Sántha Attila: Rabonbánok és gyulák – a Csíki Székely Krónika két tisztségnevéről

A krónika szerint a (fő)rabonbán választott tisztségviselő, aki egyházi és világi téren egyaránt vezeti a székelyeket:

„Árpád idejéig egy rabanbán főigazgató vezér alatt valának, kit egyezett akaratból választottak. Avégre, hogy a külső nemzetek ellen hadi vezérek légyen, hogy a schithák Nabou Fileimjétől az Anakhoharimtól megtalált szerecsendió kelyhe pohár által, mely változtatva, de most is megvagyon, egyházi és polgári törvényeket szolgáltasson ki, a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak.”

Robonban a máramarosi románoknál

Azok, akik a Csíki Székely Krónikát hamisítványnak tartják, az abban előforduló rabonbán méltóságnevet is kitalációnak veszik, mivel a rabonbán méltóságnév sehol máshol nem fordul elő. De vajon így van-e? 1940-ben a máramarosi Alexandru Filipaşcu történész (1902–1952) írja a Romoniță Robonban című balladáról a következőket: „a régi hercegek, vezetők (duci) emléke robonban néven maradt meg a máramarosi legendákban. Ezekben ma is hosszú énekekben dicsérik Romoniţă Robonban vitézt”. [1]

A romoniţă szó jelentése ’kamilla’, a robonban pedig a románban nem jelent semmit. Filipaşcu szövegéből kiderül, a monda akkor, 1940-ben nagyon is él, amit minden további nélkül tényként fogadhatunk el, hisz a szerző csak tudja, mit hallott gyermekkorában. 1944-ben Ion Țuțuianu (akiről nem sikerült megtudnom semmit) szintén szövegközlés nélkül beszél azon máramarosi mondákról, melyek szerint „ezt a földet a sárkányoktól és óriásoktól hódították el a régi vlah robombánok, akiket a tündérek segítettek. A robombánok nevei is fennmaradtak. (…) A robombánok korszakát, akiket a máramarosi hagyomány Roman Robomban és Romaniţă Robomban néven őrzött meg, a teutonok kora követte.”[2]

A monda egy változata 1985-ben lát nyomdafestéket, miután 1950-ben gyűjtötte az akkor 40 éves Ion Smicală nevű adatközlőtől az egyik legmegbízhatóbb máramarosi néprajzos, Petre Lenghel-Izanu (1908–1979). A Roza Rozalina (Rozavlea község legendája) címmel megjelentetett szöveg szerint óriások lakják be Máramarost, de közeledik idejüknek a vége. Roza Rozalina, az óriáslány szerelmes lesz Toader Rombonbanba, a kisemberbe. Férjül veszi, ő kisebb lesz, Rombonban pedig nagyobb, e különös pár leszármazottjai Rozavlea falu lakói. [3]

2005-ben jelenik meg a Memoria Ethnologica folyóiratban egy újabb gyűjtés, a Cingălău vára (Cetatea Cingălăului), ebben Rozalia, az óriáslány a karddal, lóháton megjelenő, Romoniță Robonban (Romomban, Romonban), a kisemberek vezetője férje lesz. A főhős így mutatkozik be a lánynak: „Io-s Romombanu Robonban, Romoniță Romonban” („Én Robonbán romombán vagyok, Romoniță Romonbán”). [5] A mondát Pamfi l Bilțiu közli Titus Bilțiu-Dăncuș néprajzos (1902–1981) hagyatékából. Egy 2018- ban megjelent tanulmány viszont a gyűjtést Ion Bilțiu-Dăncuș (1892–1952) máramarosi román néprajzosnak, erősen nacionalista politikusnak tulajdonítja, Titus testvérének. [6]

Ion vagy Titus Bilțiu-Dăncușnak anynyira megtetszett a történet, hogy abból írt egy kiseposzt is saját név alatt, amelyben a mondát beilleszti a román kontinuitáselméletbe, a főhőst pedig a dákok és a rómaiak leszármazottjának teszi meg:

„Én vagyok Torda Robonbán,

népem a római és dák!

Rómából jöttem korábban

Trajánusz bátyámmal” [7]

Becsületére legyen mondva, a szerző mindvégig világossá teszi, hogy a kiseposzt ő írta, és nem eredeti népköltészettel van dolgunk. A szöveg csak 2004-ben jelent meg nyomtatásban.

Ion Bilțiu-Dăncuș kéziratban maradt hagyatékában található egy Romomban și Robonban, epopee a Neamului Românesc în 12 cânturi című eposz is, [8] amely mai napig nem jelent meg nyomtatásban, és nem is láttam.

Semmi kapcsolat a székelyekkel

Nyilván a kérdés az, hogy valóban népi eredetű-e a robonban, robomban stb. hagyomány, vagy pedig felülről, netán éppen a Csíki Székely Krónikából szivárgott be a máramarosi román folklórba.

Alexandru Filipașcu szerint 1940-ben közszájon forog Romoniță Robonban mondája, viszont, figyelem, nem a dákokra és rómaiakra utaló, a kontinuitás eszméjét illusztráló, a Bilțiu-Dăncuș testvérek valamelyike által írt műeposz. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy előbb volt a monda, és utólag jött annak irodalmi, 2004-ben kiadott feldolgozása. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a két világháború közti, erősen nacionalista időkben pontosan azt a variánst ne kapták volna fel, amely a román nemzeti narratívát erősíti. Nem, szerencsére a műeposz az asztalfiókban maradt, így nem keveredett az eredeti formával. A gyűjtés idején, a két világháború között hathatott-e a Csíki Székely Krónika a robonban-mondákra? Semmiképp, mivel az akkori magyarellenes légkörben kizártnak tartom, hogy a székely vagy magyar mitológia bármely elemét átvették volna.

Korábban, a 19. században a Csíki Székely Krónika megtermékenyíthette-e a máramarosi román folklórt? Nehezen tudom elképzelni, de tegyük fel, hogy igen. Akkor viszont a krónikának más elemét is fel kellene fedeznünk a mondában. Ám semmi ilyen nincs, csupán annyi a közös a székely krónikában és a román mondában, hogy a rabonbán egy vezető. Úgy gondolom, ez alapján ki lehet jelenteni: egyik a másiktól teljesen független alkotás.

Mivel két független forrás szól róluk: a rabonbánok léteztek.

Gyula méltóságnév

A krónika leírja azt is, hogy a főrabonbán alatt állottak a hat nemzetség nagy rabonbánjai, kik hadi és polgári főnökök, és a hat gyula, kik a nemzetségek bírái voltak.

Azért érdekes számunkra e gyula méltóságnév, mert a magyar forrásokban a Gyula csak személynévként jelenik meg, tisztségnévként nem, mint ahogy a B. Szabó János, Sudár Balázs szerzőpáros megállapítja: „a honfoglalás korában és az Árpád-korban jól beágyazott névről van szó, amely azonban mindig személynévként kerül elénk.” Ugyanakkor „az egyetlen kivételt A birodalom kormányzásáról című munka jelenti a 10. század közepén, amelyben az szerepel, hogy a gyula (gilasz) méltóság- és nem személynév… Ez az adat azonban – több évszázadnyi kutatás után – pillanatnyilag még mindig önmagában áll.”[9]

Nono, elég lenne megválni attól az előítélettől, hogy a Csíki Székely Krónika hamisítvány, és máris lenne egy második adatunk is a gyula méltóságnévre. Kötve hiszem ugyanis, hogy pontosan A birodalom kormányzásáról szóló bizánci munka ezen részét koppantották volna le a székelyek akár 1533-ban, mikor írták, akár a 18. században, amikor hamisították azt…

1 Alexandru Filipaşcu: Istoria Maramureşului. Bucureşti, 1940, 27: „Amintirea vechilor duci au păstrat-o legendele maramureşene sub numele de Robonbani. Dintre aceştia se preamăreşte şi azi în cântece lungi vitezul Romoniţă Robonban, care pare să fie identic cu Ramung Konig der Wallachen din Niebelungenlied”

2 Ion Țuțuianu: Maramureșul. Calendarul Românilor de Pretutindeni. București, 1944, 197-206: „Basmele maranureşene spun, acest pământ ar fi fost cucerit dela smei şi uriaşi, de către vechii robombani 1) valahi ajutați de zânele Ba s’au păstrat şi nume de robombani (…) După epoca robombanilor, dintre cari tradiţia maramureşană a păstrat cu numele pe Roman Robomban şi pe fi ul său Romaniţă Robomban, a urmat epoca cavalerilor teutoni

3 Petre Lenghel-Izanu: Poezii si povești populare din Maramureș, Editura Minerva, 1985, 692.

4 Ugyan a közlő nagybetűvel írja a Romombanu Robonban mindkét tagját, ám értelme szerint csak az egyik lehet név, a másik egyéb kell legyen, például tisztségnév – ezt fordítottam úgy, hogy „Én Robonbán romombán vagyok”.

5 Memoria Ethnologica, V. (2005), 14/15 (ianuarie-iunie), 1513-1515.

6 Mihai Dăncuș: Ion Bilțiu-Dăncuș 1892-1952. In: 100 de ani de la marea unire. 100 de personalități maramureșene care au fãcut istorie. Coordonator: Teodor Ardelean. Baia Mare, 2018, pp. 165-174, 174.

7 Titus Bilțiu-Dăncuș: Cetatea Cingalăului. Memoria Ethnologica, IV. (2004), 11/13 (iulie-decembrie), 1187- 1209: „Eu sunt Turda Robonban, / din neam de dac si roman! / Din Roma venii mai an / Chiar cu bădița Traian”.

8 Mihai Dăncuș… 174.

9 B. SzabóJános, Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig. Századok, 153. évf. (2019), 5, pp. 927-964, 954-955.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)