

Amikor elkészült a könyv kéziratával, többen is megkérdezték tőle, hány esztendő alatt gyűjtötte össze az anyagát – magyarázta Halász Péter, aki, noha személyesen nem tudott jelen lenni, videóüzenetben köszöntötte a bemutatón jelen lévőket:
– Minden nagyképűség nélkül, nyugodt lelkiismerettel válaszolhattam, hogy több mint ötven esztendő munkája fekszik benne, hiszen az 1966-ban történt első moldvai látogatásom óta figyelem, gyűjtöm és igyekszem megérteni ennek a hagyományos műveltségű, oly fontos hagyományőrző és -hordozó népcsoportunknak számunkra már részben elfeledett, vagy csak a népélet útjával foglalkozó könyvekből ismert világát – mondta.
A könyv foglalkozik a gyermekkor játékos ismerkedésével, majd az udvarlással/párválasztással, a Moldvában hagyományosan menyegzőnek, újabban nuntának nevezett lakodalommal (annak racionális és rituális mozzanataival, érzelmi, társadalmi, vallási, jogi vonatkozásaival), költészeti, erotikus és gazdasági összefüggéseivel, valamint hiedelemvilágával. Majd következik a gyermek foganása, születése, aztán nevelése, közösségbe illeszkedése.
– Nem foglalkoztam a könyvben olyan hiábavalóságokkal, hogy bizonygassam a moldvai csángók magyarságát, magyar eredetét, vagy cáfolgassam az ezzel kapcsolatos, tudatlanságból vagy rosszindulatból fakadó téveszméket, hiszen, aki nem akarja, az nem is fogja elfogadni az igazságot. Pedig az igazság mindig nyereség, akármilyen nehéz is alkalmazkodni hozzá. De nem mulasztottam el sohasem, hogy rámutassak azokra a tanulságos összefüggésekre, amelyekben jól felismerhetők a Moldvában és a Kárpát-medencében élő magyarok szokásainak, hiedelmeinek és általában egész műveltségüknek szoros összetartozása.
Másképpen elmondott történelem
A kötetet bemutató dr. Balázs Lajos néprajzkutató elmondta, Halász Péter történelmi visszapillantással kezdi, amelynek tematikai egységei vezetik az olvasót a moldvai magyarság térben és időben való megjelenésétől a mai drámai helyzetéig. „Ünnepi alkalmak, ünnepélyes cselekedetek és ünnepi érzelmek tárháza lesz tehát ez a könyv, a szegény, sőt sokszor nyomorult, istenverte, gyakran csak tengődő csángó életnek elsősorban a ritka, megismételhetetlen, szivárványos pillanatairól szól majd. Legalábbis így gondoltam, amikor hozzáfogtam. De ahogy haladtam a szöveggel, látnom kellett, hogy a valóság megismerésével és kibontásával egyre kevesebb az ünnep, és egyre több a gond és a munka, vagyis a baj” – idézte a szerzőt Balázs Lajos. Majd feltette a kérdést: mi ez, ha nem történelem? Másképp elmondott történelem.
Balázs szerint Halász Péter nagy érdeme, hogy az említett tárgykör ürügyén elkészítette a moldvai magyar közösségekről megszólaló egyháziak, történészek, néprajzosok, tanítók, demográfusok, politikusok, utazók stb. kataszterét, amivel igen jelentős segítséget nyújt mindazok számára, akik horizontálisan vagy vertikálisan kutatni akarják ennek a közösségnek elsősorban népi kultúráját és ezzel összefüggő történelmét.
– Halász Péter könyvének különleges erényét abban látom, hogy a párosodás kultúrájának egyéni és közösségi panorámáját tárja fel lenyűgöző módon: titkolt kapcsolat és nyilvánossá válása, a titokzatos tudakolózások, a beteljesedés vágya, élménye, kudarca, a mágikus és gyakorlati lépések megtétele, titokzatos praktikák végzése. Az események, szokások, rítusok rendezése a zeneművek struktúráját juttatja eszembe. Az ok és okozati összefüggéseket kereső, rendszerező munka egy népközösség – a moldvai magyarság – történelmi, néprajzi, demográfiai, szellemtörténeti, érzelmi, vallásos életének lenyomatát nyújtja, és együvé tartozásunk tudatának meggyőző szintézisével gazdagítja a magyarságtudományt – összegzett dr. Balázs Lajos.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.