi József stb.).
Nemcsak a felsorolt szerzők számítanak nagyszerű alkotóknak Petőfi életében-könyvtárában. A Petőfi sorozat köteteinek bemutatását A magyar romantika ikercsillagainak korszakos kapcsolódásával, Petőfi Sándor és Jókai Mór barátságának a bemutatásával folytatjuk.
