

A SZMÍT és a NACE (Nueva Asociacón Canaria para la Edición) megállapodása keretében létrejött irodalmi együttműködés része volt a júniusban megvalósult kanári-szigeteki Lucía Rosa Gonzáles költő-író és Aquiles García Brito író-költő-irodalomtörténész látogatása. A vendégeket Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke látta vendégül Dunaszerdahelyen.
A két írót fogadta a Dunaszerdahelyi Városházán Hájos Zoltán polgármester, majd a vendégek a Szlovákiai Magyar Írók Társasága irodájában tettek egy rövid látogatást, ahol Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke ismertette az Írótársaság, a Vámbéry Polgári Társulás és a Lilium Aurum kiadó tevékenységét. A küldöttség útja ezután a Csallóközi Múzeumba vezetett, ahol megtekintették az intézmény állandó kiállítását. Ezután látogatást tettek a város református és katolikus templomában, majd a városnézés következett.
Kora este került sor a SZMÍT és a kanári-szigeteki NACE közt 2019-ben létrejött együttműködési megállapodás keretében kiadott egyedülálló antológia, az El habitante de la Poesía című spanyol nyelvű kötet bemutatására a Csallóközi Könyvtárban. A könyv három felvidéki költő – Tőzsér Árpád, Tóth László és Hodossy Gyula – verseiből összeállított antológia, melyet Végh Zsoldos Péter fordított spanyol nyelvre, és amely Madridban került kiadásra. A kötet (a versek két nyelven szerepelnek benne: spanyolul és magyarul) ünnepélyes bemutatása után a kanári-szigeteki vendégek kifejezték örömüket azzal kapcsolatban, hogy a megkötött együttműködés gyümölcsözőnek bizonyul és teljesíti az eredeti elképzelést, miszerint a költészet és az irodalom a szív nyelvén szól, és ez összehozza az embereket, éljenek akár a világ bármely tájékán.
A kötetbemutatót szavalatok is színesítették: a kanári-szigeteki irodalmárok műveinek magyar nyelvű fordítását két fiatal szavaló adta elő, Pápay Dániel és Kiss Bence, a Közös Igazgatású Szakközépiskola (Szabó Gyula 21) első osztályos tanulói. Az est része volt egy vetítés is, a 2021-es La Palma szigeten (a Kanári-szigetcsoport része) történt vulkánkitörés képei voltak láthatók, amely természeti katasztrófa mindkét vendéget személyesen is érintette: otthonuk ugyanis a láva és a tűz martalékává vált.
A kanári-szigeteki vendégek ellátogattak Pozsonyba is. Elsőként a spanyol nagykövet-asszonyhoz vezetett az útjuk, majd Peter Juščák, a Szlovákiai Írók Közösségének elnöke fogadta őket az irodájában. Ezután városlátogatást tettek, majd késő délután az Egyetemi Könyvtárban bemutatták a szlovák nyelvre fordított kanári-szigeteki költészeti antológiát.
A következő napon a SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula Budapestre, a Magyar Írószövetségbe kísérte a vendégeket. A barátságos hangulatban zajlott találkozón a Magyar Írószövetség jelen helyzetéről, a jövő terveiről, a NACE és az Írószövetség kapcsolatáról, a nők irodalomban betöltött helyéről tanácskoztak, és párbeszéd folyt a további teendőkről, a digitális kor kihívásairól határon innen és túl. A meghívottak ezután az irodalmi emlékek gyűjtését és őrzését végző Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak el, ahol különböző időszakos tárlatokat tekintettek meg, és eszmecserét folytattak a magyar irodalmár kollégákkal. Az egésznapos eseményt az ország legjelentősebb műemlék-együttesének látogatása tette még tekintélyesebbé, amikor is a Budai Várpalota Szent István termével és a Szent Korona másolatával, s annak történetével ismerkedhettek meg a kanári-szigeteki vendégek.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.