

Somogyi Szilárd, a Budapesti Operettszínház rendezője számos musical és operett színpadra állítását tudhatja maga mögött, a Csíki Játékszínben az ő nevéhez kötődnek az Isten pénze, a Viktória és a Mária főhadnagy című nagysikerű előadások is. Somogyi 2004-ben már rendezője volt a Valahol Európában című musicalnek a budapesti városmajori színpadon, annak előtte pedig Hosszú szerepét játszotta el a darabban – ezzel az előadással székelyföldi turnén is részt vettek.
Egy intenzív próbafolyamat volt, hasonló egy edzőtáborhoz, mert az első táncpróba után azt mondták a gyerekek, hogy ez nem is próba, hanem edzés – mutatott rá a rendező. A vírushelyzet miatt online tartották a színészválogatást, Bene Zoltán zenei vezető harmincegy gyereket választott ki a szólista- és statisztaszerepekre. Mellettük a Csíki Játékszín társulatából tizennyolc színész játszik az előadásban.
A darab aktuális ma is, tartja Somogyi: „A világon sok helyen van háború, olyan nincs, hogy sehol ne legyen, és ott mindig vannak gyerekek, akik árván maradnak. Mindig vannak olyan emberek, akik elveszítik az otthonukat, és vannak, akiket üldöznek. És ez az az alapmotívum, ami örökérvényűvé teszi ezt a musicalt. Azért ez valahol Európában, valahol a Duna mentén történik. Én ezt kiegészíteném, hogy valahol a Kárpát-medencében, mert azért itt az előadásban nagyon sok olyan dolog is megjelenik, kicsi jelzésekben, ami utal arra, hogy valaha ez az ország sokkal nagyobb volt.”
A Valahol Európában című filmet 1947-ben forgatták, és 1948. január 1-jén mutatták be. A Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmforgatókönyve alapján készült musical történetén egy egész generáció nőtt fel. A musical zenéjét Dés László szerezte, a dalszövegeket Nemes István, a szövegkönyvet pedig Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter jegyzi. A darab ősbemutatója 1995-ben a második világháború véget értének ötvenedik évfordulója alkalmából Horváth Péter rendezésében volt látható a Fővárosi Operettszínházban.
„Nem elég az, hogy ismert, nagyon jól megírt dalok vannak benne. Talán elég lehetne, de az nagyon fontos, hogy nagyon jól énekel mindenki a szereplőgárdából. És amikor az ötven ember szájából harsog az, hogy »A zene az kell, hogy ne adjuk fel«, azért ott megmoccan a lélek. De mindez nem elég, hanem ehhez a darabhoz hit kell. Hit egymásban, hit abban, hogy az emberiség képes még arra, hogy ember legyen és emberien gondolkodjon, és mindig, amikor nagy katasztrófa, őrület van, világégés, vagy éppen most a pandémia, képes az összefogásra. Mert noha sokan el akarják ezt felejteni, de mégis ez a genetikánkba van kódolva. Erről teszünk mi tanúbizonyságot” – összegezte a rendező. Nagyszabású produkcióval jelentkezett a Csíki Játékszín az évad utolsó bemutatójaként. A mintegy ötven szereplőt felsorakoztató musical dupla szereposztásban készült.
DÉS LÁSZLÓ – NEMES ISTVÁN – BÖHM GYÖRGY – KORCSMÁROS GYÖRGY – HORVÁTH PÉTER: VALAHOL EURÓPÁBAN Egy csapat árván maradt gyerek a háborút próbálja túlélni, azonban az élelem megszerzése ezekben a nehéz időkben is lopásnak számít. Az összetartás menti meg őket, és az, hogy egy elhagyatott birtokon a valamikori karmester, Simon Péter személyében találkoznak azzal a felnőttel, aki megtanítja őket remélni, szeretni, gondoskodni. Szívszorító történet a szeretetről, a barátságról, az egymásra figyelésről és a félelem legyőzéséről.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.