Reczai Lilla: Nemcsak nekünk, nemcsak rólunk szól

– 2019-től váltál a SZMÍT, majd októbertől a szervezet Választmányi tagjává. Mit adott neked az új poszt betöltése?

– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja lehetek! Amikor először léptem be a dunaszerdahelyi irodába, és láttam a falakon a díjazott szerzők fényképeit, bizony megremegett a lábam. A jelölésem pillanatától sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban én vagyok-e a megfelelő ember a posztra, hiszen vannak nálam sokkal méltóbbak is. Viszont arra, hogy a Választmány tagja lehetek, nem pozícióként tekintek, vagy egy jól mutató sorként az önéletrajzomban, hanem óriási felelősségként. Felelős vagyok a nyelvünk, az irodalmunk, a kultúránk ápolásáért, felelős vagyok azokért az emberekért, akik bizalmat szavaztak nekem. Szívesebben fordítanám meg tehát a kérdést: mi az, amit én tudok adni a SZMÍT választmányi tagjaként. Erre pedig az a válaszom, hogy fiatalos lendületet, munkát és alázatot. Azt a kincset, ami a felvidéki magyar irodalmat szimbolizálja, mindenképpen el kell juttatnunk az emberekhez, a következő (olvasó)generációkhoz.

– A 2020-as év számodra is eléggé meghatározó volt (nem kifejezetten a covidra gondolok), ugyanis az Opus irodalmi folyóirat főszerkesztője lettél. Milyen célokkal és érzésekkel vetted át a munkát az elődödtől?

– Valóban emlékezetes év van mögöttünk! Amikor májusban összeültünk Hodossy Gyula elnöknél a SZMÍT választmányi gyűlésekor, és felkértek főszerkesztőnek, nem túlzok, ha azt állítom, hogy minden szín kifutott az arcomból. Hiszen még csak a harmadik számnál segédkeztem – kisebb szerkesztői feladatoknál. Végül elvállaltam, mert az Esterházy Akadémián is pont erre készítettek fel bennünket: legyünk azoknak az ügyeknek a mozgatórugói, amelyekből épp a mi elhivatottságunk hiányzik. Kezdetben óriási nyomást éreztem a vállamon, hiszen 2020-ban megújult a lap, Hodossy Gyula és Tóth László olyan új koncepciót dolgoztak ki az Opus számára, amely komoly ugrást jelent a korábbi évekhez képest. Elsődleges célom tehát az volt, hogy ezt az irányt és minőséget megtartsuk, és a visszajelzések alapján sikerült is megugranunk a magasra tolt lécet. Ezúton is szeretném kifejezni hálámat a rengeteg segítségért Tóth László főmunkatársnak és Végh Zsoldos Péter szerkesztőnek.

– Három lapszám van már mögötted. Sikerült valamilyen újításokat bevezetned ez idő alatt?

– Az érdemi újítások már a tavalyi első lapszámtól megjelentek. Öt pilléren nyugszik a megújult Opus: a szlovákiai magyar irodalom sokszínűségének bemutatása, szemelvények a kortárs világirodalomból, vagyis műfordítások közlése, illetve a pályakezdő szerzők bemutatására is nagy hangsúlyt fektetünk. Ezek mellett tanulmányok, esszék is megjelennek a lapban, valamint a szlovákiai magyar szerzők könyveiről kritikákat és recenziókat is megjelentetünk. Célunk, hogy minden felvidéki kötődésű könyvről jelenjen meg nálunk valamilyen írás.

– Vannak konkrét terveid a folyóiratot illetően? Mire szeretnéd fektetni a hangsúlyt?

– Kicsit szeretném szélesíteni a lap spektrumát. Az Opus nemcsak tartalmában újult meg, a logó feletti szöveg is változott: irodalom, művészet. Ennek szellemében a többi művészeti ághoz való kapcsolatot is szeretném erősíteni, hogy a művészet ne csak illusztráció legyen az Opusban, hanem a képzőművészet, a zene, az építészet meg is jelenjen tanulmányok, portrék formájában. Nyilván továbbra is az irodalom lesz a középpontban, de mindenképp szeretném színesíteni az összképet. A másik fontos krédóm a lappal kapcsolatban, hogy nekünk és rólunk szóljon, de ne csak nekünk és ne csak rólunk. Úgy érzem, az elmúlt egy évben sikerült elindítani az Opust azon az úton, hogy a Kárpát-medencében bárhol megállná a helyét, de van egy markáns felvidéki arca. Ezt az arcot a jövőben is szeretném megőrizni, de anyaországi, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, sőt a diaszpórában élő szerzők körében is szeretném presztízzsé tenni a lapban való megjelenést. Ehhez persze az kell, hogy a lap minél több helyre eljusson, és mind a szerzők, mind az olvasók izgatottan vegyék kezükbe. Fontosnak tartom, hogy ne csak egy szűk kör, hanem a széles olvasótábor számára is élvezetes olvasás-élményt nyújtsunk lapszámról lapszámra.

– Szerinted mi az, amivel ilyen fiatalon ki tudtad vívni a szakma tapasztalt tagjainak elismerését?

– Több helyen is elmondtam már, hogy én a munkában hiszek. Szép dolgokat bárki tud mondani, végül úgyis az eredmények alapján ítélik meg a munkánkat, és ez a pár szám szerintem önmagáért beszél. Néhány héttel ezelőtt egy podcastban éles kritikát kaptam, hogy ki az a Jancsó Péter, hogy került a lap élére, hisz még semmit se tett le az asztalra. Akkor sokat rágódtam ezeken a szavakon, de a rengeteg biztatás, hosszú levelezések, telefonálások a szerzőkkel, mind megerősítenek abban, hogy jó az, amit csinálunk. Ezek a szerzők látják, mekkora szeretettel, odaadással dolgozom egy-egy számon vagy szövegen. Látják a munkát, az elkötelezettséget, a tenni akarást. Talán merész dolog volt egy „nyeretlen kétévesnek” bizalmat szavazni, de erre a bizalomra minden porcikámmal igyekszem rászolgálni.

– Mit adott neked még a főszerkesztőség mellett 2020? Illetve hogyan értékeled az elmúlt egy évet?

– Sok-sok új feladatot. A viccet félretéve, 2020 igazi hullámvasút volt. Egyrészt én köszönthettem Duba Gyulát és Tőzsér Árpádot 90., illetve 85. születésnapja alkalmából, amit óriási megtiszteltetésként éltem meg, továbbá sikerült pár napot a Text-túra alkotótáborokban eltölteni, ahol az írás mellett kicsit szórakozhattunk is. Zsűrizhettem az Arany Opus Díjat, ami a vele járó munka mellett óriási elismerés volt számomra, illetve megkaptam a PIM Oláh János szerkesztői ösztöndíját, amit szintén az eddigi munkám pozitív értékelésének tekinthetek. A másik oldalon ott voltak/vannak a bezártság hónapjai, amit igyekeztem hasznosan eltölteni, annyit olvasni, amennyit csak bírok, tágítani a látóköröm, tanulni a szerkesztés csínját-bínját, néha még írni is sikerült. Végső soron ugyanazt csináltam, amit egyébként is csináltam volna, ami valahol mégiscsak jó dolog.

– Hogyan képzeled el a 2021-es évet?

– Attól tartok, az elképzelés és a valóság között áthidalhatatlan lesz a szakadék. Bízom benne, hogy a dolgok végre jó irányt vesznek, és elkezdhetjük az érdemi munkát az írótársaság és a lap körül is, már ami a különféle rendezvényeket illeti. Szeretném az Opust minél több helyre eljuttatni, minél több emberrel megismertetni, emellett az első kötetemet is szeretném befejezni és kiadni.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)