Találtam egy képet a Fortepanon. A hölgy, Lasztoméry Kamilla, jó ismerősöm, bár sosem találkoztam vele. A férje, Barbjerik Ferenc, szenvedélyes amatőr fotográfus volt, mondhatnám azt is, hogy a pesti Terézváros képi krónikása. A Dessewffy utcában laktak, a férfi munkahelye pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Andrássy úti székházában volt. A Fortepan gyűjteményében egész sereg remek képét találjuk: borongós téli és őszi hangulatok, ködös utcák, halpikkelyekként fénylő macskakövek, autóbuszok, füstölgő-párálló aszfaltozógép körül félmeztelen munkások, szinte érezzük a kátrány keserű szagát… Szívesen fényképezte a családját, a feleségét és a két kislányát is. Csorgó konyhai csapnál, erkélyen, borostyánnal benőtt függőfolyosón, az őszi terézvárosi búcsúban, újságárusnál… A legtöbb fotó az 1950-es és 60-as években készült, Budapesten, de a szerelem más tájakon és korábban bontakozott ki. Mindketten Miskolcon születtek az 1920-as években. Ferenc már gyerekként is fényképezett, és a képeken hamar feltűnik Kamilla, iskolai hajókiránduláson, profi tornászgyakorlat közben, huszáregyenruhában…
Amikor a Fortepanon kutakodva egyszer csak felismertem őt, eltöprengtem, vajon melyik képes újságot olvashatja a strandon Lasztoméry Kamilla. Elkezdtem utánabogarászni, és a következőket derítettem ki.
A fotográfia 1943 nyarán készült, amikor a budapesti Uránia, Rádius és Átrium filmszínházakban bemutatták a Münchhausen című, akkoriban igencsak grandiózusnak tartott filmet, amelyet a hatalmas német filmcég, az UFA gyártott és forgalmazott, rendezője pedig Josef von Baky, vagyis a magyar Báky József volt. A Magyar Film című újság 1943. szeptember 9-i számának első és hátsó címlapján is a film egy-egy fotója szerepel, és a lapban két egész oldalt szántak „a fennállásának negyedszázados évfordulóját ünneplő UFA jubileumi filmcsodájának”.
Nem láttam a filmet, de igaz lehet mindaz, amit a hajdani újságíró lelkesen összehord. „Baky József rendezése büszkévé tehet minden magyart. Nagyvonalú, bravúros és kiforrott művész, alkotásának minden részletében. Bár a revüfilm jellegzetességei uralják a filmet, mégis vidámsággal és mondanivalóval tudja megtölteni, sőt az ötleteknek olyan sorát találjuk a film pergésének folyamán, ami magában véve is csúcsteljesítmény.”
Lássuk hát, mi mindent tudhatunk meg a filmművészet eme csodájáról!
Az 1943-as magyar filmes újság cikkírója nem említi, ami a film német honlapját böngészgetve gyorsan kiderül, hogy a művet a náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels rendelte meg az UFA-nál. A nem titkolt cél az volt, hogy bebizonyítsák: „a német géniusz is képes mindarra, amire Hollywood, a zsidó amerikai filmipar, a Metro-Goldwyn-Mayer”. Tömegek, lenyűgöző trükkök, hihetetlen látványvilág, grandiozitás. Állítólag az 1939-es év óriási sikerű hollywoodi „nagy dobását”, az Óz, a csodák csodája című fantasztikus musicalt és Korda Sándor Bagdadi tolvajának lenyűgöző képi világát akarták vele túllicitálni.
Meglepő állításokkal is találkozom.
„A Sztálingrádnál elszenvedett szörnyű, sokkoló veszteségeket kívánták vele ellensúlyozni.” „A náci német vezetés így kívánta elterelni a figyelmet a szörnyű valóságról, arról, hogy a háború vesztésre áll.” „A népautót gyártó Harmadik Birodalom eme nagystílű népfilmje a maga erotikus jeleneteivel a háború következtében mutatkozó demográfiai hiátust lett volna hivatott gyógykezelni.” A monstre alkotás Hitlernek állítólag csöppet sem nyerte el a tetszését, mivel nem illett bele a felsőbbrendű puritán északi fajról alkotott elképzeléseibe. Némely források tudni vélik, hogy dühösen adta ki az utasítást az elkeseredett Goebbelsnek: „Kästner soha többé ne kapjon állami megrendelést!” Erich Kästner 1923 és 1933 közt Berlinben élt, és a kor egyik legmeghatározóbb írója volt. Versei, cikkei, kritikái, ismertetői, riportjai hetente jelentek meg a legnagyobb lapokban, leghíresebb műveinek egy részét is megírta már, az Emil és a detektívek című regényéből film is készült. A könyvből Németországban kétmillió példány fogyott, és közel hatvan nyelvre lefordították. Amúgy az író nem volt a nácik kegyeltje, az írószövetségből kizárták, a Gestapo többször is kihallgatta. Hitler – mint fentebb idézett dühös kifakadása is bizonyítja – nyilván tudott róla, hogy a Münchhausen forgatókönyvírója (Berthold Bürger álnéven) nem más, mint Kästner.
A világháló filmes archívumaiban kurkászva sok-sok fotót találhatunk, amelyek bizonyítják, hogy az UFA alkotása valóban elképesztő látványosság lehetett, egy-egy jelenet talán még ma is elkápráztathatja a nézőt. Nem spóroltak semmivel, múzeumokból kölcsönzött meisseni porcelánok, több száz éves eredeti keleti szőnyegek, indiai elefántcsont faragások… A forgatás során az orosz cári és a szultáni palotában nem kellékeket, hanem valódi arany étkészleteket használtak. A felmérhetetlen, megbecsülhetetlen értékek miatt gépfegyveres SS-őrség biztosította a forgatási helyszíneket, néhol a tömegjelenetek statisztái is SS-legények voltak.
A Magyar Film újságírója 1943 nyarán – a kurszki tankcsata és a szövetséges erők szicíliai partraszállása idején – minek örvendezik a filmbemutató után? „A németek és magyarok közötti rokonszenvről tesz tanúságot a tokaji borról beleszőtt néhány mondat, melyet a közönség külön tapssal honorál.”
Hadd idézzek még egy passzust a film 1943-as ismertetőjéből. „Egy szépséges leányzóval találkozunk mindjárt a film elején, aki ugyan menyasszony, mégis egy menüett tartama alatt beleszeret a titokzatos múltú báróba. Neki meséli el hát elsősorban kalandjait, hogy a leányt vőlegényéhez visszavezesse. Casanova, ki szintén megjelenik a filmen, elszégyellheti magát Münchhausen sikerein. Katalin cárnőt is meghódítja, kinek udvarában a pompának olyan fokát látjuk, ami bizton meghaladja a történelmi valóságot is. A szultán háreme sem szűkszavúbb. A válogatott háremnők versengenek a szemkápráztató díszletcsodákkal. Velence sajátságos világa a Canal Grandé vízi ünnepélyének gazdagságában teljesedik ki.”
Mindez érdekes, de engem most mégis más érdekel. Látom ezt a szép, fiatal nőt, ahogy hason fekszik a strand pázsitján, szinte érinthetném a bőrét, érezni vélem a test langyos tapintását. Már a név is muzsikál. Illatos mezőket idéz, réti virágokat, meg persze Krúdy Gyulát, felvidéki polyák grófokat, Lubomirszky herceget, Lublót és Ólublót, kísértetjárta romvárakat, szepességi alkimista tudós doktorokat, a podolini Róka vendégfogadót… Vajon ez a szép szőke nő mire gondol? Hol jár az esze abban a pillanatban, amikor a celluloidon zajló kémia megállítja az időt? Lejjebb téved a tekintete? Észreveszi az apróhirdetéseket? Elgondolkodik, vagy fel sem figyel rájuk, olyan köznapiak ezek a szövegek, amilyeneket magam is találok a Münchhausen filmről szóló beszámoló mögött. „ŐSKERESZTÉNY fiatal üzemvezetőnő gyakorlattal üzemvezetői állást vállal.” Egy másik ugyanabban a lapszámban: „ÜZEMVEZETŐI vagy GÉPÉSZI ÁLLÁST vállalna PERFEKT SZAKEMBER. • Értesítést kérem: »őskeresztény« jeligére a kiadóhivatalba.”
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában.)
