

„Szülővárosodnak, Szabadkának községi főgimnáziuma, iskolatársaid, jópajtásaid, a Szabadkai öreg-diákok Társasága s a Szabadkán maradt sok-sok tisztelőd és barátod nevében búcsúzom Tőled, Decskó. Mi voltunk az elsők, akik tanúi voltunk a Te szárny-próbálgatásaidnak, az első költeményeket mi hallottuk először szavalni az önképzőkörben” – Kosztolányi Dezső temetésén hangzottak el a Kerepesi úti temetőben e megható búcsúszavak. Dr. György Károly ügyvéd a szabadkai öregdiákok nevében köszönt el a halhatatlan költőtől. [1]
A trianoni katasztrófa után a szabadkai öregdiákok találkozóikat Budapesten tartották. Így összetartozásuk töretlen maradt a legnehezebb időkben is. Törzshelyük a Pannónia Szálló lett, ahol szabadkai vacsoraesteket tartottak. 1932-ben a bírák és bírósági alkalmazottak kiutasításának emléknapját rendezték meg. 1933-ban az összejövetelen a 86- os gyalogezred, valamint a 6. honvéd gyalogezred és két volt huszárezred katonái is részt vettek, vacsoráztak és táncoltak. [2] 1935-ben a szabadkaiakból alakult tamburazenekar is muzsikált. [3] 1937-ben a Britannia Szálló különterme adott helyet a találkozónak 1937. április 3-án. [4] 1938-ban az 1903- ban érettségizettek azért találkoztak Szegeden, hogy megtekinthessék a szabadtéri játékokat is. [5]
1938-ban pedig nagy részvét mellett temették el a szabadkai főgimnázium utolsó tudós tanárát, Toncs Gusztávot. A Farkasréti temetőben a gyászbeszédet vitéz Esztergomi Ferenc főgimnáziumi igazgató és dr. György Károly ügyvéd tartották. [6]
Mint láthattuk, az elszármazottak összetartozás-tudata a szabadkai öregdiákok egyesületének hajtóerejét képezte. György Károly ügyvéd, az egyesület elnöke szívügyének tekintette e tevékenységét.
György Károly 1905-ben érkezett Budapestre, de tartósan nem rendezkedett be a fővárosban, Győrben építette ki ügyvédi praxisát, és aktív résztvevője lett a város életének. Kétszer kötött házasságot, az elsőt Wiesel Mariskával, a másodikat 1912-ben Plesch Mirzával – Budapest Főváros Levéltára megőrizte házassági szerződésüket is. Wiesel Mariskáról annyit sikerült kiderítenem, hogy Baján született, és az Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné Leányiskoláját végezte el. [7] A válás után a Bajai Hengermalom Társaság tisztviselőjeként dolgozott. [8] Plesch Mirza Budapesten a Felsőerdősori Polgári Leányiskolát végezte el. [9]
György Károly ügyvéd leghíresebb esete az volt, amikor egy gyilkos leányt, Molnár Erzsit olyan sikeresen védett, hogy az előre megfontolt gyilkosság és hamis vád miatt életfogytiglani fegyházra ítélt leány végül elmegyógyintézetbe került elme- és idegállapotára való tekintettel. A korabeli sajtót élénken foglalkoztatta a gyilkosság, a leányt szerencsétlennek tartották. Nem György Károly volt az első ügyvédje a leánynak, dr. Matusovszkytól vette át az ügyet. Kérelmet adott be az ítélőtáblához, hogy a leányt Győrből Budapestre szállítsák, és az országos megfigyelő- és elmegyógyintézetben tanulmányozzák állapotát. [10]
Mi történt? Molnár Erzsi, a fiatal, jó családból való leány meggyilkolta Koncz Vilmos alhadnagy feleségét 1929. november 11-én. A megölt asszony a legjobb barátnője volt. Barátságuk négy éve tartott. Amikor a férj szolgálatban volt, a leány ott is aludt náluk, hogy az asszony ne legyen egyedül. A gyilkosságot a szomszéd fedezte fel: „A hálószoba csupa vér volt és arccal a földreborulva, egyszál ingben a szekrény mellett feküdt a fiatalasszony, nyakán csontig hatoló kegyetlen vágásokkal.” [11] Hamar Molnár Erzsire terelődött a gyanú, mivel zavartan viselkedett, és a nyomozók a lakásán frissen mosott fehérneműt találtak, amelyen még látszódott a vérnyom. Molnár Erzsi a detektívek kérdéseinek hatására még akkor bevallotta, hogy ő a gyilkos. A gyilkosság estéjén 8-kor tértek nyugovóra. A leány a párnája alá már elrejtette a kést, a gyilkos fegyvert. A későbbi áldozat épp egy gyilkosságról szóló cikket olvasott fel az újságból, amikor a leány rátámadt. Hosszasan birkóztak, közben a kés az ágy alá csúszott, onnan vette ki a tettes, és átvágta áldozata nyakát. A gyilkosság indítéka, hogy az asszony férjébe volt szerelmes, köztük titkos szeretői kapcsolat alakult ki. A gyilkos magával vitt 400 pengőt és az asszony arany karkötőóráját is, hogy rablógyilkosság látszatát keltse. Az eljárás során az ártatlan Koncz hadnagyot is próbálta a leány belekeverni az ügybe, sikertelenül. Olvasva a vérfürdőt és az áskálódási szándékot, meglepő, hogy a közvélemény mégis a gyilkos leány mellé állt. A fellebbezésben szerepelt, hogy Erzsi és áldozata között több volt, mint barátság, egy sajátos szerelmi sokszög alakult ki: nemcsak a férjet, hanem a feleséget is szerette. Ez a felfokozott érzelmi állapot is előidézhette a gyilkosságot, legalábbis a korabeli sajtó szerint. „A gyilkos leány ugyanis letartóztatása óta rendkívül furcsán és idegesen viselkedett és több esetben úgy látszott, hogy a borzalmas vérengzés vissza-visszatérő rémképei teljesen feldúlták az idegrendszerét” – a sajtó szerint. György Károly ügyvéd remek taktikai húzásának megfelelően a leányt négy hónapig vizsgálták Budapesten. „Az elmegyógyintézetben azt állapították meg, hogy épelméjű, ugyanakkor azonban azt is megállapították az orvosok, hogy különös lelki és idegbeli elváltozásai következtében a gyilkosság éjszakáján csak korlátolt lehetett a beszámíthatósága.” Ezután a győri Táblán elrendelt zárt tárgyaláson a kérelemnek helyt adtak, és fő büntetésül tizenöt évi fegyházra, mellékbüntetésül tízévi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanilyen időtartamú felfüggesztésére ítélte a leányt.
György Károly ügyvédnek ez az ügye váltotta ki a legnagyobb sajtóvisszhangot. Briliáns védőügyvéd volt, még egy ilyen lehetetlennek tűnő helyzetet is meg tudott fordítani, mint a gyilkos leány ügye. Mindeközben szívügyét, a szabadkai öregdiákok társaságát sem hanyagolta el, fáradhatatlanul szervezte a találkozókat, biztosította az összetartozás érzését a szülőföldjüktől kényszerűségből távol élőknek. György Károly 1937-ben egészségügyi állapotára való tekintettel visszavonult az ügyvédi pályáról, további sorsa nem ismeretes.
1 Pesti Napló, 1936. november 6. 8. o.
2 MTI, 1933. január 21. 1. o.
3 Magyar Országos Tudósító, 1935. március 7. 1. o.
4 MTI Napi Hírek, 1937. április 1. 1. o.
5 Új Magyarság, 1938. július 1. 12. o.
6 Magyarország, 1938. december 2. 2. o.
7 Országos Nőképző Egyesület Veres Pálné Leányiskolája. Évkönyv. Budapest, 1889. 35. o.
8 Nagy Magyar Compass 43/2. 304. o.
9 Évkönyv, Budapest, 1889. 16. o.
10 Pesti Hírlap, 1931. január 6. 20. o.
11 Kis Újság, 1931. október 17. 3. o.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. február 20-i számában)
Túl nagy az ökológiai lábnyomod. Te egy baromi nagy ökológiai lábnyom vagy, agyontaposod a szeretteidet.
- Na, jól van, széndioxidot lélegzek ki, azt is hagyjam abba? Az lenne az abszolút „zero waste”.
- Ha jól látom, Magyarországról posztolsz. Akkor fehér vagy, ráadásul profilképed alapján férfi is - tehát a legbűnösebb lény a Földön. Szóval nem lenne kár érted.
…Ha Bori Imréről beszélünk, mi a legfontosabb? Írt egy külön könyvet rólunk. Számba vett bennünket, rendszerezett bennünket, öntudatossá tett bennünket. De ha nem lennénk ennyire szubjektívek, akkor láthatnánk, ennél sokkal többet tett. Olyan művet épített, amely a mi városunk is, bennünket is befogadott, de olyan város, amely továbbépíthető, amelynek utcái többfelé nyílnak, és helyet adnak újabb épületeknek is. Szinte kínálják a továbbépítés lehetőségét.
A XVIII. században emelt, egykori Lénárd-féle magánház helyén épült palotában kapott helyet a Magyar Szó szabadkai szerkesztősége, akkor már ötvennél is több éve. A nehéz vaskapun belépve mindig hűvösség fogadott, a négyszögletes belső udvartól kétszárnyú ajtó választotta el a szárazkapu-bejáratot, amelyben balra fordulva lehetett feljutni az épületbe.
Több korban is ismertem Bori Imrét. Talán pontosabb leszek, ha hozzáteszem, hogy e korok között akadtak olyanok is, melyekben inkább tudtam róla, mint ismertem. Így például gimnazista koromban, Becskereken. Egy ideig Vigh István volt a magyartanárom (és osztályfőnököm is). Ő többször említette Bori Imrét – főiskolai évfolyamtársát.
Dr. Bori Imre Tanár Úrral való személyes ismeretségem a Magyar Tanszékre való beiratkozásommal kezdődött. Így nekem is – mint ahogy a nagyszámú, szűkebb és tágabb pátriánkban szorgoskodó magyartanárnak, újságírónak, írónak, költőnek, irodalom- és színházkritikusnak, művészet- és művelődéstörténeti szakembernek – a tanárom lett.
„…Jókai írófejedelemmé tudott válni: megvolt hozzá a népszerűsége és a közönsége, s nagyon körültekintően vigyázott is magára, hogy megalapozza és növelje ezt a popularitást” – meséli Jókai Mórról Szilágyi Márton magyar irodalomtörténész. A reformkor közkedvelt szerzőjének írásai ma is kihatnak, meghatározzák irodalmunkat. Szilágyi Mártonnal együtt emlékeztünk a 120 éve elhunyt íróra: beszélgettünk a költészetéről, az írói karrierjéről, de még a Petőfivel ápolt barátsága is szóba került.
Egyszer aztán Bori tanár úr azzal jött be az órára, hogy mindenki kerítsen egy papírlapot, majd firkantsa rá, mi jut eszébe arról, hogy: HÍD. Különben ha valakinek nincs kedve hozzá, nem muszáj. Úgy emlékszem, mindenkinek volt kedve. Gondom, azt mindenki tudta, ha nem is olvasta folyton, hogy létezik ezzel a névvel Újvidéken egy folyóirat, amelyiket a két világháború közt alapítottak, elhamvadt a második világégésben, hogy később újrainduljon. Felröppenjen vörös főnixként a felszabadulás után.
Az ún. szlovenszkói magyar irodalom egyik első halottja volt Mihályi Ödön. Négy év után követte a még a nagy háborúban tüdőlövést kapott Merényi Gyulát, s majd őt is négy évre rá követi Jarnó József (róla majd májusban). Mindhárman szorosan kötődtek Kassához, köteteik java is itt jelent meg.
Egy nyáron apósom-anyósom gyógyfürdőbe utazott, ránk hagyták a házat, amelyet Klebersberg Kunó kultuszminisztersége idején a falusi tanítóknak építettek. Feleségem tervbe vette, hogy kimeszeljük a konyhát. A szomszéd parasztasszonyhoz fordultunk mészért. „Mesz köll? Adok, amennyi köll” – mondta, bizonyítva jó szándékát és a nyelvjárásgyűjtők igazságát is: a mész főnév szerte az országban mesz alakban él.
Ezelőtt húsz évvel – de harminccal végképp – semmi esélyét nem láttam annak, hogy legyen majd egy egész Kárpát-medencét átfogó irodalmi lap, amely magyar nyelven, magyar kortársakat fog közölni és olykor személyesen – de virtuálisan gyakrabban – szorosabbra fűzi annak a szövetnek a szálait, amit magyar irodalomnak nevezünk. Persze, nemcsak irodalomnak, hanem kortárs magyar kultúrának is. 50 lapszám a bizonyítéka ma, hogy ez nem csak az én vágyam volt, hanem sokunké: és be is teljesült.